Viszlát, 2022!

Sy @ 2022-12-30 | 2 perc |

Néhány éve már hagyomány, hogy így az év utolsó napjaiban összegzem az elmúlt évünket.
Ebben a bolond világban még fontosabbnak érzem, hogy hálásak legyünk azért, amink van, illetve minden apró jóért, ami csak történik velünk. Ha erre az évre visszatekintek, úgy érzem, hogy szerencsére a jó dolgok voltak többségben.
Februárban - közel 3 év után - haza tudtunk utazni és néhány hetet a családunkkal tölthettünk. Reméljük, legközelebb már a barátainkat is megölelhetjük! Ráadásul nagy mérföldkő, hogy sikerült a vízum meghosszabbítása is.

Úgy érzem, hogy a munkában is sikeres évet zártunk. Nagyon büszke vagyok Csibire, aki az itteni munkájában is mindig nagyon jól teljesít, tök jól beilleszkedett és minden kihívást és akadályt nagyon könnyedén vesz!
A régi és jelenlegi diákjaimra is nagyon büszke vagyok. Idén is volt egy csomó sikeres érettségi és nyelvvizsga, ami mindig óriási öröm számomra, ahogyan az út is, ahogy eljutunk egy-egy ilyen eredményig. Imádom a lelkesedésüket, a kitartásukat, az időnkénti lazaságukat, de hogy végső soron mindenki komolyan veszi, amit kérek Tőle. Szeretem, hogy inspirálnak és hogy mindig tanulok valami újat általuk vagy éppen miattuk.

Ebben az évben az utazásoknak is nagy szerep jutott, amiért szintén nem tudok elég hálás lenni. Imádunk utazni és ebben az évben is sikerült egy csomó új helyre eljutni. Ez feltölt és semmivel sem pótolható élményekkel gazdagít. Olyan élményekkel, melyeket soha senki nem vehet el tőlünk.
Jártunk idén Charleston-ban, Kaliforniában, Atlantában, Michigan-ben, Bostonban, a hegyekben itt Észak-Karolinában és végre New York-ba is eljutottunk. Minden helyen volt számunkra valami varázslat. Fantasztikus új helyeket megismerni. De erről a témáról majd írok még egy külön posztot is!

És ha már itt tartunk: ismételten köszönjük Nektek is, hogy ilyen sokan olvassátok a blogot! 🙏🏻 Nem is gondoltuk ezt, amikor belevágtunk. Erre is nagyon büszkék vagyunk.
Mindketten teljes munkaidőben dolgozunk, nincs túl sok szabadidőnk, de idén még így is több mint 💯 poszt került fel a blogra.
Most már több nyelven is elérhető a blogunk, készülnek a videók és az Instán is fent vagyunk. Talán csak egyetlen dolgot szeretnénk jobban, hogy több feliratkozónk legyen a Youtube csatornánkon. Szeretnénk, ha sikerülne több emberhez eljutni!

Köszönjük, ha Ti a többi platformon is velünk tartotok.

Iratkozzatok fel a Youtube csatornánkra, ha még nem tettétek: @ComeWithUsBlog És kövessetek minket az Instán is: @WayOfClouds

Jövőre jövünk újabb tartalmakkal!

Amikor majd Szilveszter éjjel a gömb leereszkedik New Yorkban és szállnak a konfettik az égből, a mi kívánságaink is ott szállnak majd! Nem csak magunknak kívántunk, hanem az egész világnak, így Nektek is! ❤️

Mindenkinek egészségben és sikerekben gazdag, örömteli pillanatokkal teli fantasztikus Új Évet kívánunk! Váljon valóra minden álmotok!

BÚÉK! 🥂 🥳 🎊 🎆

Iratkozzatok fel a YouTube csatornánkra és kövessetek minket az Instagramon is!

előző következő