Farmers Market

Sy @ 2023-08-06 | 3 perc |

Korábban már tettem említést róla, hogy 4 év után ugyan, de a piacra is eljutottunk! 😄 Régóta kíváncsiak voltunk, hogy milyen itt a piac, de aztán valahogy nem mentünk soha. A belvárosban jártunk néhány hónappal ezelőtt és akkor pont a zárás idejére értünk oda a piachoz, szóval arról éppenhogy lecsúsztunk.

Famers Market - Charlotte, NC

Ott nem is voltunk bent az épületben, csak a szabadtéri standokat láttuk, amint már éppen pakolják el.
Ez nem sokban különbözött az otthoni piacoktól. Itt is van minden, nem csak zöldség-gyümölcs. Mindenféle portékákat árulnak.

Aztán amikor májusban voltunk a hajóúton és Cozumelen a maja méhek szentélyében, ott szóba került, hogy mindenhol a helyi méhek által készített méz segíthet például az allergia ellen. Mivel Csibi allergiás szokott lenni, ezért gondoltuk, hogy be kéne szerezni helyi mézet. Ami a boltokban kapható, az nem feltétlenül helyi, (bár azóta egyébként találtunk már a boltban is local honey-t).
Na lényeg a lényeg, ez adta az apropóját, hogy elmenjünk a piacra.

Famers Market - Charlotte, NC

Nem a belvárosba mentünk, hanem egy másik helyre. Az egész parkoló tele volt már, mi már csak leghátul a füves részen tudtuk letenni az autót.
Itt 4 vagy 5 pavilon van, mindegyik fedett. Néhány csak felülről fedett, a többi teljesen. Természetesen helyi termelők dolgait lehet megvásárolni.

Famers Market - Charlotte, NC

Zöldség-gyümölcs, süti, pékáru, méz, befőttek, gomba, rizs, bab, ruha, párna, ékszer, szappan, szóval minden, ami egy hagyományos piacon kapható.
Van Food-truck is, egyedül a lángos hiányzik! 😂

Mindegyik zárt pavilonban van mosdó is, ami pluszpont.

Famers Market - Charlotte, NC

Hamar megtaláltuk a mézet, de azért tettünk egy kört majdnem mindegyik pavilonban, hogy körülnézzünk, hogy meglegyen a feeling. Megvolt. Ismét rájöttünk, hogy a tömeget nem annyira szeretjük és itt azért elég sokan voltak.
Mi most mást nem is vásároltunk. Sok helyen lehet amúgy kártyával fizetni, de itt célszerű, ha van az embernél készpénz.

Famers Market - Charlotte, NC

Nagyon érdekes, hogy a zöldséges standoknál ki van rakva kismillió szatyor, abba válogatsz magadnak. A termékek szépek. Ami a boltban kapható az is mindig nagyon szép, de azért látszik, amikor teljesen helyi dolgokról van szó. Van egy külön pavilon, ahol virágokat és egyéb növényeket lehet kapni, oda sajnos most nem mentünk át.

Famers Market - Charlotte, NC

Tervezzük, hogy visszatérünk majd és vásárolunk is egy-két dolgot! Alapvetően azt mondanám, hogy túl sok különbség nincs a mi piacainkhoz képest.

Famers Market - Charlotte, NC

Mondjuk Magyarországon sem jártunk gyakran piacra. Időnként amikor az Allee-ból mentem haza, akkor bementem ott mellette a Fehérvári úti vásárcsarnokba. Azt szerettem, mert nagyon szép friss gyümölcsöket lehet ott vásárolni.

A piacos program “legizgalmasabb” része a végén történt. Ugyanis az autóhoz visszaérve azt láttuk, hogy egy váratlan vendég csatlakozott hozzánk. Csibi oldalán a visszapillantó tükrön üldögélt ugyanis egy gyík. Ahogy közelítettünk, szegényke megijedt és bemászott a motortérbe. Mindent megpróbáltunk, hogy kicsalogassuk, de nem akart kijönni, sőt egyre jobban elbújt. Csibi felnyitotta a motorháztetőt, így próbáltunk a nyomára bukkanni.
Jött egy srác, aki a piacon dolgozott, azt hitte, hogy az autónknak van baja és azt szereljük, nagyon kedvesen felajánlotta a segítségét…
Mondtuk, hogy köszönjük, de itt másról van szó!

Famers Market - Charlotte, NC

Mivel a gyík nem tágított, így vele együtt indultunk el. Reméltük, hogy a következő állomásig kibírja ott bent a melegben és lesz annyi esze, hogy kibújjon, ha már bebújt.
Nem mentünk nagyon messzire, kb. 10-15 percnyire van egy nagy szelektív gyűjtőhely (hamarosan erről is írunk majd egy rövid posztot).
Amíg Csibi kereste, hogy mit hova kell kidobni, addig én az autóban maradban. Kis gyík barátunk ekkor kibújt a motortérből és egy picit üldögélt a motorháztetőn.
Ezt követően elindult lefelé (ekkor már kiszálltam az autóból, hogy meggyőződjek róla, hogy életben marad a kis hülye). Sajnos azonban nem ment el, hanem a hűtőrácson megállt egy kicsit, majd lehet arra gondolt, hogy itt még nem olyan jó, inkább jönne velünk tovább.
Így történt az, hogy ekkor pedig a hűtőrácson keresztül elbújt az autónkban…

Lehet, hogy tudta, hogy innen a botanikus kertbe megyünk, ahol szuper kis élete lesz, ezért egészen addig velünk jött, majd ott búcsút intett nekünk! Reméljük jó neki! A fuvarért nem fizetett…


Map - Charlotte Regional Farmers Market - Charlotte, NC

Iratkozzatok fel a Youtube csatornánkra és kövessetek minket az Instagramon is!

előző következő