Az eredeti terv szerint péntekre, március 4-re szólt a repjegyünk visszafelé.
A jelenlegi szabályozások értelmében, 24 órával az indulás előtt kell tesztet csináltatni, ahhoz hogy Amerikába be lehessen lépni.
Így csütörtök reggelre foglaltunk időpontot egy gyorstesztre (mert szerencsére nem csak a PCR tesztet fogadják el.)
Amúgy mi még innen Amerikából vittünk magunkkal két-két otthon végezhető tesztet is. Egyet megcsináltunk azelőtt, hogy a Szüleinkhez mentünk volna látogatóba. Egyet pedig megtartottunk, amit szerdán (a hivatalos teszt előtt) csináltunk meg, hogy azért nagyjából képben legyünk.
Egyébként a gyerekek pont ekkortájt fáztak meg, suliba se mehettek; szóval kicsit para volt, nehogy valamit elkapjunk tőlük.
De szerencsére a csütörtöki teszt is negatív lett, ahogy az összes többi is.
Ez a teszt amúgy rohadt sz*r. Már bocsánat. Nem fájt vagy ilyesmi, de nagyon kellemetlen. Nekünk még nem csináltak semmilyen tesztet (azon az otthonin kívül, amit mi használtunk). De az ehhez képest egy jó élmény… 😀
Szóval nagyon remélem, hogy soha többet nem is kell semmilyet csináltatni…
A tesztet amúgy a 3. kerületben, a Lajos utcában csinálták, a MikroMikoMed Kft.-nél. Előzetesen foglaltunk időpontot, odamentünk, ki kellett tölteni egy papírt (mi már előre kitöltöttük, így azt vittük magunkkal) és máris szólítottak. Mondták, hogy 10 perc múlva megmondják, aztán pár óra múlva e-mailben is kiküldik a magyar és angol nyelvű eredményt. Ezt követően kellett fizetni, 5500 Ft / teszt volt az ára.
Mi ott megvártuk az eredményt, mert nagyon izgultunk, hogy mehetünk-e vagy mindent borít majd az eredmény.
De szerencsére minden oké volt.
Ezt követően visszavittük az autót is a 16. kerületbe. Itt is minden rendben volt, visszakaptuk a kauciót és indulhattunk is vissza Szentendrére.
Szerintem rekordidő alatt jutottunk át BKV-val a 16. kerületből Szentendrére.
Előző nap vettünk 6 jegyet, úgy számoltuk, hogy az elég kell, hogy legyen.
Az autókölcsönzős fickó elmondta, hol találunk buszmegállót, gyorsan meg is találtuk. Sőt, konkrétan futni is kellett, mert pont jött a busz. Ezzel pár perc alatt máris az Örs vezér terén voltunk. Itt átszálltunk a metróra, irány a Batthyány tér. A metró is rögtön indult, szóval ez is gyors volt. Onnan pedig HÉV-vel mentünk. Meg se néztük meddig megy a HÉV, rögtön felszálltunk arra, ami bent állt, viszont kiderült, hogy ez csak Békásmegyerig megy.
Menetközben jött az ellenőr, tőle kérdeztük, hogy hol/hogyan lehet kiegészítő jegyet intézni majd a másikon.
Békásmegyeren leszálltunk, pontosan 10 percünk volt a másik HÉV érkezéséig, leszaladtunk jegyet venni és már jött is a szentendrei HÉV.
Közben hívtuk Hugit, mert úgy volt, hogy lejön elénk a HÉV állomásra, ugyanis a HÉV-től már elég nehézkes eljutni hozzájuk. Van a Volánbusz, ami tök ritkán jár, vagy taxi, vagy gyalog (minimum egy óra).
De szerencsére le tudott jönni elénk. Én ezen a napon már nem dolgoztam. Összecsomagoltuk a bőröndöket, Csibi még pár órát munkával töltött, aztán este lett.
Szólt a barátainak, hogy ha kijönnek Szentendrére, akkor még tud velük találkozni. A csapatból hárman autóba is ültek és kijöttek Hozzá, hogy kicsit tudjanak találkozni. Mivel addigra már megvolt a teszt, így nem volt akkora nyomás a találkozás miatt.
Így legalább ő még el tudott tölteni egy pár órát a barátaival.
Hugi intézett nekünk egy taxit is. A szomszéd utcában lakik egy ismerős, aki taxisofőr, így jeleztük neki, hogy zöld utat kaptunk, oké a teszt, szóval kelleni fog a taxi hajnalban.
Jah, a becsekkolás visszafelé sem volt egy leányálom.
Először is jöttek sorban az e-mailek.
British Airways, American Airlines: Töltsd fel ezt, töltsd ki azt…
Csomó felesleges dolog. Olyan adatokat kérnek, amit már amúgy is tudnak.
Ezúttal a Passenger Locator Form-ot is ki kellett tölteni. Amúgy nem kellett volna…
Benne volt a levélben, a linken, hogy ha átutazó utas vagy, akkor NEM kell. De addig nem tudtunk továbblépni, így kénytelenek voltunk azt is kitölteni. Egyébként bele is írtuk, hogy kb. kényszerít a British, hogy kitöltsd, hiszen nem Angliában fogunk tartózkodni.
Mindegy. Ezt elküldtük, jött az automata levél, hogy ők ezt még ellenőrzik… Hát tessék, felőlünk. 😄
És kicsit előreugrok, de már itthon voltunk Charlotte-ban, amikor jött az ellenőrzés eredménye, hogy nem megfelelően lett kitöltve a nyomtatvány… Szerintem ez egy vicc. De mindegy is.
Szóval ott tartottunk, hogy időközben éjjel egy óra is lett, mire ágyba kerültünk. 3:40-kor pedig már kelni is kellett. Megpróbáltunk nagyon csendben összekészülődni, hogy ne keltsük fel Hugiékat és halkan kiosontunk az ajtón. Mire kiértünk, már meg is érkezett a taxi. Nagyon kedves srác volt a taxis és 5-re rendben ki is értünk a reptérre.
A repülő eredetileg 8:35-kor indult volna, viszont még korábban kaptunk egy üzenetet, hogy változás van és 8:10-kor fog indulni.
Szóval 5-re legyél kint, mert ugye nemzetközi járat esetén 3 órával indulás előtt kell ott lenni.
Ehhez képest viszont csak 5:50-kor írták ki, hogy egyáltalán, hol van a csomagfelvétel.
Egy reptéri alkalmazott, kétszer odajött hozzánk, hogy hova utazunk, melyik reptérre, és hogy ne ott várakozzunk. Majd visszatért, hogy most már mehetünk a csomagfelvételre, mert emlékszik hova megyünk…
Elküldött minket egy WizzAir ablakhoz… Szegény kislány meg nem értette, hogy miért nem talál minket a rendszerben. Aztán persze kiderült a turpisság és várakozhattunk tovább.
De aztán végre tényleg jó helyre irányítottak minket, ahol rövid sorban állást követően szólítottak minket az ablakhoz. Elkérték az oltásit (csak megnézésre - és elég volt az amerikai, nem kellett a magyar), aztán a teszt eredményét is és azt a hülye nyomtatványt is…
Elvileg már ekkor látszódott a rendszerben, hogy vízummal utazunk, szóval minden rendben volt. A fickó ablak melletti és egymás mellé szóló helyet adott nekünk, aztán mehettünk tovább az ellenőrzésre.
Ekkor már csak egy laptop volt nálunk, mert kettőt otthon hagytunk. Viszont itt ezt elő sem kellett venni.
A pulcsit levetették mindkettőnkről és nekem még a cipőmet is le kellett vennem (mert magasabb szárú volt picit).
De minden rendben volt, így hamar végeztünk.
Aztán beszálláskor jött a mókás rész, ugyanis Csibi jegye becsipogott, hogy nem szállhat fel a gépre. 😀 Tipikus, hogy ez is velünk történik.
El is vették a jegyét, ellenőrizte egy másik hölgy. Azt kérdezte, hogy minden covidos papírt ellenőriztek-e az előző ponton?? Mondtuk, hogy igen és aztán nem volt több akadály, már meg is engedték, hogy felszálljunk.
Egyébként a 8:15-ös indulás 8:35 lett, (ami az eredeti lett volna). 3 óra utazás után meg is érkeztünk Londonba.
A tervezett érkezéshez képest kicsit hamarabb. De ez nem is volt baj, mert visszafelé szerencsére alig volt várakozási idő. Vagyis, tulajdonképpen semennyi sem volt.
Londoni idő szerint 10 után szálltunk le egy kicsivel, a Charlotte-ba induló gép pedig 11:50-re volt kiírva.
Viszont itt ugye kell azért gyalogolni is egy csomót az átszálláshoz, ott pedig sorban állás alakult ki az útlevelek ellenőrzése miatt. Utána a csomagellenőrzés viszonylag hamar megvolt, ott ugyanis már nem volt tömeg.
Átjutottunk, aztán megnéztük, honnan megy a gép és mire odaértünk már majdnem szólították is az utasokat.
Itt amúgy nagyon sokan voltunk. Szerintem legalább 400 fős volt a gép.
Mi a 34. sorban ültünk. Ez az út is kész szenvedés volt. Most valahogy nagyon nehezen viseltük ezt az egészet. Azt hittük / reméltük, hogy visszafelé könnyebb lesz, de ez minden volt, csak könnyű nem.
Nagyon hosszúnak tűnt az a 10 óra és persze a maszk sem segített a dolgon.
A bal oldalon ültünk és mivel oda sütött a nap, így le kellett húzni azt a sötétítőt is egy jó ideig. Én nagyon szeretem ezeken a hosszú járatokon a repülési adatokat nézegetni, de pont a mi ülésünknél nem működött ez sem… 😔
Nekem a repülőn nincs türelmem filmet nézni, szóval tényleg csak szenvedtem kb. Csibi meg szokott nézni jópár filmet, én max játszom, nézem a repülős adatokat (már amikor működik, ugyebár), illetve bámulok kifelé.
Egy idő után amúgy fel is húztam a sötétítőt, szerintem kb. csak én ott a hátsó fertályon. De hát muszáj volt találnom valami szórakozást, mindenki beláthatja!
Nagyon durva volt a jégbe fagyott világot nézni az ablakból. Amerika északi részén még szinte minden hó alatt van, amit fentről láttunk.
De a legjobb az volt, hogy láttam, hogy New York közelében fogunk elrepülni és tényleg ki lehetett venni a felhőkarcolókat. Az jópofa volt.
Aztán egyszercsak végre megérkeztünk Charlotte-ba. Elmondani nem tudom, milyen jó érzés volt. Amúgy kicsit most már tényleg olyan, mintha haza érkeztünk volna. Tudjuk, hogy a határellenőrzés az akár több órányi várakozást is jelenthet. Van már ilyen tapasztalatunk.
Van egy nyomtatvány (valamilyen vámos cucc), amit ki kell tölteni.
Nos, mi anno, amikor Dominikán voltunk, akkor tanultunk ebből és elraktunk egy üres nyomtatványt is, amit most már jó előre még otthon ki is töltöttünk. Egyébként azóta ezen is egyszerűsítettek, mert nem kérnek már bele pontos címet. (Az is lehet hogy ez azért van így, mert most a covid miatt itt Amerikában van egy ilyen “nyomkövetés” is, amit ki kell tölteni, szóval a címet már akkor is tudják. De amúgy ez nem biztos, csak találgatunk.)
A lényeg, hogy a mi papírunk már készen volt, így be is állhattunk a sorba. Most amúgy ugyanoda küldték az ESTA-val érkezőket is, ahova a vízumosokat.
Egy picit kellett várakozni, aztán mehettünk is a határőrhöz.
Elég mogorva fickó volt. Nem is szólt hozzánk, csak mutogatott. 😄 Oda kellett állni a kamera elé, aztán annyit kérdezett Csibitől, hogy én a felesége vagyok-e. Aztán még megnézte mindkettőnk útlevelét, le is pecsételte és megvoltunk. (Amúgy innentől kezdve válik érvényessé maga a vízum. Csibi munkavállalói engedélye viszont attól a dátumtól érvényes, amikor Magyarországon a konzul aláírta a papírt.)
Innen lehetett menni a szalaghoz a bőröndért.
A bőröndök elég lassan jöttek elő, de aztán nagy nehezen a miénk is előkerült. Közben Csibi telefonja teljesen lemerült, azonnal tölteni kellett, hogy tudjunk majd uber-t rendelni.
Ez alatt egy nagyon cuki kutya mászkált az utasok között. Én azt hittem először, hogy valamelyik utasé… 😄 Aztán kiderült, hogy ő ilyen drogkereső kutya… megszaglászta a csomagokat és ha valamit gyanúsnak talált, akkor a néni szépen kipakoltatott ezt-azt a táskából. Érdekes volt.
Bemondták, hogy innen kifelé menet le kell adni a vámos papírt és ott szúrópróbaszerűen még lehet újabb ellenőrzés. Azt is elmondták, hogy ki merre menjen. Akinek Charlotte az úticélja az erre, aki innen megy tovább az meg arra. Charlotte egy nagyon forgalmas tranzit célpont amúgy, szóval innen nagyon sok belföldi járat megy tovább.
Na leadtuk a papírt, nem volt extra ellenőrzés.
Aztán ahogy kiértünk, egy bácsi mindenki kezéből kapkodta ki a bőröndöket, hogy “újraellenőrzés van”. A miénket is kitépte Csibi kezéből és már fel is került egy szalagra. Fogalmunk sem volt hogy miért és hová megy a bőrönd.
Itt már kezdtem kiborulni kicsit, hogy éppen csak visszaszereztük a bőröndöt és már el is vesztettük újra.
Felmentünk, ahol megkérdeztünk valakit, hogy most ilyenkor mi van. Szerintem ő sem tudta, hogy mit is akarunk, ezért elküldött minket. Mondta, hogy menjünk le. De túl sok infó nem volt benne. Lementünk, de mi nem tudtuk, hogy mit kéne keresni…
Gondoltuk, visszamegyünk és számon kérjük a bácsit. Viszont itt ki volt rakva, hogy behajtani tilos… Mindegy, akkor csak Csibi megy egyedül, az kevésbé feltűnő, mintha ketten megyünk, bőröndöket húzva magunk után a tiltott zónában. 😄 Bement és a bácsi, mondta, hogy a C zónában az ügyfélszolgálatot keressük.
Na, akkor próbáljuk meg újra, mielőtt a bőrönd felszáll egy gépre.
Elindultunk, egy újabb fickótól megkérdeztük, hogy hol is van ez az ügyfélszolgálat.
Ott aztán kaptunk segítséget, hogy menjünk le ismét egy szinttel lejjebb és ott haladjunk balra, mert ott lesznek majd kirakva bőröndök és ott lesz a miénk is.
Bravó… Időközben kiderült amúgy, hogy a bácsinak csak azoktól az utasoktól kellett volna elvenni a bőröndöt, akik továbbutaznak… A miénket tehát baromira nem kellett volna. Na mindegy.
Ismét elindultunk, ahol egy rendőr állt az utunkba, hogy merre lesz a séta. Mondtuk, hogy lefelé mennénk. Ezt megengedte, így már lent is voltunk.
Láttuk, hogy valóban van ott egy jópár bőrönd, de a miénk persze nem volt ott.
Egy fickó állt ott, de mobilozott, ezért nem akartuk őt zavarni. (Mondjuk én már akartam volna, mert addigra már elég ideges voltam a fáradtság mellé.)
Megláttunk egy nénit is, na akkor menjünk oda. De ekkor jött egy másik nő is és tádám, nála volt a bőröndünk.
Láttuk, hogy a két nő szemléli a bőröndöt, szerintem ők sem értették, hogy Charlotte-os címkével mi a fenét keres ott az a bőrönd. Ha nem lettem volna hulla fáradt és ideges, akkor viccesnek találtam volna a jelenetet.
Csibi elmagyarázta nekik, mi történt és így végre valahára újra együtt volt az összes csomagunk.
Gyorsan el is hagytuk a reptér épületét. Óriási tömeg és hangzavar uralkodott kint. Hívtunk egy uber-t és vártuk, hogy végre hazaérjünk.
Meg is érkezett Timothy, aki egy kedves emberke és jót beszélgettünk vele útközben. Mondta, hogy itt a tavasz, végre hétfőtől (március 7.) nem kell hivatalosan maszk már szinte sehol, de várja, hogy országos szinten is megszűnjenek a korlátozások. Meg mesélte, hogy rengetegen vannak a városban, mert nagy nap lesz szombaton, ugyanis a charlotte-i focicsapat (európai fociról van szó) most először játszik (ráadásul itthon). Úgy, hogy a csapat idén alakult! (Azóta kiderült, hogy kb. rekordszámú, 75 000 néző volt a stadionban.) Charlotte egyébként sajnos kikapott 1-0-ra. 😔
Na, szóval negyedóra alatt ezeket az infókat tudtuk meg. Végül egy összesen 18,5 órás kimerítő utazás után hazaérkeztünk.
A hűtő teljesen üres volt, mi viszont annyira fáradtak voltunk, hogy megbeszéltük, hogy nem megyünk el a boltba az eredeti terv szerint, hanem rendelünk az ALDI-ból.
Ezúttal egy olyan akció volt, hogy ingyenes a házhozszállítás, ráadásul két órán belül meg is érkezett a rendelt cucc.
Addig kipakoltuk a bőröndöket. Majd amikor megérkezett a rendelés, ettünk valamit és este 8-kor le is feküdtünk aludni, mert annyira ki voltunk fáradva.
Hajnali kettőkor felébredtem és egy órán át nem tudtam visszaaludni. Csibi 5-kor járt ugyanígy, aztán reggel 6-kor inkább fel is keltünk, mert ennek a vergődésnek nem volt értelme.
Reggel 10-re már voltunk a boltban (a közeliben csak), mostunk, sőt még egy levest is főztünk.
Jó, hogy így értünk haza, hogy volt egy szabad hétvége legalább, bár sajnos nagyon gyorsan eltelt.
De legalább mostunk, takarítottunk, főztünk, és voltunk sétálni is. Szerencsére csodálatos időjárás fogadott minket, 25-27 fok volt az elmúlt napokban és már a tavasz is bontogatja szárnyait.
Na, hát így telt ez a 3 hét. Most pedig jöhetnek az idei nagy tervek! Sok van belőlük! 😄
Iratkozzatok fel a Youtube csatornánkra és kövessetek minket az Instagramon is!
