Új telefon

Sy @ 2023-02-01 | 5 perc |

Az a helyzet, hogy én alapvetően nagyon hűséges típus vagyok. Emberekhez és dolgokhoz egyaránt. Most viszont úgy alakult, hogy egy új telefont kellett vennem. Az előzőt még Csibitől kaptam 2018-ban, szóval amint láthatjátok valóban nem cserélem évente. Igazából ezúttal is inkább muszájból kellett, ugyanis semmi baja a másik telefonomnak, talán azt leszámítva, hogy az aksija már eléggé gyengélkedik, de amúgy kifogástalanul működik! Csak éppen hiába van amerikai telefonszámom korlátlan mobilinternet előfizetéssel, a mobilnet nem nagyon akar működni rajta.

Az Amerikában és Európában használt frekvenciákban és sávokban van átfedés ugyan, de egyes telefonok nem alkalmasak arra, hogy bármilyen amerikai szolgáltató hálózatán megállják a helyüket.
A Sony Xperia XZ2 Compact ugyan támogatja a T-Mobile 3 fő sávját a 4-ből a 4G-s hálózaton, de a tavaszi 3G-s lekapcsolást követően mégsem sikerült mindig mindenhol megfelelő 4G hálózatot kapni. Őszre már leginkább az EDGE-t tudta, ami semmire nem jó manapság.

Nagyon elégedett vagyok a Sony-val és nagyon szeretem ezt a telefont. Ezért amikor már tényleg nem lehetett tovább halogatni az új beszerzését, akkor mondtam Csibinek, hogy ragaszkodnék a Sony-hoz. Egy kicsit szemeztem a Samsung telefonjaival is, de a Sony valahogy közelebb áll a szívemhez. A technikai dolgokhoz én baromira nem értek ilyen mélységben, ezért nyilvánvalóan Csibi nézett körül a piacon, hogy mi az, ami jónak számít, vagy mit is lenne érdemes beszerezni. Így esett a választás egy sajnos nem éppen túl olcsó Sony Xperia 5 IV típusú telefonra.
A döntést nagyban befolyásolta, hogy a Sony amerikai verzióból nem sok modellt készít. Itt az Xperia 5 III volt a legolcsóbb modell. Tavaly az is 1000 USD-s áron ment, ami az Xperia 5 IV megjelenése után lement 700 USD-re. A többi még drágább és nagyobb is (6.5”-os kijelző), ami már nem kényelmes sem a kézben, sem a zsebben. Legalábbis nekem nem.

Bár nem szoktam semmit sem ajánlgatni és sajnos még csak pénzt sem kapok érte a Sony-tól, de mondhatnám, hogy ez itt a reklám helye.
Ez a telefon fantasztikus! Jellemzői: 8GB RAM, 128GB tárhely, 6.1”-os kijelző. 3 x 12MP-es kamera (széles látószög, ultraszéles látószög és telefotó a közelítéshez), ami a legfontosabb a friss android verzió (megjelenéskor 12-es, most pedig már frissült a 13-as verzióra) és az 5000 mAh-es akksi mellett.
Nem tudom, hogy a Sony-n kívül ki épít a telefonba dedikált (kétállású) gombot a fotók készítéséhez. Mintha egy rendes fényképező lenne.

Az amerikai piacra szánt verziót vettem meg, hogy a frekvenciákkal és sávokkal ne legyen gond.

A legfőbb érv pedig az volt, hogy sokat fotózunk. Csibinek van egy manapság már réginek számító, de még mindig szuper képeket készítő fényképezőgépe mindenféle objektívvel. Én pedig mindig csak a telefonommal fotóztam. És bár az előző Sony is elég jó képeket készített, azért nem lehetett Csibi képeivel összehasonlítani.
Külön fényképezőgép vásárlásán is gondolkodtunk, de Csibinek is mindig tök macerás, hogy magára aggassa a gépet, nekem ráadásul az a gép túl “nehéz” is, szóval nem akartam még egy fényképezőt is venni.
Ezért az volt az egyik legfontosabb szempont, hogy olyan legyen az új telefon, amivel igazán jó képeket lehet készíteni. Nos, ezzel lehet! 😀

New York, NY

Nekem az első pár nap mindig kritikus, olyankor nagyon idegenkedem tőle, mert hogy új, nem tudom, mi hol van, szinte félek kézbe venni, nehogy leejtsem, szóval én tényleg nagyon vigyázok is a dolgaimra.
Kb. a New York-i út előtt néhány nappal érkezett meg az új telefon, először azt mondtam, hogy nem is viszem magammal. 😄 De jó nagy butaság lett volna, mert szerintem tényleg fantasztikus képeket készít. Legalább olyan jó képek készültek vele, mint Csibi fényképezőjével.

Először tartottam attól is, hogy túl nagy a kezembe, de nagyon hamar megszoktam a méretét is és most már el sem tudnám képzelni, hogy nincs nálam.
Az ára az nem annyira tetszett őszintén szólva! A kezdő ára 1000 USD volt. Én mondtam, hogy ennyit egészen biztosan nem fogok kiadni egy telefonért.
Ezért nagyon sokáig csak figyeltük és vártuk, hogy hátha leakciózzák. Legkésőbb gondoltuk, hogy a Black Friday alkalmából biztos lesz rá valamennyi kedvezmény.
Még kedvezményesen is sokallom az árát (800 USD), de úgy vagyok vele, hogy muszáj volt és ha vettem volna egy jó fényképezőt is, akkor bőven sokkal többe került volna.

New York, NY

A magyarországi Sony honlap szerint ez a készülék teljes áron 450 000 HUF, ami drágábbra jön ki, mint itt. (Ez a jelenség is megér egy külön posztot.) Szóval ha olcsóbb lesz, mindenképpen szívből ajánlom azoknak, akik olyan telefont szeretnének venni, amivel szuper fotókat lehet készíteni.
Zöld színben szerettem volna, de akkor sajnos csak feketében lehetett kapni. A terv az volt, hogy mikor ismét akciós lesz, Csibi is lecseréli a 2017-es Sony-ját egy új zöldre és cserélünk. Viszont úgy tűnik, hogy ha akció van, akkor nincs készleten zöld telefon. 😔 Így most mindkettőnknek fekete van.
Cserébe viszont már nem kell a nagy fényképezőt cipelni mindenhova. (Bár annak a gépnek meg az az előnye, hogy tök jó közeli képeket lehet vele csinálni.) Szóval persze itt is mindennek megvan az előnye és a hátránya.

Tehát a fényképek nagyon tetszenek nekem és a mobilinternet is remekül működik végre! 😀

New York, NY

Egyébként, ha már úgyis ez a téma, akkor itt mesélem el ezt is: sokszor szoktuk emlegetni, hogy itt rengeteg fotós van és mindig mindenhol fotózásokba futunk bele.
És számomra teljesen megdöbbentő módon, manapság tök “veszélyes” dolog fotósnak lenni. Az utóbbi időben ugyanis a tolvajok egyik fő célpontjai a fotósok. Elsősorban a felszerelésük… Mivel nagyon sokan tök drága kütyükkel fotóznak, úgy tűnik, hogy rákaptak a tolvajok.
A legdurvább helyzet San Francisco-ban alakult ki, ahol konkrétan a fotósokra szakosodott tolvajok tevékenykednek. Van állítólag egy park, ahová nagyon sok fotós jár fotózni és rendszerint oda járnak a tolvajok is, sőt még az autókat is feltörik a fotós felszerelések reményében.

A kulturális különbségek taglalásakor már sokszor meséltük, hogy hozzánk nagyon sokan jöttek már oda Csibi fényképezője miatt. Nagyon őszintén elárulom, hogy volt olyan, amikor a jó magyar mentalitásból kiindulva én is azt hittem, hogy el akarják venni a fényképezőt. És ilyen szempontból mondhatom, hogy szerencse, hogy Csibi gépe már nem a legújabb modell, meg hogy ezekben az esetekben őszinte érdeklődés volt más fotósoktól vagy hobbi fotósoktól.
De azért elég szomorú, hogy a fotózás, mint szakma manapság veszélyes lehet, nem?

Charlotte, NC

Iratkozzatok fel a YouTube csatornánkra és kövessetek minket az Instagramon is!

előző következő