6/9/2022
Csibi kollégája dolgozik egy projekten, amihez szüksége volt Csibi segítségére.
Ez a projekt Kaliforniában van. Eredeti tervek szerint már május elején jöttünk volna, de akkor COVID-os megbetegedések miatt elnapolták a projekt kezdetét.
Nagyjából kb. pont egy hónappal húzódott el a kezdési időpont, így most jött el az idő.
Az utóbbi hetekben sokat olvashattatok az árak itteni alakulásáról, sőt az utazás vonatkozásában is ejtettem már szót az itteni helyzetről.
A jegyet kb. két hete vettük, közel 1000 USD-be került.
Ezúttal nem Los Angelesbe szólt a jegyünk, hanem Ontario városába. Innen félórányira található Redlands városa, ahol a jelenlegi projekt zajlik.
Tehát június 9-én, csütörtökön még egész nap dolgoztunk mindketten, mert a gépünk este fél 8-kor indult Charlotte-ból.
A jegy vásárlásakor, két héttel az indulás előtt, már csak olyan helyek voltak kizárólag, amit pénzért lehet lefoglalni. Amikor Magyarországra utaztunk, akkor volt a British Airways London-Budapest járatán, hogy már csak plusz pénzért lehetett ülést foglalni. Most itt is ez történt. Amikor becsekkoltunk (szerintem este 8:30-9 körül lehetett) (24 órával az indulás előtt lehet…) - akkor már alig volt szabad hely a gépen és ahogy mondtam csak pénzért (29-32 USD) és ennél magasabb összegért lehetett helyet választani.
Ha nem választasz, akkor valahova beraknak, azt kész.
Csibinek ugye céges foglalása volt, ezért ő tudott ingyen helyet választani. (13D) És bár volt mellette szabad hely (ez volt az egyetlen egymás melletti opció), az már csak pénzért. Nem tudom, Ti mit gondoltok erről, de én felháborítónak tartom, hogy az 1000 USD-s jegyáron felül még az ülésért (+ bőröndért, stb) fizetni kell. A gép a 14B ülést dobta nekem… Arra gondoltunk, hogy majd másnap a reptéren megkérdezzük, hogy lehetne-e valahogy egymás mellett ülni.
Na, szóval már szépen össze voltunk pakolva, 5 órakor hívtunk egy ubert és fél 6-ra szépen ki is értünk a reptérre.
A reptéren óriási tömeg volt. Némi keringés után egy nagyon hosszú sor végére álltunk be, de viszonylag gyorsan haladtunk.
Csibi legutóbb a jogsi meghosszabbításakor már csillaggal megjelölt igazolványt kapott (REAL ID), ami azt jelenti, hogy neki most elég volt azt felmutatni, nem is kellett az útlevele.
A biztonsági ellenőrzés továbbra is macerás, bár viszonylag gyorsan átjutottunk rajta. De itt még mindig ki kell pakolni a laptopot, e-könyv olvasót, a kis folyadékokat, le kell venni a cipőt, stb, stb… szóval kb. 8 kosárba dobtuk szét a cuccainkat. Vidám volt utána összeszedegetni mindent.
Na, de lényeg a lényeg, tényleg hamar átjutottunk, aztán persze a reptér legtávolabbi pontjára kellett átmennünk, mert az A kaputól indult a gép (és az E-nél volt az ellenőrzés).
Ez egy negyed órás séta. Még volt 40 perc a beszállásig, addig kerestünk egy helyet, ahonnan jobban látni a felszálló gépeket. De sajnos nem lehetett odamenni az ablakhoz, ezért ott a közelben leültünk. Csibi elment mosdóba, én meg hallottam, hogy csörög egy telefon.
Közvetlen a mögöttünk lévő széken volt egy telefon, úgy sejtettem, hogy valaki ottfelejtette.
Többször is csörgött. Éppen akkor szálltak be az emberek egy Atlantába induló gépre, azt gondoltuk, hogy egy ottani utasé lehet.
Csibi odavitte a személyzethez és mivel akkor is csörgött éppen, felvette. Kiderült, hogy tényleg már a gépen voltak az utasok, egy pasi hagyta ott a telefonját és a felesége hívogatta a telefont, hátha.
Szóval nagyon örültünk, hogy sikeresen visszajuttattuk a telefonjukat! 😀
Napi jócselekedet pipa! 😀
Aztán visszamentünk a mi kapunkhoz, ahol sokan álltak sorban, de mi is bepróbálkoztunk, hátha tudunk egymás mellé ülni. A bácsi nagyon kedves volt, mert nyomtatott nekem egy vadiúj beszállókártyát, ami Csibi mellé szólt.
A gépen egyébként nagyon érdekes volt, mert már ültek a helyünkön… (vagyis az egyiken) - de szóltunk, hogy mi a szitu és a srác beszállókártyája amúgy az én ex helyemre szólt, 14B. Szóval ő szépen átült, mi meg a mi helyünkre. Kicsit szomorú voltam, hogy nem az ablak mellett ültünk, mert én nagyon szeretek kifelé bámészkodni. Engem sajnos nem köt le semmilyen filmnézés, aludni sem tudok a repülőn, szóval ez így most nem volt annyira jó buli.
Ráadásul sosem értem azokat, akik ablak mellé akarnak ülni, aztán végig lehúzott redőnnyel ülnek ott…
Az út 4 óra 44 percig tartott. Maszkot már nem kell hordani, abszolút opcionális. Rajtunk volt, meg még néhány emberen. De továbbra is baromi kényelmetlen.
Egyszer kaptunk inni, meg egy mini zacskó sósperecet és később még egyszer egy pohár vizet.
A 2. óra után én már meglehetősen szenvedtem, őszintén szólva. Csibi megnézett két filmet, szóval neki szerintem könnyebben telt el az idő.
De aztán egy végtelennek tűnő utazás után végre ereszkedni kezdtünk és már meg is érkeztünk Ontario-ba.
Nekem ez volt a 2. belföldi repülésem itt Amerikában és még mindig tök fura, hogy kiszállsz a gépből és már sehol semmi ellenőrzés, hanem csak kisétálsz egyszerűen.
A repülő tök hosszan gurult a földet érést követően, mégsem tudtam felmérni, hogy mennyire nagy vagy kicsi ez a repülőtér.
Ahogy kiértünk, próbáltunk rájönni, hol az autókölcsönző. Csibi megnézte a térképet, ahol hamar kiderült, hogy gyalogosan nem opció. De pont jött a reptéri shuttle busz és az elvitt minket a kölcsönzőig. (Eléggé tele volt a busz.)
Csibi munkahelye többek között a National autókölcsönzővel áll szerződésben, ezért oda igyekeztünk. Nos, mivel Csibi már tagságival rendelkezik, ezért ez úgy néz ki, hogy nem is kell a pulthoz menni, hanem egyenesen kimentünk az autókhoz, ahol egy srác megmutatta, hogy mely sorokból lehet autót választani. Aztán hajrá. Ami tetszik, már viheted is!
A kijáratnál kérik az igazolványt meg a bankkártyát és kész is!
Na, szóval kiválasztottuk a legszimpatikusabb autót, ami most egy Chevrolet Malibu lett.
Ekkor itt még csak 9 óra volt, de Charlotte-ban már éjfél, ezért elég fáradtak voltunk.
A reptértől 25-30 percnyire van Redlands, a célállomás. Ezúttal 31 perces volt ez az út.
Itt is úgy vezetnek az emberek, mint az őrültek. Mindenhol alapjáraton négyszer négysávos utak, mondanom sem kell.
Egy helyen volt is egy kis izgalom, mert egy sofőr ott baromkodott előttünk, de szerencsére minden rendben volt.
A Residence Inn szálloda pár percnyire van Csibi itteni munkahelyétől. Egy kényelmes, apartman jellegű szobánk van szuper kilátással a hegyekre. Este persze ebből már nem sokat láttunk.
Kb. arra volt energiánk, hogy letusoltunk és már aludtunk is, hiszen pénteken már mindketten ugyanúgy folytattuk a munkát, mintha mi sem történt volna.
Mivel a repülőn ugye nem kaptunk ennivalót, ezért már megéheztünk, de nem is ez volt a legnagyobb gond, hanem hogy mire ideértünk minden bezárt és péntekre nem volt “itthon” semmi.
Este vettünk a szállodában egy vizet meg egy mikrós kaját, hogy valahogy átvészeljük a dolgot.
Iratkozzatok fel a Youtube csatornánkra és kövessetek minket az Instagramon is!
