Na és hogy megy az angol?

Sy @ 2022-05-12 | 8 perc |

Azt hiszem, én leggyakrabban ezt a kérdést szoktam kapni otthonról! 😀
Aki ismer, az tudja, hogy miért, aki nem, azok kedvéért elmesélem, hogy finoman szólva sem vagyunk baráti viszonyban az angol és én.

Nyilván az nem kérdés, Csibinek hogy megy.
Az elején a hétköznapi dolgok, beszélgetések során neki is akadtak nehézségei, de nagyon könnyen belejött, a munkában meg szerintem álmában is elkommunikál angolul.

Velem már más a helyzet. Tudom, hogy ez gáz, de én nem szeretem az angol nyelvet. 😄
Tisztán emlékszem, hogy általános iskola alsó tagozatban elbújtam a pad alá, hogy ne kelljen angolra mennem. Amúgy akkoriban még orosz volt a kötelező, csak lehetett angolra járni, akinek volt kedve.
Ez később sem változott. Mármint hogy nekem nem volt kedvem… 😄 Német kéttannyelvű gimibe mentem, ahol második nyelvként bármennyire kézenfekvő lett volna, én mégis a spanyolt választottam. 😄 Akkoriban még nem volt annyira trendi, mint mostanában, mi összesen 4-en voltunk még spanyolon!

Később egyszer eldöntöttem, hogy oké, tudom, hogy muszáj, tudom, hogy nem ez a kedvencem, de akkor most csináljuk meg!
Mindenki azt mondja, hogy német után mennyivel könnyebb angolt tanulni. Nem! Nem az! Nekem legalábbis baromira nem az. A német sokak szerint egy csúnya nyelv és lehet, hogy tényleg nem ez a legszebb nyelv hangzását tekintve, viszont nagyon logikus, én nagyon szeretem. Tanulni is nagyon szerettem és tanítani is nagyon szeretem.

Na szóval életemben először nagyon komolyan elhatároztam, hogy akkor most: be is iratkoztam egy nyelviskola szuperintenzív kezdő tanfolyamára, napi 4 óra heti öt alkalommal…
A tanár kb. az összes szót a szótárból nézte ki, hogyan is kell felírni a táblára. Ha kérdeztünk valamit, azt mondta, nem érti a kérdést. Volt olyan szituáció, hogy egy nyelvtant én magyaráztam el a többieknek, mert a tanár nem értette a kérdést.
Na, szóval jól indult az egész. Amikor szóvá tettük a nyelviskolában, hogy ehhez kicsit drága ez a tanfolyam, akkor a tanár volt megsértődve és úgy gondolta, hogy elég, hogy ő ötösre vizsgázott angolból. 😔
Kaptunk utána egy másik tanárt, (ő jobb fej volt), csak ő meg azt gondolta, hogy egy felsőfokú tanfolyamon vagyunk, ami szintén nem növelte sem a motivációmat, sem a teljesítményemet.
Így aztán ezt sajnos abba is hagytam.
Utána jó néhány magántanárral is próbálkoztam, de ez kb. majdnem ugyanilyen vidáman sült el.
Az egyikük például nem jött el órára, ha esett az eső (komolyan mondom!) és leckéért is úgy kellett könyörögni. Aztán volt olyan is, aki látványosan unatkozott, lecke itt sem volt, majd már a saját, németórára gyártott feladataimat csináltuk meg a tanuló társammal, hogy legalább azt ellenőrizze le nekünk. Ebből aztán az lett, hogy az én feladataimat adta utána a többi diákjának is.

Ezek után kezdtem úgy érezni, hogy “tutira nem muszáj mindenkinek angolul tudni” és én vagyok az egyik ilyen ember…

Egyébként nagyjából mindenhol ugyanodáig jutottam el, így az lett a végeredmény, hogy a nyelvtan elejét úgy-ahogy tudom/értem és van egy viszonylag nagy passzív szókincsem. De a legfőbb problémám, hogy nem tudok beszélni. Fejben összerakom, de kimondani már nem tudom. Mert az is zavar, hogy mindent másképp kell kimondani, mint ahogy le van írva. (Ebben kicsit zavaró a maximalizmusom is.)
Korábban még tévét nézni sem voltam hajlandó angolul.

Kb. ilyen előzményekkel jutottunk el odáig, hogy mi Amerikába költözünk… Ez kicsit olyan, mint a karma… 😄 Nyilván nem német vagy spanyol nyelvterületre. Nesze neked Szilvike, egy kis kihívás.

Amikor kiköltöztünk, az volt a cél, hogy ha már berendezkedtünk, meg úgy elvagyunk, akkor beiratkozunk egy tanfolyamra, Csibi azért, hogy a hétköznapi beszédben fejlődjön, én pedig, hogy egyáltalán megszólaljak. Aztán mire eljött ez a pillanat, addigra beütött a COVID és nem tudtunk tanfolyamra menni. (Ugye, hogy nem kell mindenkinek angolul tudni… 😄)

A tévézéssel kapcsolatban egyébként 2020 január-februárban tört meg a jég, amikor 6 hétig Kaliforniában voltunk egy munka miatt. Amíg Csibi dolgozott, én a szállodában szintén és mikor még sokára sem ért haza, akkor bekapcsoltam a tévét…
Egymás után két olyan film ment, amit magyarul már csomószor láttam (50 első randi, Szerelmünk lapjai) és mivel ezeket ismerem, így tudtam követni a sztorit. Szóval gyakorlatilag így kezdődött a fejlődéstörténetem.
Utána minden nap néztem a tévét. (Egyébként még korábban mikor Atlantában voltunk, ott találtam egy edzésprogramot, ami nagyon tetszik és azt azóta is csinálom és abból is tök sok szó ragadt rám.)

Lett egy csomó műsor, ami tökre beszippantott. Lehet némelyiket Ti is ismeritek: Undercover Boss, Married at first sight, My Lottery Dream Home, Supernanny. Ott Kaliforniában ezeket néztem, aztán mikor visszajöttünk, akkor itthon is folytattuk…

Az Undercover Boss Magyarországon is ment egy darabig Beépített főnök címmel. Ez nagyon tetszett nekem. Ez az a műsor, mikor cégvezetők álruhában elmennek a saját cégükhöz dolgozni a beosztottjaik közé. És a végén persze a legjobb dolgozók valami jutalmat kapnak. Nagyon tanulságos és persze egy csomó mindent lehet tanulni belőle. Elsősorban nekem persze az angolt, másrészt pedig ebből már rögtön képet kaptunk arról, hogy az amerikaiak általában milyen problémákkal kénytelenek szembenézni. Mert itt sincs ám kolbászból a kerítés, és baromi könnyű például eladósodni. A legtöbb embernek a suli, az orvosi ellátás és a hitelek okozzák a legtöbb fejtörést. De sok egyedülálló szülőt is láttunk, akik akár hajléktalanként élnek… Szomorú, megható, felemelő műsor és néha persze nagyon kiszámítható is! 😀

A Married at first sight, szerintem egy tipikus emberkísérlet. A párok az esküvőjükön látják egymást először életükben, majd elmennek nászútra és utána x hónapig követi az életüket a műsor… Nagyon sok évada volt/van ennek, tiszta pszichológia. Meglepő módon, vannak olyan párok, akiknek bejött és azóta is együtt vannak.
Itt volt egy vicces sztori… Kaliforniában éppen az aktuális évadot láttam, aztán mikor visszajöttünk, elkezdtünk egy korábbi évadot nézni. És a Leasing Office akkori vezetője szerepelt benne. Persze, szoktuk mondani, hogy milyen kicsi a világ… Na de ennyire… 😀 Onnan kezdve nehéz volt őt komolyan venni.

A My Lottery Dream Home: lottónyertesek / vagy kaparós sorsjegy nyertesek nagy házkeresése… Ebben az a durva számomra, hogy egyáltalán van ilyen műsor.

Supernanny szintén egy valóságshow, arról szól, hogy a szülők a gyereknevelés során milyen problémákkal szembesülnek. De jön Jo Frost, a szuperdadus, aki mindenféle trükkökkel és tanácsokkal látja el a kétségbeesett szülőket.

Ezek közül itthon sajnos többet nem tudtunk nézni a mi tévénken, mert nem szerepeltek a mi csatornáinkon. De azért volt, ami igen.
És találtunk új sorozatokat is: a Fixer Upper egy ház átalakítós műsor (szerintem az egyik legjobb a kategóriában), aztán a Caribbean Life, ami meg arról szól, hogy emberek/családok eladják mindenüket Amerikában (vagy Kanadában) és valamelyik karibi szigetre költöznek és az ottani házkeresésüket mutatja be a műsor.

Ezeket mind végignéztük. Nagyon jó, mert szinte mindent értek már. A felirat persze sokat segít, de azért mindent végig tudok követni. Meg azt figyeltem meg, hogy bizonyos témába illő “szakszavak” nagyon jól megmaradtak.
Sajnos mindez persze a beszédemen azóta sem sokat javított, hiszen nincs túl sok alkalmam beszédre, de már azért ebben is fejlődök, mert időnként megszólalok, vagy próbálok összerakni mondatokat, sőt néha magamtól hozzászólok másokhoz… Ez óriási fejlődés… (a többi nyelven nincsenek ilyen akadályok előttem… 😄)

Aztán a karácsonyi szezonban zsinórban néztünk végig 10-20 tipikus amerikai filmet és bár én nem vagyok (soha nem voltam) egy nagy meserajongó, mostanában a Disney-nek olyan jó kis mesefilmjei vannak, amiket szívesen megnéztem. (Luca, Coco, Encanto, Soul, Moana) Bár azokat angolul, spanyolul és németül is megnéztük.
Legutóbb pedig olyan sorozatokat néztünk, amiből inkább csak csúnya szavakat sikerült tanulni, de hát végülis az is a szókincs része, vagy nem? 😄

Összefoglalva azt mondanám, hogy szerintem nagyon sokat fejlődtem angolból, de a beszédet még gyakorolni kell, mert abban sem a COVID nem volt segítségemre, meg az sem, hogy az emberi kapcsolatok ennyire háttérbe szorultak.
Pedig amúgy itt mindenki nagyon közvetlen és úton-útfélen leszólítanak minket, már csak amiatt is, ha hallják, hogy más nyelven beszélünk.
Meg ha angolul szólalunk meg, akkor is azonnal kb. jön a kérdés: Where are you from? 😀
Nagyon mókás. De hát igazából azt beszéltük, hogy majd ha már folyékonyan tudunk (vagyis csak Csibi… az én előtörténetemet ismerve… Hihi), akkor is meglesz a saját akcentusunk hozzá. Hogy ne legyen, ahhoz kb. ide kellett volna születni, vagy legalábbis sokkal hamarabb kellett volna ideköltözni.

De így is nagyon sokan mondják, hogy mennyire jól hangzik az, amit mi beszélünk.. 😄 Egyszer konkrétan a sorsjegy automatánál állt le velünk egy fickó erről beszélgetni. Számtalan ilyen szituációba kerülünk egyébként, szóval a közvetlenségből kiindulva talán lesz még módom gyakorolni.

Lezárásképpen úgy vagyok ezzel a dologgal, hogy ha itt nem tanulok meg angolul, akkor tényleg soha és akkor nekem tényleg nem kell ez a nyelv, még úgysem, hogy itt élek. 😀
De viccet félretéve, itt érzem először komolyan a motivációt, hogy most már jó lenne, nagyon sokféle szempontból. Például, hogy ne szoruljak mindig Csibi segítségére a nyelvi akadályok miatt, vagy ha szeretnék egyszer itteni munkát.
Az persze lehet a nyelvtanítás is, de ahhoz, hogy ittenieknek tudjak mondjuk spanyolt tanítani, ahhoz is szükséges az angol.. Közvetítő nyelvként mindenképpen. Vagy egy itteni munkahelyen meg főleg, ami azért lenne hasznos, hogy dollárban kapjak fizetést.
Szóval azért van okom bőven. Aztán majd meglátjuk, mi lesz belőle. Mert időt találni sem olyan könnyű, a rengeteg tanítványom és az egyéb teendők mellett. Addig viszont maradnak a filmek és műsorok. Mert amúgy az tök jó, hogy már észre sem veszem, hogy most milyen nyelven olvastam egy hírt például. A legnagyobb gáz, amikor németórán, angolul jut eszembe egy szó… (angolul… nekem…. 😄) Akaratom ellenére is tanulom ezek szerint!

Na, hát akkor stílusosan: Bye and have a nice day!
See you soon! 😀

előző következő