Light the Knights Festival

Induljon a második karácsonyos program.
Idén azt a taktikát választottuk, hogy ahova tudunk, inkább hétköznap megyünk, hátha sikerül valamennyire elkerülni az óriási tömeget.

November 30-án, csütörtökön úgy döntöttünk, hogy bemegyünk a belvárosba. A baseball stadionban van a Light the Knights Festival című program.
Tavaly valamiért kihagytuk, de idén nem akartuk.
Jópofa dolog, hogy amikor épp nincsen játékszezon, akkor így használják ki a stadiont. Ősszel is most már visszatérő esemény a Pumpkin Patch nevű tökös program.
(A Charlotte Knights egy baseballcsapat, melynek székhelye itt található, Charlotte-ban és a hazai mérkőzéseit itt a Truist Field nevű stadionban játssza.)

Truist Field - Charlotte, NC

Na szóval ez a stadion a Romare Bearden nevű park mellett található (ahol a július 4-ei tüzijáték szokott lenni).
Mivel úgy gondoltuk, hogy tuti sokan lesznek itt, ezért nem az itteni parkolót választottuk, hanem a Nascar közelébe mentünk egyből. (14 USD a parkolás díja - egyre drágább.)
Innen egy 10 perces séta legalább a park, de úgyis az volt a terv, hogy kicsit körülnézünk a belvárosban is, mert már rég voltunk itt meg már amúgyis biztos van karácsonyi dekoráció.

A Nascar előtt áll egy nagy fa és egy jegesmaci (itt pár évvel ezelőtt volt egy koripálya, de nagyjából a COVID óta már nem láttuk). Most meg a stadionban van, szóval szerintünk úgy gondolták, hogy kettő meg minek kéne.

Truist Field - Charlotte, NC

Innen elmentünk még a The Green nevű kisebb parkba, mert ott is mindig szokott lenni valami: karácsonyi szarvasok legelnek a téren. Aztán megkerestük a nagy gömböket is a múzeumok előtt és onnan már célirányosan a stadion felé haladtunk.
A sima belépőjegy ára 10 USD + adó, ha szeretnél korcsolyázni és kipróbálni a snow tubingot is, akkor az plusz 30 USD. (Szerintünk ennyit nem ér.)
A snow tubing a legújabb “havas” sportőrület: egy nagy felfújható kemény aljú gyűrűben lejtőn való lecsúszást (kb. szánkózást) jelent.

Truist Field - Charlotte, NC

Mi most nem vettük meg előre online a jegyet, hanem a kasszában intéztük, de szerencsére egyáltalán nem volt sorban állás, nagyon gyorsan végeztünk. Volt egy kis táskaellenőrzés a bejáratnál, aztán már bent is voltunk.
Sokan voltak, de nem volt tömeg.
Körbe lehet menni a stadionban, a fenti részen vannak vendéglátó egységek, illetve mindenféle szuper karácsonyi dekoráció, rengeteg feldíszített karácsonyfa, csomó jópofa vicces, zenélő installáció. Lehet levelet írni Santának, mi is írtunk, miközben egy forró csokit is elmajszoltunk.

Truist Field - Charlotte, NC

Ami miatt ez a helyszín különösen tetszett nekünk, hogy innen a stadionból szuper kilátás nyílik a felhőkarcolókra, illetve a környező épületekre, ami extra hangulatot kölcsönzött neki.

Truist Field - Charlotte, NC

Voltak kis standok is, amolyan karácsonyi vásár feelinggel és a Télapót is megtaláltuk, akkor éppen magában ücsörgött.
Magán a sportpályán volt felállítva a korcsolyapálya és a snow tubing, illetve egy karácsonyos CLT felirat.

Csibi szerette volna kipróbálni ezt a snow tubing-ot, de mikor kiderült, hogy 30 USD - ami korlátlan csúszkálást és korizást jelent -, akkor elengedtük. Most azért, hogy egyszer lecsússzon, azért kár lett volna ennyi pénzt kifizetni. Azt beszéltük, hogy lehetett volna, egy ilyen 1-2 USD-s ár is, ha valaki tényleg csak kipróbálná, hogy milyen ez. De mivel nem volt, ezért ezt most kihagytuk.

A karácsonyfás rész viszont annyira tetszett nekünk, hogy mentünk még egy kört, majd a stadionon át lementünk újra a sportpályára és ezt követően vettünk búcsút ettől a programtól.

Truist Field - Charlotte, NC

Nagyon hangulatos volt! Ez a program most nagyon tetszett nekünk.
Innen még elmentünk egy sarokkal arrébb (útba esett a parkoló felé), mert tudtuk, hogy ott is szoktak lenni gömbök, de azok most valamiért hiányoztak. Illetve ismét megcsodáltuk az egyik irodaház karácsonyi díszletét. Ide 2019-ben még be lehetett menni, aztán a COVID ezt a lehetőséget is elvette, mert azóta sajnos nem lehet bemenni. A dekoráció ugyanolyan szép: egy óriási modellvasút van felállítva, de csak az ablakon bekukucskálva tudtuk megnézni.

Charlotte, NC

A többi irodaház aljában is csodásan díszített fenyők állnak, de azokba már meg sem próbáltunk bemenni.
Este 9 körül értünk haza. Nekem nagyon tetszik, hogy nálunk a lépcsőházban, kint a folyosón is vannak feldíszített karácsonyfák kirakva, meg egy cuki világítós kutya is.

Egyszer lehet megmutatjuk, hogy néz ki a ház, amiben élünk, de az érdekesség kedvéért mesélem, hogy itt a legtöbb ház nyitott folyosós. Mi pont a sarkon lakunk, szóval főleg itt látszik ez, a folyosóról meg mindig az jut eszünkbe, hogy olyan, mint egy szálloda. 😀
Na, de mivel amúgy is több kérdést kaptunk már ezzel kapcsolatban is, hogy milyenek itt az épületek, mennyire hasonlítanak az otthoni panelekhez, meg úgy egyáltalán az itteni építészeti dolgokat illetően, ezért valamikor majd igyekszem szerét ejteni és erről is írni vagy esetleg egy videót csinálni.

Na de most a karácsony a lényeg, szóval ez most csak eszembe jutott a kinti karácsonyfákról. 😄

Ez a program is szuper volt, kérjük a következőt!!! 🎄🎄🎄

További képek


Map - Truist Field - Knights - Charlotte, NC

Iratkozzatok fel a YouTube csatornánkra és kövessetek minket az Instagramon is!

előző következő