1/6/2025
A kék ezer árnyalata, vagyis Bimini szigetlánca! 🏖️
Bimini a Bahamák rejtett gyöngyszeme. Ez van legközelebb az Egyesült Államok szárazföldi részéhez.
Ernest Hemingway 1935 és 1937 között itt élt. Ideje nagy részében a nyílt vizeken horgászott. Dr. Martin Luther King Jr. 1964-ben Nobel-békedíjat kapott. Itt írta a beszédét.

A sziget legfőbb vonzereje nyilvánvalóan a gyönyörű víz! Tipikus üdülőhely: strandolni, horgászni, búvárkodni, kaszinózni járnak ide az emberek.
Számos egyedi és veszélyeztetett faj otthona, legalább 13 cápafaj él itt. Még egy világhírű cápalabor is működik a szigeten.
2023-ban, amikor itt jártunk, akkor egy óriási vihar tombolt - rövid ideig persze. De emiatt nem mentünk a strandolós programra, ami azért volt jó, mert aztán csak úgy magunktól elindultunk felfedezni a kikötő közelében található részt.
A kedvencünk az a kisebb hajókikötő volt, ahol láttunk egy cápát. Először csak a feliratot, hogy “ne etesd a cápákat”… Aztán jött a cápa.
Idén, eleve úgy terveztük, hogy csak cápát fogunk keresni. 😂 (Micsoda program!)
Mivel nem volt időponthoz kötött programunk, ezért szépen megreggeliztünk.
A reggelizőhely a 14. emeleten van és sikerült az ablakhoz ülni. 2023-ban láttunk egy nagy teknőst és mondtam Csibinek, hogy “vajon hol a teknős?” És abban a pillanatban ott úszkált a vízben. Nagyon mókás volt. 🐢
Reggeli után kihasználtuk az időt, amikor már nagyon sok utas leszállt a hajóról és így körül tudtuk járni a szinte teljesen üres hajót. Akkor készítettünk csomó videófelvételt és fotót. (Mert a hajó egyébként szerintem teljesen tele volt. Most volt először olyan érzésem a hajón, hogy “zavaróan sok” ember van.)

Na szóval miután ezzel megvoltunk, akkor mi is kimentünk. Már rutinosan tudtuk, hogy van egy ingyenes kis troli, ami kivisz, de mi most is inkább sétáltunk. A víz annyira káprázatos, hogy az is elég hosszú időbe telt, míg a rövid kis hídon átértünk. Minduntalan meg kellett állni bámulni a halakat, a víz színét. Nem lehet betelni vele.
Aztán elég célirányosan mentünk a kikötő felé. Persze a helyiek itt is próbálnak dolgokat rád sózni, itt például alapvetően azt akarták, hogy béreljünk golfkocsit. Biztos jó lett volna a sziget másik oldalát is megnézni, de nem béreltünk golfkocsit. (Amúgy is a rossz oldalon vezetnek itt.)
A kikötőben csomó ideig sétálgattunk fel és alá - szerintem olyan helyen is, ahova amúgy nem is biztos, hogy le szabadott volna menni. Végül nagy nehezen megláttunk egy cápát, de aztán szem elől is tévesztettük sajnos.
Még a Hilton szálló területére is bemerészkedtünk (ez egy üdülő- és kaszinószálloda) és a víz mellett haladtunk tovább.

Visszafelé van egy village, az is persze a víz mellett halad. Itt láttunk a víz alján egy gyönyörű tengeri csillagot, aztán pedig picivel később egy újabb cápát. De ismét csak egy pillanatra, úgy el tudnak tűnni a vízben, mintha ott se lettek volna.
Még amikor a kikötőben mászkáltunk, akkor láttunk egy hidroplánt érkezni. Most addig sétáltunk, hogy a hidroplán kikötőig jutottunk, ahol éppen szálltak be emberek és láttuk, hogy most fog elindulni. Gondoltuk, akkor már megnézzük, hogy száll fel egy ilyen.

A legénység egyik tagja odaszólt nekünk, hogy most már pénzt fog kérni a fotókért… De persze csak viccelt.
Mi még amúgy nem láttunk soha ilyet felszállni, szóval érdekes volt, hogy már elindult a vízen és ez a beszólós fickó még ott intézett valamit és aztán az indulás előtt egy pillanattal ugrott be ő is a repülőbe.
Érdekes volt.

Ezt követően már elindultunk visszafelé, de a parton még megálltunk a strand résznél és ismét csak bámultuk a vizet.
Vannak itt magánházak is, és 2023-ban még nem, de most már “el volt kerítve” egy rész az egyik ház előtt, hogy nem szabad odamenni. Nem teljesen a vízig, mert azért ott tovább lehet menni, ha szeretne az ember. De érdekes, hogy így ki lehet sajátítani a területet.
Na mindegy. A móló legelején kellett felmutatni a seapass-t, de azért nem mondanám, hogy nagyon komolyan vette a pasi a dolgot. Szerintem, ha a 2023-ast mutattuk volna fel, akkor se lett volna semmi.

A mólón ismét centinként haladtunk csak előre. 😂 A vízben itt voltak újra a csíkos kis halak, meg ilyen hosszúkás, nagyon szép kék halak (needlefish a google szerint).
És aztán egy csomó cápát is láttunk, de leginkább csak a sziluettjüket tudtuk kivenni a mély vízben.
A távolban egy teknős is úszkált.
A móló bal oldalán fürdőznek az emberek, a jobb oldalon meg ott úszkál egy csomó cápa… Hmm. Nem támadt kedvünk fürdeni. (Legutóbb mondjuk Csibi fürdött itt.)
Ezt követően elértünk a hajóhoz, ahol a seapass beszkennelése után jött a csomagellenőrzés és már meg is voltunk.
Szuper nap volt.
További képek

Iratkozzatok fel a Youtube csatornánkra és kövessetek minket az Instagramon is!