Utazási tervek és az infláció

Sy @ 2022-06-03 | 5 perc |

Nem is olyan régen írtunk már egy posztot arról, hogy itt is elég csúnyán elszálltak az árak.
Márciusban 8,5% volt az infláció, ez 40 éves rekord.

Legfőbb indoknak a COVID-ot és az ellátási zavart nevezik meg. Hogy ez az egész világszinten indokolt-e, az más kérdés.

Ahogy már említettük, minket is nagyban és mindenben érint az áremelkedés: lakhatás, bolti árak, benzin, stb.

De most kifejezetten arról szeretnék írni, amit az utazással kapcsolatban érzékelünk.
Mint tudjátok, nagyon szeretünk utazni. Gyakran nézegetem a repjegyárakat is és amíg tavaly számtalanszor volt 42 USD-ért repjegy New York-ba, Miami-ba vagy Washington DC-be, addig idén tátott szájjal és nagyon szomorúan nézem az árak alakulását.

Amikor hazajöttünk Magyarországról, akkor szerettünk volna elmenni Washington DC-be a cseresznyefavirágzást megnézni.
Az volt az első sokkhatás, amikor 350 USD-ért voltak jegyek. Akkor még csak azt hittem, hogy valószínűleg ez olyan program, ami sokakat érdekel, ezért magasabb az ára. (Az is szemétség, de mindegy, akkor még ezt gondoltam.)
De azóta is folyamatosan ezzel szembesülünk, hogy bármit keresünk, az nagyon drága.

Csibinek egy munka miatt Kaliforniába kell utaznia, illetve úgy volt, hogy májusban utazik / utazunk, mert hát ugye ilyen helyekre én is megyek mindenképpen.
Az utazást két nappal az indulás előtt le kellett mondani, mert valaki COVID-os lett a munkában. De itt most nem is ez a lényeg. Ilyenkor Csibinek ugye a cég fizeti az útját, tehát mindig csak az enyémet kell külön intézni. 860-870 USD volt egyik nap és mivel Csibi esetében meg kell várni, hogy visszaigazolják, hogy mehet a foglalás, így eltelt egy nap… Másnap már 980 USD volt ugyanarra a gépre a jegy… 980 USD!!! És egy belföldi járatról beszélünk! Konkrétan, februárban Magyarországra olcsóbb áron vettünk repülőjegyet… A lemondás most egyébként úgy néz ki, hogy pénzt persze nem adnak vissza (American Airlines), hanem egy vouchert kaptunk, ami később beváltható.

Az utazást bizonytalan időre elhalasztották, legújabb információk szerint június 9-én fogunk utazni. Ezt csak azért mesélem, mert éppen mostanság intéztük a repülőjegyet. És most (két héttel később) ugyanarra a járatra már 1130 USD volt a jegy. Végül úgy csináltuk, hogy nem Los Angeles-ben fogunk leszállni, hanem egy kisebb reptéren, így tudtunk valamennyit spórolni, de ez végtelenül szomorú.

Ha belegondolunk, hogy gyakorlatilag már a normális (nem fapados, úgy értem) légitársaságok esetén is extra pénzt kell fizetni, ha fel akarsz adni egy bőröndöt, nem kapsz semmit a fedélzeten jóformán és mégis egyre többet kell fizetni a jegyekért…

Én már nagyon vártam az utat, mert az a terv, hogy egy hét munka és aztán megint maradunk plusz egy hetet szabadságon… Már be is volt pakolva a bőröndöm. 😄 (Dacból azóta sem pakoltam ki, egyébként.)

Akkor még nem tudtuk, hogy mikorra halasztódik az út és mivel egyébként is iszonyú fáradtak vagyunk mindketten, mondtam, hogy valamit nézzünk, mert én már ezt nem bírom. 😀
Oké, lássuk mi van a terveink között: például Boston.
Boston, New York repjegyárak is az egekben, de volt egy “akciós” jegy akkor éppen Bostonba, 270 USD (ez korábban 90 dollárért is kapható volt). 😔

Mindegy, oké, legyen ez, megbeszéltük.
Következő lépés: nézzünk szállást… Na itt viszont szó szerint padlót fogtam.
Itt Amerikában egy 3 csillagos szálloda már tök jónak számít, mindig olyanba megyünk és még egyszer sem csalódtunk. Az árak eddig úgy néztek ki, hogy 100-170 USD között mozgott / éjszaka. Nálunk a 170 volt a plafon, amit még hajlandóak voltunk kifizetni. Ezért már tényleg csinos kis szobát lehet kapni. Nem luxus, de nem is motel.
Na, tehát ilyen szállodákat néztem Bostonban, NEM főszezonban.
Jelenleg az akciós ár: 450 USD-ről indul/éjszaka!!!!

Azt mondtam, hogy ennyiért nem megyünk most Bostonba… 😔
És itt is az a bosszantó, hogy a COVID ugye azt hozta magával (nem tudom, hogy Európában is így van-e, de itt mindenképpen), hogy nem takarítják a szobákat. Ha hosszabb ideig tartózkodsz, akkor is csak kérésre. Ha valami kifogy, akkor azt is kérni kell. Akárhogy is nézzük, ezzel egy csomó pénzt spórol egy szálloda, Neked, a vendégnek érdekes módon mégis (sokkal) többe kerül! Lassan már az is extra, ha a reggeli benne van az árban. A parkolásért meg egy csomó helyen extra pénzt számolnak fel / nap.
A Marriott pl. korábban felajánlotta, hogy ha lemondunk 3 napi takarítást, akkor 3x150 hűségpontot ír jóvá. Ezzel mindig éltünk. Most nincs választás és hűségpontok sincsenek. Mikor 2020-ban Kaliforniában voltunk az anaheimi Residence Innben, a személyzet levelet dobott be pár nap után, hogy nem tudnak takarítani és szóljunk, hogy mikor mehetnek ill. hogy kell-e valami. Most pedig alap lett, hogy csak kérésre jönnek.

Így egyelőre Boston is csak vár minket…

Hétfő ünnepnap volt, így most hétvégére elutaztunk, Dél-Karolinába. Charleston-ban már jártunk; kb. az volt az első utunk itt és bár munka miatt utaztunk, nagyon megszerettük azt a kisvárost. Kb. 3 órányira van innen, így autóval mentünk.
Az ottani szálloda sem kifejezetten olcsó, 3 éjszakára akartunk menni, de 3 éjszaka cirka 1000 dollár. Így két éjszaka lett.
Ami pedig a benzinárakat illeti: nagyjából úgy tudom érzékeltetni, hogy eddig 20-25 dollárért tele tudtuk tankolni az autót, most kétszer annyiba kerül. Korábban 2,10 USD / gallon volt a benzin, most 4,10 USD / gallon… (1 gallon = 3,8 liter) És van, ahol még ennél is drágább.

Szóval eddig a hülye COVID miatt nem lehetett utazni, most meg kétszer is meggondolja az ember, hogy ilyen árak mellett, akar-e.
Vagyis, az, hogy akarunk-e az nem kérdés.
Csak szörnyen bosszantó és felháborító, hogy sokkal kevesebbet kapsz, mégis többe kerül minden.
Mert például a szálloda is azért bosszantó, mert alapvetően csak aludni mész oda, és kb. 120 000 Ft-ért aludni az nem kevés.

Itt már a tévében is foglalkoztak ezzel a témával.
Egy a reptéren forgatott videóban hallottam, hogy 2022. január óta 40%-kal mentek fel a repjegyárak és május végéig további 10%-kal drágultak.
Egy nő mesélte, hogy gyakran utaznak és a jegy, amit eddig vettek kb. 175 USD-be került, most ugyanez a jegy 780 USD!!!! Úgy véli (én is), hogy egy 1 óra 20 perces belföldi útért ez pofátlanság.
Egész egyszerűen nem normális ez a helyzet. Irreális!

Nyilván mindenki ugyanezt tapasztalja mindenhol.
És lehet, hogy bizonyos nézőpont szerint az utazás luxus és le lehet mondani róla. És persze, ez így is van, de miért akarjon az ember mindenről lemondani, ami örömet okoz számára. Én nem szeretném, hogy az egész életünk kizárólag csak a munkáról szóljon…

license plate

Szóval még gondosabb tervezést igényel a jövőben, de nem fogunk róla lemondani. Mert aztán ki tudja, ősszel megint milyen járvány tarolja le a világot, ami miatt ismét bezárnak minket…

Iratkozzatok fel a YouTube csatornánkra és kövessetek minket az Instagramon is!

előző következő