A hitelkártya megszerzése már nem ment olyan egyértelműen, mint amilyen egyszerű volt a bankszámlához hozzájutni. Ehhez is szükséges az SSN, ami alapján lekérdezik az adataidat, különös tekintettel a pénzügyi hátteredre, ami azért érdekes, mert ilyenkor még semmilyen pénzügyi történeted nincs, ezért a klasszikus hitelkártyákhoz nem tudsz hozzájutni. Hasonlóan ördögi kör, mint amilyen a jogsi megszerzése. Fiatalon, a szülők által már lehet ezen dolgozni, hogy mire kikerülsz a nagybetűs életbe, legyen egy normális hitelképesség mutatószámod (credit score). Ha itt nősz fel persze…
Itt a hitelkártya használata a mindennapokban teljesen alap és nem feltétlenül egy kártyáról kell itt beszélnünk, hanem több különbözőről. Attól függ, ki milyen boltban, milyen juttatásokhoz szeretne hozzájutni.
Most elmeséljük, mi hogy jutottunk hozzá, illetve, hogyan vészeltük át azt az időszakot, amikor még nem volt.
Az elején ugye nekünk még nem volt semmink, se SSN, se bankszámla, se bankkártya.
Volt két fizetési csekkünk, de azzal meg nem tudtuk, mit kell csinálni. 😀 Így nagyon jól jött a magyar hitelkártyánk, ami az elején tényleg életmentő volt, de azt tudtuk, hogy hosszú távon ez nem lesz megoldás. Egyrészt a pocsék árfolyamok miatt, másrészt pedig a céges utakat itt úgy kell intézni, hogy a költségeket először Te fizeted ki és csak utólag tudod elszámolni: a szálloda - étkezés - autóbérlés elég gyorsan kimeríti a hitelkártya-keretet.
Miután meglett az SSN, egyből tudtunk bankszámlát nyitni, amihez bankkártyát is kaptunk. Így a napi vásárlásokat és a kezdeti céges utakon a kaját már azzal tudtuk fizetni. De az autóbérléshez és a szállásokhoz továbbra is kellett a hitelkártya. Így elsősorban ezért, másodsorban pedig a hiteltörténet megkezdése érdekében keresni kezdtünk olyan hitelkártyát, amihez mi is hozzá tudunk jutni.
Na, ez itt elég bonyolult: először kézenfekvőnek tűnt a saját bankunktól hitelkártyát igényelni, amit elutasítottak, pont amiatt, hogy nincs hiteltörténetünk és ráadásul még a nem létező hiteltörténetnek is rosszabb lett a minősítése az elutasítás miatt.
Ekkor kezdtünk el részletesebben foglalkozni a témával.
A leggyakrabban igénybe vett banki megoldás, ami a hiteltörténeten segít, a secured credit card. Ez pénzintézettől függően 200-500 USD között biztosít hitelkeretet. Ez persze lehet más keret is, viszont a banknál le kell tenni a keretnek megfelelő pénzt letétbe.
Ez max. napi vásárlásra jó, de például egy céges utat ezzel megint csak nem tudsz megfinanszírozni.
Az ilyen típusú hitelkártya igénylésénél nem végeznek olyan szigorú ellenőrzést, amely hatással van a hitelképesség mutatóra.
Sok kutakodás és cikk elolvasása után akadtunk rá a Jasperre. Ez egy olyan pénzintézet, amely kifejezetten a hozzánk hasonlóan messziről idevetődött dolgozóknak, tanulóknak nyújt hitelkártya szolgáltatást. Mi ezt választottuk még 2019 májusában, röviddel azután, hogy végre lett szállásunk.
Ha nincs SSN, akkor is lehet igényelni, sőt azelőtt is lehet, hogy az országba érkeznél. Ők az adatokat másképp ellenőrzik, ezért több mindent kell megadni, mint egy normál banknál és az ő vizsgálatuk sincs kihatással a hiteltörténetre. A személyes adatokon kívül pl. meg kell adni a céget, ahol dolgozol, az ajánlatot, ami alapján látják, hogy mennyi bevételed lesz havonta/évente, valamint vízum információkat is.
A kérelem beadása után pár nappal írásos visszajelzést kaptunk az eredményről és egy hétre rá a hitelkártya is megérkezett.
Az aktiváláshoz nem kell senkit felhívni, a telefonra kell telepíteni egy alkalmazást (https://play.google.com/store/apps/details?id=com.creditstacks.mobile) és annak segítségével lehet aktiválni a kártyát.
5000 USD hitelkeretet biztosítanak, ami az itteni viszonyokhoz képest nem túl magas (az átlagos hitelkártya keret 20-30 000 USD között van), de ezzel már azért vígan el lehet lenni a hétköznapokban és még a céges utakat is tudjuk vele finanszírozni.
További előny, hogy mivel tudják, hogy olyan embereknek adnak hitelkártyát, akik éppen a hiteltörténetükön szeretnének javítani, az alkalmazásban be lehet állítani, hogy bizonyos felhasznált összeg után a bankszámláról automatikusan vonja le az összeget.
Mivel ennek a pénzintézetnek sincs kirendeltsége, ezért az alkalmazáson keresztül lehet szinte mindent intézni: pin-kódot változtatni, kártyát letiltani, kártyacserét igényelni, automatikus fizetést beállítani és kapcsolatba lépni a bankkal, illetve a számlakivonatot is innen lehet letölteni.
2020 novemberétől már 1% visszajár (https://www.jaspercard.com/blog/start-earning-cash-back-with-jasper-card) mindenféle vásárlásból, aminek örülünk, mert így nem kellett más, hasonló kedvezményt biztosító hitelkártya után nézni.
Cs @ 09/16/2024
A Jasper bank szolgáltatás sajnos megszűnt. Nem sikerült kiderítenem, hogy miért alakult így. Az eredeti linkeket meghagytam ugyan, de már nem kattinthatóak. Továbbá kivettem a hasznos szekcióból is.
Egyik napról a másikra történt a szolgáltatás beszüntetése, ami némileg kellemetlen volt, mert néhány szolgáltatás kifizetése az akkori kártyánkra volt beállítva. Az volt a szerencse, hogy éppen nem utaztam céges ügyben illetve nem utaztunk Szilvivel.
A hitelkártya segítségével tudtam megfelelő hiteltörténetet csinálni, így a bankomtól már minden gond nélkül tudtam igényelni magasabb kerettel hitelkártyát.
A hitelkártyákról majd egy másik posztban összegezzük a gondolatainkat. Ha viszont újból a semmiből kéne kezdeni a hitelkártyázást, akkor nem tudom, hogy melyik bank lenne a megfelelő választás.
Iratkozzatok fel a Youtube csatornánkra és kövessetek minket az Instagramon is!