Irány Magyarország!

Sy @ 2022-03-06 | 7 perc |

Sajnos végülis nem sikerült otthonról jelentkezni, nagyon durván teltek a napok, meg persze nem is volt meg a napi ritmusunk, ezért csak most tudjuk elmesélni, mi minden történt velünk az elmúlt három hétben.

02/12/2022 - 02/13/2022

Szerencsére nem kellett korán / hajnalban kelni, mert kora este indult a gép. Ezért a becsekkolást reggelre hagytuk. Mint kiderült ez nem volt annyira jó ötlet, ugyanis igen nehézkes volt a sztori. Egyáltalán nem sikerült ugyanis becsekkolni.

Az American oldalán kezdtük a Charlotte-London járatra, de mivel már ez sem sikerült, így a következő vonalra sem tudtunk (London-Budapest). Viszont a próbálkozás során már a visszaútra vonatkozó információkat kellett megadni.
Ezt nem annyira értettük, hogy becsekkoláskor miért kell visszaútra vonatkozó adatokat megadni.
Meg kellett adni, hogy ESTA-val vagy vízummal utazol-e és aztán kb. eddig jutottunk.
A British Airways-nél meg már csak pénzért lehet ülőhelyet választani a becsekkolás során. Ráadásul ott az oltási igazolást is fel kellett tölteni, amit még ellenőrizni akartak, így természetesen oda sem sikerült becsekkolni. (A visszaigazolás akkor érkezett meg, amikor már hazaérkeztünk Magyarországra… No comment…)

A repülő 18:25-kor indult, nemzetközi járat esetén 3 órával előbb kell kint lenni a reptéren. Mi gondoltuk, ráteszünk még egy kis időt a sikertelen becsekkolás miatt.
Ezért hívtunk egy Ubert időben és negyed óra alatt már kint is voltunk a repülőtéren.
Itt a pulthoz mentünk segítséget kérni, ahol egy kitöltött nyomtatványt (Passenger Locator Form) szeretett volna tőlünk a hölgy. Szerencsére mindennek utánanéztünk és mindent ki is nyomtattunk, hogy bizonyítani tudjuk az igazunkat! Ugyanis ezt a papírt SEM kell kitölteni annak, aki csak tranzitutas Londonban. Mondtuk neki, ő pedig a kollégái segítségével utánanézett és aztán annyiban is maradtunk, hogy valóban nem kell az a papír.
Ő megnézte az oltási igazolást és mindkét járatra becsekkolt minket, megkaptuk a boarding passt és mehettünk is az ellenőrzésre.
Szerencsére nem voltak sokan, így nagyon gyorsan átjutottunk.

Info Screen - CLT - Charlotte, NC

Volt nálunk egy feladandó bőrönd, azt ugye már leadtuk, két kisbőrönd, Csibinél egy hátizsák és nálam egy kézitáska. Három laptoppal jöttünk, azt mind ki kellett pakolni, meg a kütyüket, nekem az e-könyv olvasót is kivetették. És Amerikában a cipőt is mindig le kell venni. Ja, és amikor elindultunk nagyon jó idő volt, kb. 25 fok, ezért az utolsó pillanatban még a kabátoknak is helyet kellett varázsolni a bőröndben. Szerencsére sikerült.

Na, szóval gyorsan átjutottunk, visszapakoltunk és felöltöztünk, aztán kezdődött a várakozás. Nagyon hosszúnak tűnt ez is főleg a maszk miatt. Iszonyú kényelmetlen ennyi időn keresztül egyfolytában maszkban lenni.

Aztán amikor eljött az idő, akkor felszálltunk a gépre. Ezen azért voltak üres helyek, így előttünk és mögöttünk mindenkit sikerült szétültetni, de persze mellettünk ült egy 3. személy. (Később egyébként ő is átült egy szabad sorba, szóval végül ez is megoldódott.)

Az ablak mellett ültem, így láttam, hogy óriási dobozokat pakolnak fel a gépre, emiatt egy félórás csúszással tudott csak felszállni a gép, meg valami technikai zűrt is bemondtak.
Végül valamikor tényleg 19:00 óra körül szállt fel a gép.
Az eredeti terv szerint (mindenféle időzónákat átugrálva) reggel 8:10-kor kellett volna megérkezni Londonba (helyi idő szerint), viszont már a pilóta is mondta, hogy jóval előbb meg fogunk érkezni. És ez így is történt, ugyanis kb. reggel 6:45 körül már le is szálltunk. (Szerencsére akkor pont nem volt szélvihar Angliában).

flight info - AA

Viszont a mi budapesti járatunk, csak jóval később, 14:10-kor indult. Tehát ha 8:10-kor szállunk le, akkor is nagyon sokat kell várakozni, de így még többet kellett.
És hiába éjszaka repültünk, egyikünk sem tud a repülőn aludni, így addigra azért már elég elcsigázottak voltunk.

Nagyon érdekes volt, ahogy mentünk át a nagy Heathrow reptéren, emberrel alig találkoztunk. Tök üres folyosókon mentünk át úgy, hogy rajtunk kívül senki sem volt ott.

Empty corridor - LHR - London, UK

Egy helyen megkérdeztük, hogy van-e bármi tennivalónk, de mondták, hogy semmi, ott a beszállókártya, szóval menjünk át az ellenőrzésen, aztán csak várakozzunk. Így is lett, itt újra laptopok, egyebek ki, viszont itt nem kellett levenni a cipőt sem, illetve még csak az ellenőrző kapun se kellett átmenni. Sőt a folyadék is úgy van, hogy ki kell önteni az üvegből, de azt megtarthatod és az ellenőrzés után újra lehet tölteni. Ez jópofa.

Bottle refill - LHR - London, UK

Ott is fáradt volt már az emberke, ahogy láttuk, mert még az egyéb folyadékokat sem kellett kivenni a táskából, szóval ez itt még gyorsabban megvolt.

Aztán kiértünk az éttermes-boltos részhez, ahol leültünk és tovább várakoztunk. Akkor már nagyon kivoltunk, leginkább a fáradtság és a maszk miatt. Itt már többször éreztem, hogy egyszerűen letépem a fejemről, mert borzasztóan irritált.
Mivel sok csomagunk volt, ezért nagyon nem volt kedvünk mászkálni sem, illetve ha igen, felváltva tettük. Egyszer vettünk egy szendvicset meg egy kávét, azt megettük és kb. számoltuk a perceket.
Ráadásul csak 13:25-kor írták ki, hogy melyik kapuhoz kell majd menni. Úgy tűnt, mintha megállt volna az idő. És hiába volt nálunk könyv, rejtvény, zene, annyira fáradtak voltunk, hogy szó szerint semmihez nem volt se kedvünk, se türelmünk, se semmi.
Szóval ekkor már nagyon szenvedtünk.

Terminal 3 - LHR - London, UK

Aztán nagy nehezen eljött a 13:25. Kiírták a kaput és persze a legtávolabbi pontra kellett eljutni. Időközben kiderült, hogy ráadásul a London-Budapest járaton nem is egymás mellett fogunk ülni, ez sem dobott a hangulatunkon.
Elsőnek értünk a kapuhoz, ahol hívtak is minket, viszont a rendszer nem működött és alig tudta a nő beolvasni a beszállókártyánkat. Itt amúgy megkérdeztük, hogy nincs-e esetleg egymás mellett hely, de azt mondták, hogy az egész gép teljesen tele van, szóval nincsen sajnos. Addigra már kb. 20-an megelőztek minket, mire nagy nehezen mi is átjutottunk. Ott csak egy kicsit kellett várakozni, aztán már szállhattunk is be. Én a 19. sorban ültem, Csibi pedig előrébb, a 12. sorban.

Ezeken a rövidebb járatokon nincs kijelző, ráadásul a folyosó mellett ültem, szóval még az ablakból sem tudtam tájékozódni, és persze a telefonomon se frissült be a térkép sem, hogy éppen merre tartunk. Azt nem tudtam, hogy Csibi mit csinál, de én már tényleg csak azt vártam, hogy végre megérkezzünk, mert addigra már annyira fárasztó volt ez az egész, hogy elmondani sem tudom.
Mi imádunk utazni és többször voltunk már ilyen hosszú úton, de szerintem eddig ez volt a legrosszabb. (A maszk miatt, ha engem kérdeztek!)

Amikor leszálltunk nagyon “vicces” volt, hogy bemondták, hogy a járványügyi intézkedések értelmében először a gép elején és a végén lévő utasok állhatnak fel. Mert még ha minden 4. sorban ülő vagy ilyesmi, de ennek őszintén szólva nem túl sok értelmét láttuk. Ugyanúgy egy kupac ember áll fel egymás szájában. Na mindegy, aztán végül én is felállhattam, Csibi megvárt ott előrébb és aztán jött a leghosszabb ellenőrzés az utazás során, Budapesten. Pont több gép érkezett egyszerre, szóval bekeveredtünk a tömegbe. Mikor sorra kerültünk, akkor a rendszer ismét NEM működött (lehet mi vagyunk rá ilyen hatással… 😄
A srác egy darabig próbálkozott, de aztán megunta és egy “viszontlátásra” felkiáltással utunkra bocsátott minket. Még azt se kérte, amit máshol szoktak, hogy egy pillanatra vegyük le a maszkot. Az oltásiról nem is szólva.

Amiről egyébként természetesen nem kaptunk információt az utazás előtt, és utána is azt, hogy az enyémet a lakcímkártyán szereplő címre küldték (tehát Budaörsre), Csibién pedig mivel külföldi cím szerepel, visszaküldték a központi okmányirodába.
Mindezt úgy, hogy amikor kértük a kipostázást, leírtuk, hogy Szentendrére kérjük, Hugiék címére…
Szóval ez két extra utat jelentett majd a későbbiekben. Elég dühítő volt!
És ahhoz képest, hogy állítólag ez volt az országba lépés feltétele, senkit sem érdekelt…

Welcome to Hungary - BUD

Pont azt beszéltük Csibivel amúgy, hogy menet közben kap az ember egy csomó e-mailt, hogy jó előre ezt intézd el, azt intézd el, töltsd fel ezt, vagy azt a dokumentumot és amikor ott vagy, akkor meg jóformán semmi sem kell ezek közül.
Csak stresszelnek, tök fölöslegesen!

Na mindegy, szóval itt így jutottunk át, addigra már csak a mi bőröndünk árválkodott a szalagon, azt magunkhoz vettük, előrángattuk a kabátunkat és vártuk Milánt (Hugi férje).

Luggage belt - BUD

Ő jött értünk, ugyanis ezt az időt Hugiéknál, Szentendrén töltjük most.

Csibi amúgy elindította az időmérőt még akkor amikor Charlotte-ban elindultunk otthonról, így aztán háztól-házig 22,5 órát tartott az út. Ez volt az egyik legfárasztóbb utazás az életünkben.

Phone stopwatch

De megérkeztünk! Hugi és a gyerekek már nagyon vártak minket és mi is hogy végre 3 év után újra találkozzunk. Sőt a legkisebb, Izi akkor született, mikor mi kiköltöztünk, így vele most találkoztunk először!
De nagyon érdekes volt, mert semennyire sem volt távolságtartó, kb. mintha mindig is ismert volna minket. ❤️

Ekkor már csak egy fürdéshez volt erőnk és mentünk is aludni.

előző következő