Tűzriadó

Sy @ 2022-07-25 | 4 perc |

Tavaly nyáron több héten keresztül majdnem minden nap volt tűzriadó a házban.
Nem mindig a mi épületünkben, de legtöbbször igen. Szerencsére semmit se találtak. A másik lépcsőházban végül az derült ki, hogy egy mikró okozta a problémát.
Nálunk annyit mondtak tavaly, hogy valószínűleg valaki dohányzott, de ezen kívül nem derült ki semmi.

Legutóbb az elmúlt héten háromszor történt ugyanez.
Először kedd éjjel kettőkor riadtunk fel erre a szörnyen hangos, borzasztó zajra. Aztán vasárnap délután kétszer egymás után.

Egyébként ez úgy néz ki, hogy mindennel nagyon kell vigyázni, mert a lakásban lévő riasztó is simán megszólal, ha a kenyérpirító kicsit erősebbre van véve, vagy másfajta kenyér kerül bele. Már jártunk így mi is. De ilyenkor gyors szellőztetés és akkor sikerül elhallgattatni! Ez is nagyon hangos, de talán még elviselhető!

De amikor az egész épületé szól, az már inkább visítás. Elviselhetetlen hangerővel szól! A poszt végén megmutatjuk! De vigyázat, mert tényleg nagyon hangos, úgy nyissátok meg a videót!

Ennek a zajnak nyilván pont az a lényege, hogy mindenki meghallja, de gondolhatjátok, hogy vasárnap délután 2-kor sem esik jól, hát még éjjel…

Ilyenkor természetesen az a protokoll, hogy lehetőleg gyorsan összekapjuk magunkat és levonulunk a ház elé.
Egyébként sokan most ki sem jöttek, az erkélyen üldögélve várták, hogy mi lesz. (Ha tudnánk, hogy nincs semmi baj, akkor sem tudnánk bent megmaradni a zaj miatt.)
Mi igyekszünk ilyenkor legalább a kocsikulcsot és az útlevelet magunkhoz venni.

Fire Department - Fire Trucks - Charlotte, NC

Tavaly a tűzoltók sokkal hamarabb kiértek mint idén.
Az éjszakai riadó során kb. 10-15 percet vártunk lent, mire megjöttek.
Ilyenkor teljes harci felszereltségben, mindenféle eszközökkel felszerelve kiugranak az autóból, bejutnak a lépcsőházba és körülnéznek. Hogy ez a valóságban hogy néz ki, azt nyilván mi sajnos nem tudjuk, hiszen nem látjuk, bár engem mondjuk érdekelne, hogy a lépcsőházat feltérképezve, hogy tudnának rájönni, hogy melyik lakással van a baj.
Lentről nézve vannak lakások, amelyekben láthatóan világít a belső riasztó is, mi azt hittük, hogy az egy jel, vagy ilyesmi, de kiderült, hogy amúgy nem.

Szóval körülnéztek, lejöttek, annyit mondtak, hogy oké, és elmentek. Mi pedig vissza a lakásainkba.

Vasárnap az első riasztáskor 10 perc volt, mire megérkeztek. Már beszéltük Csibivel hogy lehet fürdőruhában kéne itthon ülni és ha ilyen van, akkor addig bemehetnénk a medencéhez. 😄 De van a klubház is, szóval ne úgy képzeljétek, hogy a tűző napon kell várakozni. Van, aki kocsiba ül és elugrik a Wendy’s-be vagy elmegy akárhova.
Bár mi most maradtunk, mert én már tudni akartam, hogy mi folyik itt.
Persze nem derült ki ezúttal sem.

Eltelt nagyjából másfél óra és újra megszólalt… Ekkor amúgy nagyon fura volt, mert mi a lakásban nem is hallottuk, azt hittem, hogy csak az alsó szomszédnál szól. (Lehet nálunk elromlott, vagy lemerült…)
Viszont ahogy kinyitottuk a bejárati ajtót, nem volt kérdés, hogy ez ismét az épületben szól, szóval ismét menni kellett.
Ekkor pedig még sokkal több időt kellett várni, kb. 20-25 perc volt, mire újra kijöttek (ugyanazok a tűzoltók voltak). Ilyenkor amúgy a legtöbbször két autó is érkezik. De tavaly volt olyan, amikor 5 vagy 6 tűzoltó autót számoltunk meg.

Fire Department - Fire Trucks - Charlotte, NC

Ezúttal bementünk mi is a klubházba egy kávéért, de voltak akik családostul beültek oda kártyázni. (A légkondi miatt is gondolom, hogy inkább ezt választották. 😄)
Sokan méltatlankodtak már, hogy mi a fene történik, egy fickó úgy üvöltözött, hogy nem lehetett tudni, mi lesz a vége…
Végül aztán egyszer csak kirohant az épületből, mint egy őrült és ott folytatta az ordibálást. Hát mondjuk megértem, mert vasárnap délután - immár másodszor - 35-45 perc telik el így a napunkból. Egy néni mondta, hogy szerinte most már kedvezményt kellene kérnünk a bérleti díjból a sok téves riasztás miatt..

Én mondtam Csibinek, hogy most már viszont nem vagyok hajlandó úgy visszamenni, hogy senki nem mond semmit, hogy mégis mi történik már egymás után.
Ezért amikor végeztek a tűzoltók, akkor elkaptuk az egyiket és kértük, hogy valamit most már mondjon, mert ez elég frusztráló! De sokkal okosabbak nem lettünk: Téves riasztás, valószínűleg rossz a rendszer.
(Szegények, tök nem irigylem őket, abban a sok védőfelszerelésben 38 fokban, még akkor is, ha hál istennek csak vaklárma volt újra.)
De kíváncsi lennék arra, hogy mennyit fizet a ház (természetesen, mi a lakók) azért, hogy a tűzoltóságnak ki kell vonulniuk azért, mert rossz a rendszer.
És nyilván nem tehetik meg, hogy nem jönnek, mert aztán meg mi van, ha egyszer tényleg nem csak vaklárma, ugyebár??

Fire Department - Fire Truck - Charlotte, NC

Azóta egyébként csönd van szerencsére. Bár egyik este jött egy villogó rendőrautó, majd egy újabb tűzoltó, de akkor nem derült ki, mi történt, mert nem szólt a riasztó, szóval valószínűleg egyedi eset volt.
(Egyszer már vittek el bilincsben egy lakót (egy fiatal srácot) a rendőrök… Bekerítették az egész házat, hogy ne tudjon másik kijáraton távozni, rengeteg rendőr volt. Pont olyan volt, mint a filmekben! 😀

Na, hát ilyen (nem) “hétköznapi” dolgok is történnek errefelé!

Iratkozzatok fel a YouTube csatornánkra és kövessetek minket az Instagramon is!

előző következő