Greensboro

Az elmúlt hétvégéket itthon töltöttük. Hirtelen bejött a nagyon meleg (33-38 fok volt/van mostanában), meg össze is gyűlt egy csomó feladat. Olyan szép idő van, hogy az ember vágyik kifelé, ugyanakkor ebben a hőségben meg is gondoljuk, hova is menjünk.
A hétköznapok olyan gyorsan elillannak, hogy az ember csak kapkodja a fejét.
Dolgozunk 5-6-ig, aztán jön a napi séta / vagy időnként a bevásárlás és máris este 10 óra van.

Én most egyébként is nagyon fáradtnak érzem magam, nagyon szeretnék szabadságra menni kicsit. Épp azt beszéltük, hogy nem is tudjuk, mikor voltunk utoljára… A magyarországi utazás annyira csak ügyintézés és stressz volt, hogy azt nem számítjuk szabadságnak.

Szóval így jött az, hogy felmentem a térképre, hol nem jártunk még a közelben, ami 2 órán belül elérhető.
Konkrétan botanikus kerteket kerestem.
Találtam jópárat, de az egyik sajnos csak hétköznapokon van nyitva. De sebaj, mert ahogy említettem, volt még a tarsolyban.
Egyébként egymáshoz viszonylag közeli helyeken, másfél órányira északkeleti irányban tőlünk.
Greensboro városát vettük célba és 2022. május 21-én el is utaztunk.

Greensboro a harmadik legnagyobb város Észak-Karolinában (lakosságszámot tekintve).
Nem sokat tudtunk a városról mikor elindultunk.
Elsődleges célunk a botanikus kert volt, de azt azért sejtettük, hogy magát a várost is feltérképezzük egy kicsit.
Nagyon sok meglepetés ért minket.

Másfél órányi autózás után meg is érkeztünk. A botanikus kert(ek) egymás mellett állnak és ingyenesen látogathatóak.
Az egyik a Bog Garden, mely egy természetvédelmi terület, botanikus kert és városi park.
Van egy fából épült sétány, mely a 7 hektáros terület fölött kanyarog, miközben sokféle növényt, madarat és vadon élő állatot lehet megtekinteni.
A Serenity Fall pedig egy nagyon helyes kis vízesés a park közepén.

Bog Garden - Greensboro, NC

Ez egy madárrezervátum, mely az 1930-as évek eleje óta a Starmount Farms része volt, Blanche Benjamin otthona közelében, aki később felajánlotta a területet Greensboro városának. Dr. Joe Christian, aki sok éven át orvosként dolgozott a városban, önkéntesekkel együtt tervek kidolgozásán kezdett dolgozni, hogy az ösvényeket megtisztítsák. Több ezer növényt szerzett be és sétányokat építettek. 2008-ban Dr. Joe tiszteletére egy bronz szobrot állítottak, fáradhatatlan erőfeszítései miatt. Ez most a kert bejáratánál található.

Bog Garden - Greensboro, NC

Ez valóban egy fák között kanyargó ösvény, mely egy kis patak mentén halad, aztán egy kisebb tóba torkollik.
Az utca túloldalán pedig egy másik botanikus kert várja az érdeklődőket és sétálni vágyókat. Ez pedig a Tanger Family Bicentennial Gardens.
Csodás növényeiről és bronz szobrairól ismert ez a 7,5 hektáros kert.
Nekünk ez jobban tetszett, mint a Bog Garden. Csodás fák, növények, sétányok, érdekes szobrok.

Tanger Family Bicentennial Gardens - Greensboro, NC

Van egy esküvői pavilon is, ahol most nem esküvő volt, hanem természetesen fotózás. Nagyon sok fotózás zajlott egyéb helyszíneken is a kertben. Ahogy láttuk, főleg végzős diákokat fotóztak!

Tanger Family Bicentennial Gardens - Greensboro, NC

1976-ban a város 200. születésnapjára úgy döntöttek, hogy nyilvános kertté fejlesztik ezt a területet. A Bog Garden-nel együtt ugyanis tiszta gazos és szemetes volt. De megtisztították, fákat és virágokat ültettek, kövezett sétautakat építettek. Majd a következő négy év során a kertet kibővítették. További utak, padok és szobrok kerültek elhelyezésre.

Tanger Family Bicentennial Gardens - Greensboro, NC

A kert legérdekesebb része számunkra az egyik szobor volt. A “The Student” nevet viselő életnagyságú szobor, ezt ugyanis egy magyar szobrász, Farkas János készítette, aki itt élt Greensboro-ban.
Ez egy tipikus férfi diák jelképe volt, aki a szomszédos ingatlanon lévő David Caldwell Log College-ba járt.
David Caldwell tiszteletes és pedagógus volt a gyarmati időkben. 1767-ben ő alapította a Log College akadémiát. A botanikus kert annak a földterületnek a része, ahol egykor az akadémia állt.

The Student - Tanger Family Bicentennial Gardens - Greensboro, NC

Manapság pedig már van látogatói parkoló, nyilvános vécé, további szobrok, patakok.

Itt található a David Caldwell történelmi park is, ahol 2017-ben magánadományokból építettek fel egy vízimalmot, annak emlékére, mely 1780-ban állt itt.

Tanger Family Bicentennial Gardens - Greensboro, NC

Ami még említésre méltó, hogy külön bejáratú piknikezőhely van a mozgáskorlátozottak számára …

Ez egy szuper park.
Tudjuk, hogy van még a városban további park, ahova most nem jutottunk el, de majd visszatérünk.

Ahogy elhaladtunk két fotózkodás mellett véletlenül meghallottuk, hogy milyen helyszínt javasolt egyik a másiknak, szóval mi is megjegyeztük magunknak: Summerfield Community Park, illetve van még a Gateway Gardens, sőt egy arborétum is. Szóval van miért visszatérni.

Innen egy 8-10 percnyi autózás után a belvárosba mentünk.
Bejelöltünk valami parkolóházat, de annyira üres volt és még az automata sem működött a bejáratnál. Ami azt jelenti, hogy be tudtunk ugyan menni, de mivel összesen vagy két autót láttunk, olyan fura volt, hogy mondtam, hogy itt ne maradjunk… 😀

Egy másik parkolóházba meg be sem jutottunk, mert hiába nyomkodtuk a gombot, nem nyílt ki a sorompó.
Szóval az utcán álltunk le, ahol kis parkolóórák vannak, viszont hétvégén nem kell fizetni a parkolásért.

Downtown - Greensboro, NC

Fogalmunk sem volt, mi merre, így aztán először is végre egy kávé után eredtünk.
Csibi a térképen talált egy kávézót, ami azért volt érdekes, mert úgy szerepelt, hogy kelet-európai kávézó. Kíváncsiak voltunk, hogy miféle… Egy kicsi, hangulatos kávézó amúgy, kértünk egy capuccinót. Már éhesek is voltunk, de sajnos szendvics nem volt, csak sütik. A néni Albániából származik, ennyit tudtunk meg róla és hogy nagyon kedves.
Megkínált minket baklavával, amit ő készített, de mivel az a mi ízlésünknek túl édes, így nem kértünk. Akkor csokit akart mindenáron adni… 😀 Nagyon aranyos volt, 4 dollárt fizettünk, 6-ot adtunk neki. És nagyon finom kávét kaptunk amúgy.

Ez a kávézó amúgy a belváros főutcáján található. Nagyon nyugisnak tűnt számunkra az egész város, de mondta is a néni, hogy tényleg az. Egy kicsit nagyobb nyüzsgés pont a másik irányban van, azt mondta, hogy éttermeket is arra keressünk, mert nagyon sok van. Így is tettünk, elindultunk abba az irányba. Valamilyen jazz fesztiválnak is otthont adott a város, de azt nem találtuk meg.
Étteremből viszont tényleg sok volt, Csibi már az elsőbe bement volna. Azt hiszem az egy mexikói étterem volt.
Gyakorlatilag egymás mellett áll egy csomó étterem és ezek közül valóban az volt a legszimpatikusabb. De aztán a sarkon rátaláltunk a Liberty Oak nevű étteremre, ami kívülről is tetszett. Megnéztük a neten, hogy milyen ételek vannak, aztán úgy döntöttünk, hogy tuti találunk valami kedvünkre valót.

Liberty Oak - Downtown - Greensboro, NC

Kellemes hely, gyors és kedves kiszolgálással. Bent ültünk le végül, de ez hamar hibás döntésnek bizonyult, ugyanis a légkondi miatt fázni kezdtünk elég hamar. Főleg én. Kint nagyon-nagyon meleg volt (37 fok), utána kifejezetten hidegnek tűnt ott bent. Mindegy, gyorsan megebédeltünk, 12 USD volt a “déli ételek” ára, úgyhogy nem is fizettünk nagyon sokat. Minden finom volt.

Utána pedig a belvárosban bóklásztunk. Van egy csomó információs tábla, melyekről nagyon sok új és meglepő dolgot tudtunk meg a városról.
Így például elsőnek egy olyan tábla jött velünk szembe, amelyről kiderült, hogy itt élt a Vicks VapoRub feltalálója, Lunsford Richardson. Tudjátok ez az a mentolos kenőcs, amit megfázáskor kell a mellkasunkra dörzsölni.
A város maga Charlotte-hoz képest külsőleg is sokkal inkább kisvárosi jellegű. Nincsenek felhőkarcolók, csak tök szabályos, egyenes utcák mindenfelé. Nagyon hangulatos hely.

Downtown - Greensboro, NC

Minden sarkon van valami érdekesség… Egy-egy szobor, egy falfestmény, a virágdíszek.
Kb. úgy mentünk, hogy “ez de jó”, “csak még azt nézzük meg” Így találtunk egy bolt falán egy kis szerkezetet, ami buborékokat fúj, aztán ha már ide bementünk, láttuk, hogy van egy szobor is egy körforgalom közepén. Na, akkor persze azt is nézzük már meg…
Elmentünk oda is, ahol odajött hozzánk egy srác, aki éppen söprögetett, Greensboro Downtown-os pólóban, a hátulján pedig az állt, hogy lehet tőle kérdezni. Nos, nekünk nem kellett, mert magától is mesélt, mikor látta, hogy fotózunk. Ajánlott (érdekes) helyeket, például amelyek történelmi szempontból érdekes vagy régi épületek. Így például a régi vasútállomás épületét is a figyelmünkbe ajánlotta és elmesélte, hogy milyen fontos vasúti csomópont volt egykor a város, egészen Ohio-ig mentek a vonatok (lehet, hogy még most is, erre nem emlékszünk pontosan).
Szóval így megkerestük a vasútállomást is, meg a Greensboro-s falfestményt is. Közben egy “Greetings from Greensboro”-sat is találtunk. Egy ideje ezeket elkezdtük “gyűjteni”… 😀

Downtown - Greensboro, NC

Aztán megint megláttunk valamit: na, odáig még tutira menjünk el.
Az egyik épület falán Wrangler felirat volt falfestmény formájában. És a városban már egy csomó “nadrágot” láttunk, amit akkor még csak érdekesnek találtunk. Meg még egy jó kis marketing szöveget is lefotóztunk egy bolt előtt… És akkor kezdett összeállni, hogy ez valószínűleg nem véletlen, ahogy az sem, hogy a város beceneve Jeansboro…

Downtown - Greensboro, NC

Szóval kiderült, hogy a Wrangler farmert gyártó cég központja is itt található. A márka a Kontoor Brands nevű cég tulajdonában áll, és a Lee márka is az övék egyébként.

Downtown - Greensboro, NC

Ismét okosabbak lettünk! 😀

Lee, Wrangler - Downtown - Greensboro, NC

Aztán volt még egy dizájnos külsejű szórakozóhely is, csomó jópofa falfestménnyel. De a helyi rádióállomásnak is nagyon menő a fala.

Itt már megbeszéltük, hogy lassan ideje visszafordulni. Így is tettünk, mert tudtuk, hogy még itt van néhány látnivaló. Szóval elindultunk és jött három motoros, nagyon hangos zenével, az egyiküknek látszott a fegyvere a derekán… Ez valahogy számunkra nagyon szokatlan. Most már megkezdtük a 4. évünket itt, de ezt a látványt nem tudjuk (nem is akarjuk) megszokni. Szerencsére egyébként nem gyakran láttunk még ilyet, de nem is szeretnénk…

Még elidőztünk a #DGSO feliratnál egy kicsit, mely a Downtown Greensboro rövidítése. Találtunk egy csomó további érdekességet még a visszaúton is: kreatív biciklitárolót (legalábbis szerintünk az volt 😄), érdekes esővízgyűjtőt, újabb nadrágokat.

Aztán a kormányzati negyedhez értünk, valahol ott hagytuk az autót. De persze még itt is elkalandoztunk.
Egy táblán olvastuk Benjamin Benson történetét:
Egy szabad afro-amerikai férfi volt, aki Delaware államban élt. Elrabolták és rabszolgának adták el a greensboroi John Thomsonnak.
1817-ben aztán Benson pert indított Thompson ellen a megyei felsőbíróságon, hogy visszaszerezze a szabadságát. Ügyét többen is támogatták, azonban Thompson válasza az volt az ellene benyújtott keresetre, hogy elküdlte Bensont Georgiába, ahol egy új tulajdonosnak adták el. Amikor a bíró erről tudomást szerzett, azonnal elrendelte, hogy küldjék őt vissza és 1820-ban szabad emberré nyilvánították. Azt mondják, hogy ő volt az első afro-amerikai az Egyesült Állomokban, aki a jogrendszert felhasználva nyerte vissza a szabadságát.

Downtown - Greensboro, NC

Emellett nagyon fontos polgárjogi mozgalom is zajlott a városban a feketék jogai mellett. Így aztán itt található a Nemzetközi Polgárjogi Múzeum is!

Ezen kívül a dohány- és textilipar is nagyon fontos szerepet játszott a város történetében.

Az 1890-es években a város vonzotta az északi iparosokat, köztük a Maryland állambeli Baltimore-ból Moses és Caesar Cone-t. A Cone testvérek hatalmas textilgyárakat alapítottak és ezzel Greensboro-t egy évtized alatt faluból virágzó várossá alakították. 1900-ra Greensboro a hatalmas gyáraival a déli textilipar központjává vált.

Megnéztük még a kormányzati épületeket, egy szép kis templomot, ahol éppen esküvő zajlott, aztán visszaértünk a drága kis autónkhoz, Sunny-hoz és 16 óra körül elindultunk hazafelé.

Downtown - Greensboro, NC

Másfél órás volt az út hazafelé. Aznapra mondtak esőt, de a kirándulás során ezt nagyon szerencsésen megúsztuk. Útközben azonban már láttuk a felhőket, ahogy jönnek (Charlotte-ban óriási vihar volt), aztán kaptunk mi is bőven az esőből. Úgy tud zuhogni, hogy alig lehet kilátni az ablakon.
Mire hazaértünk addigra azonban már újra sütött a nap, így aztán tulajdonképpen szuper kis napunk volt.

Vasárnap csak pihentünk. Kiültünk végre egy kicsit az erkélyre és ekkor szembesültünk azzal, hogy kb. velünk szemben újabb “ellenség” lakik, mert még valaki vett pontosan ugyanolyan virágállványt mint a miénk és gondolom, kitaláljátok: igen!! Kolibri itatót is kirakott…

Keményebb eszközöket kell bevetnünk, hogy a kolibrik hozzánk járjanak legszívesebben… Legutóbb ugyebár virágokat vásároltunk, most pedig saját gyártású kolibri-italt kevertünk nekik… Nem akarom elkiabálni, de azóta egyfolytában itt vannak! 😄
(Cukor és víz - 1:4 arányban a tökéletes recept. Remélhetőleg a két szomszéd nem olvassa még ezt is… 😄)

További képek

Bog Garden
Bog Garden
Bog Garden
Bog Garden
Bog Garden
Bog Garden
Bog Garden
Tanger Family Bicentennial Gardens
Tanger Family Bicentennial Gardens
Tanger Family Bicentennial Gardens
Tanger Family Bicentennial Gardens
Tanger Family Bicentennial Gardens
Tanger Family Bicentennial Gardens
Tanger Family Bicentennial Gardens
Tanger Family Bicentennial Gardens
Tanger Family Bicentennial Gardens
Tanger Family Bicentennial Garden
Tanger Family Bicentennial Garden
Tanger Family Bicentennial Garden
Tanger Family Bicentennial Garden
Tanger Family Bicentennial Garden
Tanger Family Bicentennial Garden
Tanger Family Bicentennial Garden
Tanger Family Bicentennial Garden
Tanger Family Bicentennial Garden
Tanger Family Bicentennial Garden
Tanger Family Bicentennial Garden
Tanger Family Bicentennial Garden
Tanger Family Bicentennial Garden
Tanger Family Bicentennial Garden
Downtown Greensboro
Downtown Greensboro
Downtown Greensboro
Downtown Greensboro
Downtown Greensboro
Downtown Greensboro
Downtown Greensboro
Downtown Greensboro
Downtown Greensboro
Downtown Greensboro
Downtown Greensboro
Downtown Greensboro
Downtown Greensboro
Downtown Greensboro
Downtown Greensboro
Downtown Greensboro
Downtown Greensboro
Downtown Greensboro
Downtown Greensboro
Downtown Greensboro
Downtown Greensboro
Downtown Greensboro
Downtown Greensboro
Downtown Greensboro
Downtown Greensboro
Downtown Greensboro

Map - Greensboro, NC

Iratkozzatok fel a YouTube csatornánkra és kövessetek minket az Instagramon is!

előző következő