Papírmentes ügyintézés(?)

Cs @ 2022-05-17 | 8 perc |

Amikor ideköltöztünk, tudtuk, hogy ügyintézésre is sor fog kerülni. Viszont reméltük, hogy nem lesz túl bonyolult.

Ebben a posztban megpróbáljuk összeszedni, hogy az első 1-2 évben mivel kellett foglalkozni, mi az amivel a kalandozásaink során szembesültünk ezen téren.

Social Security Number

Érkezésünk után ez volt a legfontosabb dolog a lakhatás mellett. A munkában minél előbb le kellett adnom ezt a számot, mert a cégnek szüksége volt rá, hogy az adókat, juttatásokat és a fizetést is rendben tudják intézni.
Erre az azonosítóra volt szükségünk, hogy bankszámlát ill. lízingszerződést tudjunk intézni.

Az eljárás nem volt bonyolult, de nem is volt papírmentes. Az enyémet egy formanyomtatvány kitöltésével és személyes ügyintézéssel kaptam meg. Így volt a leggyorsabb. A formanyomtatványt egyszerű volt kitölteni, de az ügyintézés sok időt vett igénybe.

Sy ügymenete egyszerűbb volt, mert az csak az adóbevalláshoz kellett, addig meg volt időnk. Neki online töltöttük ki a formanyomtatványt. Munkavállalói engedélyt kértünk, hogy ha esetleg itt valamilyen cégnél szeretne elhelyezkedni, akkor ne legyen akadály. Ezzel az eljárással kértünk social security számot is. Összességében nem volt bonyolult mindez, de sokat kellett várni. Több hónap volt mire megjött a munkavállalói engedély és a social security kártya is.
(2019 óta annyit változott a helyzet, hogy az L2-es vízummal rendelkezőknek már nem kell külön munkavállalóit kérni. Automatikusan jár.)

Bankszámla

Miután megkaptam a social security számot, a választott bankunknál nagyon egyszerű volt bankszámlát nyitni. Minden online ment, papírok és videós telefonálgatás nélkül. Negyed óra alatt meg is volt. A bankszámla megnyitása után az útlevelünk másolatát kellett feltölteni. Miután azt valaki megnézte, teljes hozzáférésünk lett a számlához.

Hitelkártya

A hitelkártyával két nehézség volt: az itteni bankok hiteltörténet nélkül klasszikus hitelkártyát nem bocsátanak ki. Nem volt könnyű olyan megoldást találni, amivel pár száz dollárnál magasabb limitet kapunk és ne kelljen hiteltörténet hozzá.
Miután megtaláltam, az ügyintézés itt sem volt bonyolult és elektronikusan ment minden.

Készpénz - bankkártya

Van egy kis malacunk, amiben korábban az aprópénzt gyűjtöttük. Ha épp nem a kávéautomatába szórtam, akkor ide dobáltam be az összegyűlt aprópénzt, ami már húzta a zsebemet.

Piggy Bank
szegény malac, éhezik

Szegény malac nem tudta, hogy milyen ínséges időszak elébe fog nézni… 3 év alatt talán ⅓-ig sikerült “felhízlalni”. Én személy szerint nem szeretem a készpénzt, mert úgy kopik el, hogy észre sem veszem. Készpénz itt max. parkolásnál kell(ett). Szolgáltatást, terméket mindenhol kártya használatával fizettük meg. Még a kaparós sorsjegyeket is, amiket automatából veszünk meg (a februári utunk óta már tudjuk, hogy most már Magyarországon is lehet fizetni kártyával, ha sorsjegyet veszünk). Mindig van nálunk ugyan készpénz a biztonság kedvéért, de nincs sok szükség rá és ezért éhezik a malac. 99%-ban utcán talált centekkel etetjük.

Autóhitel

Ez volt az első és eddig egyetlen hitelünk (a hitelkártya használata mellett). Ez volt a legbonyolultabb ügyintézés szerintem. Egyrészt azért, mert hasonló problémába ütköztünk, mint a hitelkártya esetében. Másrészt itt kellett beadni a legtöbb papírt. Kellett pár formanyomtatvány, amit aláírva, beszkennelve kellett visszajuttatni és még további dokumentumok másolatára is szükség volt. Az egész ügymenet e-mailen ment. Majd miután ezek rendben voltak, dokumentumot kellett beszerezni az autókereskedőtől, ami listáz minden fizetendő tételt (az ő díjuk, az autó vételára, adó, stb.).
Az autós cég végül egy amerikai bank szolgáltatását intézte nekünk. A bankkal igazából nem voltunk kapcsolatban. Egy levelet kaptunk az első törlesztőrészlet előtt, amiben tájékoztató volt a fizetési lehetőségekről, ill. miként tudunk internetbankot regisztrálni. A regisztráció itt is egyszerű volt. A hitelazonosító és pár alapadat megadásával már sikerült is a fiókot beállítani.

Ami érdekes és nekem új volt, az az elő- és végtörlesztés. Utána is olvastam az első előtörlesztés után. Úgy tűnik, hogy nem ennek a banknak a szolgáltatása, hanem ez itt alap.
Az első törlesztésnél már fura volt, hogy nem a fix havi összeget tudom befizetni. A havi összegen felül tulajdonképpen bármilyen összeget beírhattam a tartozásom erejéig. Úgyhogy némivel több pénzt utaltam.
A következő hónapban a fix befizetendő összeg már csökkent.
Úgyhogy a 24 hónapos hitelből csináltunk 18 hónaposat anélkül, hogy azt jeleznünk kellett volna a banknak, vagy hogy büntetést kellett volna fizetnünk.

Az utolsó befizetésünk végtörlesztés volt. A fennálló 1,5-2 havi összeget egyben utaltuk át. Ehhez sem kellett semmi extrát tennünk és nem kellett büntetőpénzt sem fizetni. Nem kellett megkérni a bankot, hogy számolja ki mennyi lesz majd az utolsó részlet, hogy mennyi lesz a kamat éppen, stb. Egyszerűen az online portál által mutatott összeg befizetésével már rendezve is lett minden.

A végtörlesztés után hamarosan megérkeztek a papírok is, amivel igazolni tudom, hogy megfizettem a autóhitelt és az itteni közlekedési hatóságtól is megérkeztek a papírok. Az online bank automatikusan megszűnt. Nem kellett semmit tenni hozzá.

Egészségpénztár

A kvázi cafeteria keretében lehet igényelni egészségkártyát, ami nagyon hasonló a magyarországi megoldáshoz.
Az igénylés, elszámolás is hasonló a két országban, az ügyintézés elektronikus.

Céges utazás: foglalás - engedélyezés - költségelszámolás

Erről már korábban írtam röviden. Mikor céges útra kellett mennem kicsit aggódtam, hogy milyen lesz itt. Magyarországon az engedélyezés részét nem szerettem: Egy formanyomtatványra kellett felvezetnem a költségvetést (étel/itel, szállás, közlekedés), aztán két aláírást szereznem rá. Sosem szerettem, főleg az aláírás részét, mert volt hogy elsőre nem sikerült.
Itt egy portálon megadom a dátumot, hogy kell-e autó/szálloda/repjegy. Pontos összegeket ad a portál és a rögzítés után a engedélyezők a portálon belül tudják engedélyezni. A jóváhagyás után a foglalások is kimennek automatikusan.
Az étel/ital-t nem kellett felvezetni külön, az elszámolásnál alap, hogy enni is kellett valamit.
Az elszámolás is teljesen elektronikus, ami szerencsére Magyarországon is az volt, mikor eljöttem. Gyors és kényelmes.

(Belépő)jegyek

Magyarországon sem ismeretlen, hogy egy koncertre elég a vonalkód. Bár úgy emlékszem, hogy nyomtatgatnom kellett őket… Ez remélem változott azóta.

Itt, amikor elővételben veszünk jegyet, akkor kinyomtatgattuk őket eleinte, de teljesen szükségtelen. A telefonon bemutatott visszaigazolások teljesen jól működnek.
A Dél-Karolinában található Kings Mountain State Parkba pl. csak online tudtunk jegyet venni. A kedvenc botanikus kertünkbe a bérlet egy vonalkód.
Miután megtudtuk, hogy a buszjegyet lehet online is venni, telefonos app segítségével, be is szereztük.

Orvosi portál, receptek

A választott háziorvosi szolgáltató (és más orvos ugyanannál a szolgáltatónál) online portált kínál az időpont foglalásokhoz, a számlák befizetéséhez, ill. a doktorokkal is lehet “levelezni”. Ugyanitt kapjuk meg a vérvétel eredményét, nem kell sehova menni érte, hogy aztán a házidokinak bemutassuk. Ugyanakkor kapja meg ő is.

A recept papír alapon nem is tudom, hogy létezik-e. Azt tudjuk, 2019-ben már volt Magyarországon is elektronikus recept. Itt azonban nem lehet bármelyik gyógyszertárban átvenni a gyógyszereket. Az orvosnál meg kell adni, hogy hova küldjék el. A kiválasztott gyógyszertár az első gyógyszer átadása után, már SMS-ben is tud értesíteni amikor átvehető egy gyógyszer. Ami még más és rugalmasabb: a receptek kezelése. A doki ha kiír pl. 3 havi gyógyszert, itt először egy havit vehetünk át, majd a gyógyszertár portálján kérhetjük ki a maradék két havi adagot amikor arra szükségünk van. Nem kell egyszerre megvenni a három havi adagot. Továbbá az orvosi szolgáltató oldaláról új receptet lehet bekérni. Nem kell telefonálgatni, cetliket bedobálgatni.

Visszáru

A visszárukról még nem írtunk, de egyszer arról is fogunk, a listán van. Itt most csak azt szeretném leírni, hogy az első visszárunál nagyon meglepődtem, amikor mekérdezték, hogy készpénzt szeretnénk, vagy a kártyára mehet az összeg? Én meg nem értettem, hogy milyen kártya? Először amolyan vásárlási utalványra gondoltam, de aztán mondták, hogy arra számlára, amit a fizetéshez használtam, tudnak egy jóváírást intézni. Még jobban meglepődtem, mikor mondták, hogy hitelkártyánál is működik, nem gond. Ezt aztán máshol is tapasztaltam azóta. Ez Magyarországon miért nem lehetséges?

Szerződések

Az első szerződésünk mobiltelefonhoz kellett. Havi fixdíjas pre-paid megoldást választottunk akkor. Online adtuk le az adatokat és postai úton jutottunk hozzá a SIM-kártyákhoz. Mikor szolgáltatót váltottunk, akkor egyszerűbb volt egy boltba bemenni a számhordozás miatt. De papírokat ott sem kellett töltögetni.

Utána, a beköltözés napjára az áramszolgáltatóval is kellett szerződni. Akkor egy kicsit aggódtam, hogy miként fog ez menni, mert akkor éppen Charlestonban voltunk.
Szerintem 15 percen belül meg is volt. Felhívtam a szolgáltatót, elmondtam mit szeretnék. Csak bediktáltam az adataimat, ők tájékoztattak a kötelező dolgokról és küldtek egy e-mailt, hogy 200,- USD kauciót fizessünk be, mert semmilyen előtörténetünk nincs. Amint befizettem, megkaptam minden fontos adatot, ami a lízingszerződéshez kellett.
Se sorban állás, se formanyomtatvány.
Olyan, hogy diktálási időszak nincs és nem azért, mert bármikor le lehet adni az aktuális mérőállást, hanem azért, mert teljesen online. Az áramszolgáltatónak naprakész adatai vannak.

Duke Energy - Annual Energy Statistics
éves energiafelhasználásunk

A fogyasztással kapcsolatos adatokhoz, alapvető statisztikákhoz lehet hozzáférni és hírlevél formájában is küldenek egy-két hasznos adatot.

Duke Energy - Annual Energy Statistics
havi energiafelhasználásunk kategóriánként (04/13/22 - 05/11/22)

A beköltözéskor “írtuk alá” a lízingszerződést az irodában, számítógépen, nem papíron. Gondolom, ha épp nem tulajdonosváltás közepette kerülünk oda, akkor e-mailben kaptuk volna meg a linket a szerződéshez és aláíráshoz. Pont ugyanúgy, mint ahogy azóta megkaptuk az újabb lízingszerződéseket.

Pont ilyen egyszerű volt internetet is intézni. A beköltözés utáni napon már internetünk is volt.

Jogosítvány, biztosítás

A jogsi ügyintézéséhez kétszer kellett elmennem (elmélet és gyakorlat). Mindkét alkalommal ugyanazt a formanyomtatványt kellett kitöltenem a helyszínen. Ha jobban szerveztem volna, egy nap alatt is el lehetett volna intézni a kettőt.
A megújításhoz már nem kellett kitölteni semmit, csak bemutatni az új vízumot. Ha nem vízummal lennénk itt, ezt is lehetne online intézni.
Az autóbiztosítást egy ügynökön keresztül intéztük, itt is minden online zajlott.
A lakásbiztosítást magunk válaszottuk ki és itt is elektronikusan ment minden.

Az ország nagyságát elnézve nem csoda, hogy sok mindent már jóideje elektronikusan is el lehet intézni. Sok távoli/vidéki terület van, ahonnan nem lehet egyszerűen elmenni egy kirendeltségbe.
Összességében könnyebben mentek ezek a dolgok, mint amire számítottunk.

Iratkozzatok fel a YouTube csatornánkra és kövessetek minket az Instagramon is!

előző következő