Viszlát, Magyarország!

04/08/2023

Szombaton kellett az autót Budaörsön leadni, de Csibi ezúttal egyedül ment, én maradtam Hugiékkal. Csibi még kiment a temetőbe, felment a házhoz is “elbúcsúzni”, aztán leadta az autót és még egyszer találkozott Áronnal pár órára. Időközben Milán hazavitte Anyut, Hugi elment vásárolni, így én maradtam a gyerekekkel.

04/09/2023

Vasárnap már csomagolni kellett, de ebéd után még elmentünk újra egy kicsit kirándulni a Dömör-kapuhoz, ahol sétáltunk egy jót. Ekkor is hideg volt, viszont legalább már szépen sütött a nap. A gyerekek jól kifutkározták magukat. Aztán este a kis barátaik áthívták a két nagyobbat ottalvós-buliba, Izi pedig korán ment aludni. Mi befejeztük az utolsó simításokat a csomagoláson, aztán 11-12 körül nyugovóra tértünk.
Másnap korán, reggel 6-ra jött értünk a transzfer, aki kivitt minket a repülőtérre.

04/10/2023

Húsvét hétfőnek és a korai időpontnak hála nem volt túl nagy forgalom, így simán kiértünk a repülőtérre. A becsekkolás érdekes volt, ugyanis számomra meglepő módon nem magyar volt a személyzet. Itt nem volt gond a bőrönd súlyával, a többit le se mérték. Viszont fura módon elkérték az oltási igazolásunkat. (Az USA-ba még mindig szabály, hogy úgy léphetsz be, hogy a két alapoltásod megvan, de egyébként már hivatalosan is minden korlátozást eltöröltek és visszavontak. Május 12-től viszont erre már végre nem lesz szükség.) Szóval ezt kicsit furcsáltuk, de mindegy is.
A biztonsági ellenőrzésnél sem volt sor, nagyon gyorsan átjutottunk. Sőt, itt nem kellett kivenni semmilyen kütyüt a táskából, minden maradhatott benne, és a cipőnket sem vetették le.

Ezt követően, mikor már a kapunál várakoztunk, akkor láttuk, hogy a személyzet egyik tagja (ő sem magyar volt) odamegy egy csomó utashoz és mindenkit meg akar győzni, hogy adja fel a kézipoggyászát inkább, mert hogy tele lesz a gép. (A gép amúgy nem volt tele…)
Hozzánk is odajött, hogy egész hazáig repül a csomagunk, csak adjuk fel, “ma ingyen van”… Mondtuk, hogy köszi, de nem. Aztán még ott győzködte Csibit, de nem hagytuk magunkat. Benne volt a laptop, meg olyan dolgok, amiket nem lehet feladni, ráadásul nem is zárható, meg amúgy sem akartuk és kész. Szóval végül nagy nehezen békén hagyott minket.

A gép időben indult, mondta a pilóta, hogy kb. egy óra alatt meg is fogunk érkezni Münchenbe. Ezúttal szép időben repültünk, nem dobálta a szél sem a gépet.
Münchenben volt még időnk megreggelizni is, mert Budapesten még korán volt, akkor nem volt kedvünk enni még. Itt beültünk egy étterembe és nyugodtan megreggeliztünk. Finom volt minden.

Ezt követően tovább kerestük, hogy honnan is indul a gépünk. Egy metróval kellett átmennünk az adott terminálra, ahol aztán két külön sorba kellett rendeződni. Ha jól emlékszem, volt egy Los Angeles és egy Charlotte sor. Itt ellenőrizték az útlevelünket, kérdezték, hogy vízummal megyünk-e vagy ESTA-val. Minden simán zajlott.
Ezt követően kellett még egy fél órát vagy órát várakozni, de itt is pontosan indultunk. A beszállás kicsit furán zajlott. Az is nagyon fura volt, hogy kb. a gép teljes eleje első osztályon vagy business classon utazott, nekünk a “pór népnek”, meg nem is elől kellett beszállni, hanem volt még egy folyosó létesítve és azon szálltunk be. De ez jól volt így, mert nem kellett az egész gépen átmászni. 😄

Ezúttal ült mellettünk egy lány. De szerencsére mivel maradtak üres helyek, átült és ismét csak ketten maradtunk. Sokkal kényelmesebb nem lett, de azért mégis jobb volt így.
A pilóta mondta, hogy egy kb. 9 óra 45 perces út áll előttünk. Ez is nagyon soknak tűnt! Pedig itt is sikerült amúgy valamennyit lefaragni ebből az időből.
Egyre nehezebben viselem ezeket a hosszú repülőutakat, de csodával határos módon, ez is véget ért. Nagyon jó érzés volt meglátni Charlotte felhőkarcolóit! Jó volt hazaérkezni!

Na de persze hiába vagy már nagyon fáradt, ilyenkor még fel kell készülni egy minimum egy, de inkább több órás sorban állásra. Korábban mindig ki kellett tölteni valami papírt is, szerencsére ez most kimaradt legalább.
Két kígyózó sorba rendeződik a tömeg: amerikai/kanadai állampolgárok és zöldkártyások, a másik sor pedig: vízummal vagy ESTA-val rendelkezők. Szóval semmi kiváltsága nincs annak, aki tök legálisan már itt él 4 éve, mint mi. Ugyanúgy a hosszú sorba állsz.
Ezúttal nagyon sokára kerültünk sorra. A határőr egy kedves ember volt. Rólunk ezúttal csak fotó készült (az ujjlenyomat - így sokadjára már elmaradt). Volt néhány keresztkérdés: mióta élünk itt, Charlotte-ban lakunk-e, mit dolgozik Csibi. Aztán meglepő módon azt kérdezte: megvan már az állampolgárságunk? Mondtuk, hogy sajnos nincs. “Akkor mire várnak?” Ez tök kedves kérdés volt, csak ugyebár tök nem rajtunk múlik ez a dolog… Ez egy baromi hosszú folyamat. Mi már a zöldkártyának is örülnénk.

Na, ezt követően végre tényleg megérkeztünk. Mire a szalaghoz értünk a bőröndünk már le is szállt róla és ott várakozott több más csomag társaságában. Összeszedtük, leadtuk a papírt, amit a határőr adott (amit egyébként el is hagytunk, egy srác hozta utánunk. Ezúton is köszi!)
Most a jó sorban hagytuk el a helyszínt, így esély sem volt arra, hogy a pasi ismét elvegye a bőröndünket egy ismételt csomagellenőrzésre.

Amikor kiértünk, akkor ismét megállapítottuk, hogy a szokásos hangzavar és káosz fogad minket, ráadásul olyan sokan voltak, hogy csomót kellett várnunk, mire tudtunk egy Uber-t hívni. De legalább az is megérkezett, nagyon szép, napos idő fogadott minket és már minden csupa zöld volt.
Az autópályán akkora (érthetetlen) dugó volt, hogy csak néztünk. Szerencse, hogy még időben észrevette a sofőr és Csibi segített neki egy kicsit, hogy más útvonalon hozzon minket haza.
Így a dugót elkerülve 15 percen belül végre ténylegesen hazaértünk!!!
Jajj de jó volt.
Ekkor már olyan este 6 óra volt, még akartunk rendelni dolgokat a boltból meg kimenni sétálni. De mire kipakoltunk mindent, annyira fáradtak lettünk, hogy egy szolid kis vacsora után el is aludtunk. (Persze a kolibriknek még raktam ki nektárt!)

04/11/2023

A durva az, hogy kedden már egyből dolgoznunk kellett, szóval nem volt idő nagyon a visszaállásra. Másnap viszont valahogy hajnali 4-kor felkeltünk, így még a közeli boltba is ki tudtunk ugrani munka előtt.