Mindig is imádtam a történelmet. Elgondolkodtató és szövevényes, hogy lett a világunk olyan, amilyen.
Igazából sosem fogjuk megfejteni, de szerintem mégis fontos néha elgondolkodni, hogy jutottunk odáig, ahol ma tartunk és engem például az is foglalkoztat, hogy az emberiség miért nem tanul a korábbi hibáiból.
Mert szinte biztosra veszem, hogy nem tanul. És azt se tudom, hogy mi kellene ahhoz, hogy ez ne így legyen.
A történelem folyamán számos megmagyarázhatatlan és érthetetlen gaztettet követett el az emberiség egymás ellen.
Amerika történelmét illetően két dolog van, ami felett nem lehet napirendre térni (szerintem): a rabszolgaság és az indiánokkal való bánásmód.
Most hogy Charlestonban a rabszolga múzeumban jártunk, ismét felerősödött bennem, hogy jobban a mélyére ássak a témának. Mi azért Magyarországon valamennyit tanulunk erről, meg én rengeteget olvastam mindig is, és hát történelmi témájú könyveket is gyakran forgattam.
Csibivel sokat beszélgetünk arról, hogy egyáltalán mindez hogy történhetett meg? Hogy lehetett intézményes keretek között csinálni mindezt. Számomra ez teljességgel elfogadhatatlan és feldolgozhatatlan.
Na de nézzük meg, honnan is indult ez az egész.
A legtöbb történész véleménye szerint a rabszolgaság és az afroamerikaiak státusza volt annak a válságnak a középpontjában, amely az Egyesült Államokat 1861 és 1865 között polgárháborúba sodorta.
A válság gyökerei azonban egészen a nemzetalapításig vezethetők vissza. Az európai telepesek az 1500-as években rabszolgarendszert hoztak magukkal a nyugati féltekére. Mivel nem tudtak olcsó munkaerőt találni más forrásból, a fehér telepesek egyre inkább Afrikából importált rabszolgákat hoztak.
Az 1700-as évek elején a britek által kolonizált Észak-Amerikában a rabszolgaság afrikai rabszolgaságot jelentett. A rabszolgamunkát alkalmazó déli ültetvények exportterményeket termeltek – dohányt, rizst és indigót –, amelyek nyereségessé tették az amerikai gyarmatokat. Az afrikai rabszolgaság tehát központi szerepet játszott a brit Észak-Amerika fejlődésében.
Az 1775-ben kirobbant függetlenségi háború kezdetén mind a 13 kolóniában létezett rabszolgaság, számos amerikai (különösen az afrikai származásúak) viszont megérezte az ellentmondást a Függetlenségi Nyilatkozat emberi egyenlőségre vonatkozó követelése és a rabszolgaság létezése között. Ezért az északi államok úgy döntöttek, hogy a forradalom után fokozatosan megszüntetik a rabszolgaságot.
Az Egyesült Államok 1787-ben megírt alkotmánya sok kérdést megválaszolatlanul hagyott a rabszolgasággal kapcsolatban. Az, hogy az Alkotmány nem foglalkozott egyértelműen és átfogóan a témával kapcsolatban, garantálta a jövőbeni konfliktusokat.
Az 1800-as évek elején robbanásszerűen megnőtt a gyapot iránt kereslet, ezzel együtt pedig végképp elúszott az a remény, hogy délen is véget ér a rabszolgaság.
A fehér déliek azt hitték, hogy a gyapotot csak rabszolgamunkával lehet termeszteni. Idővel sokan természetesnek vették, hogy jólétük, sőt életmódjuk is elválaszthatatlan az afrikai rabszolgaságtól.
Az 1860-at megelőző évtizedekben az északiak egyre inkább támogatták a gazdálkodók és munkások azon jogát, hogy élvezhessék munkájuk gyümölcsét. A rabszolgaság nem illett ebbe a képbe.
Missouri 1820-ban javasolt rabszolgaállamként való felvétele nemzeti vitát váltott ki a rabszolgaságról. Hosszas vita után kidolgozták az 1820-as Missouri kompromisszumot. Ennek értelmében Maine-t szabad államként fogadták be, miközben Missouri rabszolgaállamként lépett be, fenntartva az egyensúlyt a rabszolga és a szabad államok között.
Északon felbukkantak a rabszolgaság azonnali eltörlését szorgalmazó, nagyon kitartó agitátorok (az abolicionisták).
Az 1850-es években északon létrejött egy új párt, a republikánusok pártja. Ők a rabszolgaság tilalmát tették fő feladatukká. 1857-ben az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága a Dred Scott határozatban kimondta, hogy az afrikai származású amerikaiak nem amerikai állampolgárok.
Az 1860-as elnökválasztást a rabszolgaságot ellenző, republikánus Abraham Lincoln nyerte. Ezt követően 7 állam gazdasági fejlődésüket és társadalmi stabilitásukat féltve (Dél-Karolina, Mississippi, Florida, Georgia, Alabama, Louisiana és Texas) kilépett az Unióból. Lincoln azt remélte, hogy háború nélkül fenntarthatja az Uniót. Nem így lett, ugyanis ezt követően kitört a polgárháború Észak és Dél között.
A transzatlanti rabszolga-kereskedelem központi szerepet játszott az európai gyarmati gazdaságok fejlődésében Amerikában a 16. és a 19. század között. Az általunk ismert modern világ fejlődésében is központi szerepet játszott.
A kereskedés három szakaszban zajlott. Hajók hagyták el a nyugat-európai part menti kikötőket Afrikába tartó kereskedelmi árukkal megrakva. Spanyolország, Portugália, Hollandia, Anglia és Franciaország uralta a kereskedelmet.
Afrikába érkezve a hajóskapitányok áruikat fogságban lévő afrikaiakra cserélték. A kereskedelmet a lőfegyverek és a lőpor uralták, de a textíliák, gyöngyök, egyéb iparcikkek és a rum is előkelő helyen szerepelt.
Az elfogott afrikaiakat embertelen körülmények között vitték át az Atlanti-óceánon, hogy eladják őket Amerikában.
Minél több rabszolgát tudott szállítani egy hajó, annál nagyobb volt a haszna. Szerencsétlen foglyokat (esetenként akár 600 embert) zsúfoltak a hajók rakterébe. Rengetegen az utazást sem élték túl.
A „háromszög-kereskedelem” utolsó szakasza Amerikától Európáig tartott. A hajók árukat – főként rabszolgamunkával termesztett mezőgazdasági termékeket – szállítottak az európai kikötőkbe, ahol az európai gyárak fejlődését segítették elő. A cukor dominált, ezt követte a pamut, a kávé, a dohány és a rizs.
A transzatlanti rabszolga-kereskedelem során európai és amerikai rabszolgakereskedők több mint 12 millió afrikai férfit, nőt és gyermeket fogtak el vagy vásároltak meg (1500 és 1870 között). Sok afrikai érkezett ebbe az országba a charlestoni kikötőn keresztül.
1809-ben James Madison elnök betiltotta az amerikai kereskedők részvételét az atlanti rabszolga-kereskedelemben.
A transzatlanti rabszolga-kereskedelem ugyan véget ért, de a gyapottermelés nőtt és ezzel új kereslet jelent meg a rabszolgamunkára. Ez a hazai rabszolga-kereskedelem fellendüléséhez vezetett.
A hazai rabszolga-kereskedelemben a tulajdonosok és kereskedők már amerikai születésű rabszolgákat vásároltak és adtak el.
A múzeum, ahol jártunk volt maga a belföldi kereskedelem színhelye. Itt, a Ryan's Martban, a vásárlás és eladás – és az életek örökre megváltoztatása – mindennapi üzlete egészen elképesztő módon 1863-ig folytatódott.
Elborzadva néztük a rabszolgák “ártábláját”, hogy mennyibe került egy ember élete, akire még csak nem is emberi lényként tekintettek. Felsőbbrendűség, pénz, hatalomvágy - már akkor is ezek az undorító dolgok mérgezték a világunkat.
Az amerikai polgárháború öt évig tartott és az északiak győzelmével végződött. A rabszolgaságot eltörölték és a déli államokat megszállták. A háború utáni rekonstrukció végeztével azonban a déli fehérek visszanyerték politikai dominanciájukat és a fekete szavazók megfélemlítésével és szegregációs törvényekkel a másodrendű állampolgárok sorába süllyesztették a volt rabszolgákat.
Ami még szintén baromira megdöbbentő számomra, hogy az iskolákban ez a téma nagyrészt még mindig tabunak számít.
Nincs konszenzus a rabszolgasággal kapcsolatos tantervről. Azt mondják, hogy a tanárok aggódnak, hogy a valósággal “megzavarják” a gyerekeket, és ezért totál téves és elavult nézeteket mesélnek a diákoknak. Legjobb esetben azért esik szó róla, mert valahogy meg kell magyarázni a polgárháborút. És sokszor úgy tanítják a rabszolgaságot, mint egy déli problémát vagy elmaradott gazdasági intézményt. Észak iparosodott, míg a Dél egy elmaradott mezőgazdasági rendszerbe volt zárva.
Az emberek még ma is azt hiszik, hogy a polgárháború arról szólt, hogy Dél érvényesítse jogait Északkal szemben, nem pedig a rabszolgaságról.
Álíltólag egy felmérés szerint az amerikai diákok kb. 92%-a nem tudja, hogy a rabszolgaság volt a háború központi oka!
A diákok úgy szereznek diplomát, hogy nem tudják, hogyan formálta Amerikát a rabszolgaság, és képtelenek felismerni, milyen erős és tartós hatásai voltak és vannak a mai napig. Szerintem a rabszolgaság hatása ma is tettenérhető a modern fekete-ellenes rasszizmusban.
Többször jártunk már Charlestonban, két különböző ültetvényt látogattunk meg, most ezt a múzeumot. Itt valahogy mindig még erősebben érzem ennek a történelmi ténynek a jelenlétét.
Charleston ma egy nagyon barátságos város, állítólag az egyik legbarátságosabb az USA-ban, nagyon nehéz elképzelni, hogy kb. 150 évvel ezelőtt is még mennyivel másabb volt… 🙁
És ha nemrég más témában is ajánlottunk könyvet, akkor most ebben a témában is szeretnénk:
Biztos sokan vannak köztetek is, akik olvasták Harriet Beecher Stowe: Tamás bátya kunyhója (Uncle Tom’s Cabin) című könyvét.
Állítólag megjelenésekor olyan erős hatása volt a könyvnek, hogy felerősítette a polgárháború kirobbanásához vezető szembenállást.
A 19. század legkelendőbb regénye és a Biblia után a 2. legnagyobb példányszámban eladott könyve volt.
A másik pedig Harper Lee Ne bántsátok a feketerigót! (To kill a Mockingbird) című műve, aminek fő témája az erőszak és a faji megkülönböztetés.
Van egy harmadik is, amit még én sem olvastam, bár a tartalma alapján érdekesnek tűnik: Colson Whitehead: A föld alatti vasút (The Underground Railroad)
Én mindig felhúzom magam ezeken a témákon, akkor is, ha tudom, hogy sajnos a történelem menetét megváltoztatni már nem tudjuk, ez sajnos mind megtörtént.
Valójában mi már csak azért tehetnénk, hogy SOHA TÖBBÉ ne történhessenek ilyen dolgok a Földön!
Iratkozzatok fel a Youtube csatornánkra és kövessetek minket az Instagramon is!
