6/10/2022
Reggeli szerencsére van, onnan hoztam fel egy joghurtot meg egy zabkását, de a víz most már eléggé hiányzik.
Az ALDI itt van 3 percre (autóval), de csak 9-kor nyit, ezért oda nem tudtunk elmenni reggel, majd csak munka után valamikor.
Viszont itt iszonyatos hőség van, 38 fok az alaphőmérséklet. Szóval kéne inni igazából. (A csapvizet kóstoltam, de nagyon rossz íze van sajnos. - Azóta kiderült, hogy amúgy nem is szabad inni belőle.)
(Ebben a szállodában 4 naponta van takarítás. Ezt csak azért emlίtem, mert mostanában gyakran esett szó erről is, hogy a szoba takarítása is a COVID áldozata lett.)

Az időeltolódás miatt én csak a magyar idő szerinti 5 óra utáni óráimat tudom megtartani, szóval én viszonylag korán végzek emiatt most itt. Ma is ez történt: 12-kor már kész is voltam.
Megpróbáltam felfedezni a környéket, de sajnos nagyjából semelyik irányba nem tudok menni, mivel vagy nincs járda vagy pedig olyan nagy az autós forgalom, hogy nem nagyon ugrálok.
Meg hát tényleg perzselő a nap ereje - és naptejünk sincs egyelőre, mert feladott bőröndünk nem volt, ίgy ilyesmit nem tudtunk bepakolni.
A közvetlen környéken mentem egy kört, aztán felfedeztem a szállodát is, de itt meg ugye annyira megy a légkondi, hogy megfagy az ember lánya… 😄
Szóval nem mondanám, hogy nagyon sikeres napot zártam a felfedezéseket illetően, ráadásul Csibinek most a hétvégén is kell dolgoznia, de majd igyekszem magam feltalálni, vagy végre pihenek egy kicsit! 😀

Na egyelőre itt tartunk. Most itt 16:41 van, Csibi nem tudom, meddig dolgozik ma.
6/11/2022
Pénteken vagyis szombaton Csibi végülis hajnali fél 2-ig dolgozott. Szombaton pedig délután 5-kor jött haza.
Azt mondta, hogy pár óra max… Ebből lett délután 5.
Én dolgoztam kicsit, tornáztam, aludtam, olvastam, kimentem sétálni mindkét napon, de még mindig nem volt naptejünk, szóval nem akartam nagyon sokáig kint bóklászni, meg hát igazság szerint nem is nagyon tudok egyik irányba se menni túl hosszasan.
Szombaton délután volt még egy kicsi időnk programot csinálni. Mindjárt elmondom azt is, hova mentünk, de előtte hadd mutassam be Nektek egy kicsit Redlands városát.
Redlands 101 km-re található Los Angelestől keleti irányban.
Ez egy gazdag és sokszínű nagyváros abszolút kisvárosi hangulattal és gazdag történelmi múlttal. San Bernardino megyében fekszik, minden irányból hegyek veszik körül, így elég festői az elhelyezkedése.
A várost 1881-ben alapították és 1888-ban jegyezték be, ezzel pedig az egyik legrégebbi város Kaliforniában. Nevét a gazdag vörös talajáról kapta, mely kiválóan alkalmas citrusok termesztésére.
Az első narancsligetet 1882-ben hozták létre! Csaknem 75 éven át a citrus kereskedelem (főleg narancs) világközpontja volt! (Bevallom, én ezt nem tudtam eddig…)
Az 1930-as évek végére már gyümölcs csomagoló központ volt, amelyet több mint 15 000 hektár (61 km²) citrusliget vett körül.
1890-ben 1000 vasúti kocsit küldtek piacra tele ezekkel a narancsokkal. 1904-ben több mint 1 millió doboz narancsot küldtek több mint 9000 vasúti vagonban több mint 30 csomagolóházból.
Ennyit a tényekről!
Ahogy már említettem, Csibi kb. 5 körül ért haza, így nagyon sok opció nem maradt, hogy messzire menjünk.
A belváros azonban 8 percnyire van a szállodától, ezért oda mentünk.
Itt van Abraham Lincoln elnök emlékmúzeuma is, de sajnos azt csak kívülről tudtuk megnézni, mert 5-ig van nyitva. De kívülről is jól néz ki!
Kétszáz évvel születése után Abraham Lincoln élete és öröksége továbbra is lenyűgöző és inspiráló. A szegénységbe született és az onnan a nagyságba való felemelkedése annak az egyetemes reménynek a szimbóluma lett, hogy mindannyian javíthatunk életkörülményeinken. Ez egy jó gondolat! Tetszik nekem.

Itt kezdtük meg a sétát tulajdonképpen. Pár percnyire innen álltunk le egy ház előtt (ami szintén egy nevezetesség tulajdonképpen).
Ezen a téren található az A.K. Smiley nevű nyilvános könyvtár.

Albert K. és Alfred H. Smiley ikertestvérek, akiket nagyon nehéz volt megkülönböztetni egymástól, mert nem csak külsőleg, de értékrendjüket tekintve is nagyon hasonlóak voltak. Pedagógusként dolgoztak, aztán pedig ingatlanokkal foglalkoztak. Mindkét területen hasonló sikereket tudtak elkönyvelni maguknak.
1889-ben érkeztek Kaliforniába, ahol annyira megtetszett nekik Redlands szépsége, hogy vettek egy téli házat egy 200 hektáros magaslaton.
Később a városban újabb területet vásároltak, melyet parkká alakítottak ki, ebben a parkban található az emlékkönyvtár is!
Aztán 1896-ban egy gyönyörű nyári üdülőhelyet is kialakítottak.
Albert K. Smiley országos hírnévre tett szert, mint az indiánok és feketék barátja, ugyanis nagyon sokat tett értük.

Szóval megnéztük ezt a kis parkot, aztán találtunk egy szabadtéri színházat is és csak ezután jutottunk el a tulajdonképpeni történelmi belvárosba.
Nagyon helyes a belváros a hegyek ölelésében, tényleg inkább kisvárosi jelleggel.

Az utcatáblákon mindenhol narancs vagy citrom szerepel, vannak falfestmények, régi történelmi épületek. Nagyon hangulatos. Aztán ott van az Orange Street Alley, mely egy kis utcácska éttermekkel és a manapság oly divatos esernyőkkel.

A történelmi városrészen belül minden kis oszlop tetejét narancsok díszítik, ami különleges bájt kölcsönöz neki.
Itt található a Sister Cities Clock Tower, mely tulajdonképpen három óra és a testvérvárosokat szimbolizálja. Redlands három testvérvárosa a japán Hino, a mexikói San Miguel de Allende és a kínai Linli.
Ezen a téren elég sok hajléktalan volt, ezért nem sokat időztünk itt.
Innen pedig már visszafordultunk. Útközben láttunk egy CVS-t, ahova beugrottunk naptejet venni, aztán az autó felé vettük az irányt. De persze nem is mi lennénk, ha nem kalandoztunk volna el. A szokásos módon: Addig a sarokig csak elmegyünk még, nem? 😀
Volt egy különleges épület, amit meg szerettünk volna nézni: kiderült, hogy egy régi postahivatal. Aztán bekeveredtünk egy utcácskába, ahol egy 1890-ben épült házat is felfedeztünk. A mindenhol található égig érő pálmákról már szót se ejtek, mert persze amerre nézel mindenhol ott vannak. Én egyszerűen nem tudok betelni velük. Még mindig tudunk tátott szájjal bámészkodni.

Nagy nehezen - kis kitérővel - most már tényleg visszakanyarodtunk. Ahogy már mondtam, az autót is egy történelmi jelentőségű ház előtt hagytuk. 1903-ban redlandsi orvosok egy csoportja átalakította ezt a házat, és ideiglenes klinikai kórházzá varázsolták. Az orvosok és a közösség hamarosan 15 000 dollárt gyűjtött össze Redlands első hivatalos kórházának felépítésére a Nordina Street 302. szám alatt. Az építkezés 1904 novemberében fejeződött be. 1929-ben a kórház átköltözött jelenlegi helyére.

Innen 10 percnyire található a Panorama Point nevű hely, aminek a nevéből már sejtitek, hogy egy kilátó, ahonnan pazar kilátás nyílik a környező hegyekre. Kicsit Toszkánára emlékeztető környéken autóztunk fel a kilátóhoz. Gyönyörű birtokok, csodás kilátás. Ekkor már este fél 8 volt, a nap már lemenőben volt, ráadásul kicsit ködös vagy szmogos is volt a levegő, ezért az egyik oldalon nem lehetett nagyon sok mindent látni. De a másik irányban csodás volt a panoráma.

Csibi már elég fáradt volt, meg hát ugye hiába volt már este, még mindig 35 fok volt, ami azért kiveszi az ember energiáját, ezért aztán innen már a szállodába jöttünk vissza. Kb. 15 perc alatt meg is érkeztünk.
További képek
Iratkozzatok fel a Youtube csatornánkra és kövessetek minket az Instagramon is!