Soo-zsilipek

08/02/2022

A célállomás Sault Ste. Marie városa. Ez a város már a Felső-tó mellett található. Gyakorlatilag az ötből négyet is láttunk a Nagy-tavak közül.

Sault Ste. Marie, MI

Ezen a területen korábban őslakos amerikaiak (Ojibwe / Chippewa indiánok) éltek. A francia gyarmatosítók a régiót Saulteaux-nak (zuhatag) nevezték el.
Egy francia jezsuita pap 1670 körül kenuval utazgatva átjárót keresett Kína felé. Átjárót ugyan nem talált, viszont 5 hónap múlva 2000 mérföldnyi partszakaszt térképezett fel. Ezt követően pedig egy jezsuita missziót alapított ott, ahol ma a kanadai határ található. Ebből lett később Sault Ste. Marie, mely az USA egyik legrégebbi városa és a Soo-zsilipek (Soo Locks) otthona. Továbbá van itt még egy lengő vasúti híd és a Lake Superior Állami Egyetem is.
Mi elsősorban a zsilipek miatt jöttünk ide, mert annyira egyedülálló, hogy ezt nem hagyhattuk ki!

Sault Ste. Marie, MI

A New Yorkból, Chicagóból vagy Detroitból érkező összes teherhajónak át kell itt kelnie.
Korábban a rakományt zúgókon kellett leúsztatni, de 1853-ban Michigan elrendelte a zsilipek megépítését, hogy a hajók el tudjanak jutni egyik tótól a másikig.
Erre azért van szükség egyébként, mert a Felső-tó vízszintje 6,4 méterrel magasabban van, mint a Huron-tó vízszintje.

Soo Locks - Sault Ste. Marie, MI

Egy óriási hajót 12 percig tart leengedni.
Évente több mint 7000 áthaladást bonyolítanak le, ezzel pedig ez a világ legforgalmasabb zsilipje. Annak ellenére ilyen sok, hogy télen (januártól-márciusig) zárva vannak, mert a jég miatt nem lehet közlekedni. Ez az időszak az ellenőrzés és karbantartás időszaka.
Az első zsilipeket 1855-ben nyitották meg, 1966-ban pedig történelmi nevezetességgé nyilvánították.

Amikor megérkeztünk, kb. pontosan szemben a zsilippel le is tudtunk parkolni. Itt akadt némi problémánk a parkolással, mert vagy negyeddollárossal vagy pedig alkalmazással lehetett csak fizetni. Negyeddollárosunk nem volt, az alkalmazásba viszont nem tudott Csibi bejelentkezni, valami miatt újra kellett regisztrálni.

Ez csak azért fontos, mert így szalasztottuk el, ahogy egy teherhajót átengednek a zsilipen…
Pedig milyen szerencse (lett volna), hogy pont akkor volt bent egy ekkora hajó.

Na mindegy, mikor sikerült, már mentünk is át. A bejáratnál biztonsági őr van, aki szeretett volna a táskámba bepillantani, illetve azt kérdezte, hogy fegyver és / vagy alkohol van-e nálunk…
Egyik sem volt természetesen! Így aztán sietve szaladtunk is fel a kilátóba, hogy legalább még azt elcsípjük, ahogy távozik a teherhajó.

Soo Locks - Sault Ste. Marie, MI

Három kisebb kirándulóhajó is állt ott.
Mi mentünk egy kört a parkban, amely egyébként csodásan szép zöld, közepén egy kis szökőkúttal.

Soo Locks - Sault Ste. Marie, MI

Aztán ahogy sétáltunk vissza, Csibi észrevette, hogy a három kirándulóhajó miatt is működik a zsilip, így - igaz, hogy nem nagy teherhajóval - de mégis meg tudtuk nézni működés közben a zsilipet!
Nagyon érdekes volt.
A zsilipajtó mindkét oldalon zárva van. A vízszint csökkenni kezd és kiegyenlítik a szintet, attól függően, hogy melyik irányba tart a hajó.

Soo Locks - Sault Ste. Marie, MI

Aztán amikor elérte a megfelelő szintet, akkor kinyílt a zsilip ajtaja és a három hajó máris a Huron-tavon haladhatott.
Fantasztikus találmány.

Soo Locks - Sault Ste. Marie, MI

Miután ezt megnéztük, bementük a Visitor Centerbe, ami olyan mint egy kis múzeum, ahol egy csomó kiállított tárgy és óriási plakát van, melyeken adatokat lehet látni a zsilipekről. Sőt van egy szimulációs játék is, ahol eljátszhatod, hogy Te kezeled a zsilipet! Csibi természetesen átengedett egy óriási teherhajót a zsilipen! 😄

Soo Locks - Sault Ste. Marie, MI

Ez nagyon érdekes volt (még nekem is!!)

Ezt követően kerestünk egy helyet, hogy gyorsan együnk valamit. Ezért nem egy normális éttermet választottunk, hanem egy palacsintázóba tértünk be, hogy viszonylag gyorsan meglegyünk.

Oh Crépe - Sault Ste. Marie, MI

Ettünk és bár nagyon szívesen megnéztük volna jobban is ezt a kisvárost, illetve magát a Felső-tavat is, de muszáj volt elindulnunk visszafelé!

További képek


Map - Soo Locks - Sault Ste. Marie, MI

Iratkozzatok fel a YouTube csatornánkra és kövessetek minket az Instagramon is!

előző következő