Leland, NC

Sy @ 2025-01-01 | 6 perc |

Időrendben visszafelé haladva: november 1-3-ig a hétvégét Wilmingtonban, pontosabban Wrightsville Beach-en és a környékén töltöttük.

Akik követik a kalandjainkat, azok tudják, hogy megfordult a fejünkben a költözés gondolata, most hogy már a zöldkártyánk is megvan.

Charlotte egyszerre nagyon jó és nagyon rossz város mostanában. Rengeteget törtük a fejünket, hogy merre kéne mozdulni: másik államba, vagy maradni itt csak másik városba menni… Ezer és ezer verzió létezik. Csibi elkezdett nézelődni és Wilmington környékén van Leland városa (tulajdonképpen Wilmington elővárosa) és ott talált olyan apartmanokat/lakást/házat, ami szimpatikus és a környék is.
De ez persze nyilván teljesen más képek alapján, mint a valóságban, ezért úgy döntöttünk, hogy elmegyünk egy hétvégére és kicsit körülnézünk és ha lehet konkrétan meg is nézünk néhány lakást.
Két apartmanba sikerült időpontot egyeztetnünk (és ahogy kiderült, kb. közvetlen egymás mellett álló apartmanokról van szó). Volt egy eladó lakás is, de ott sajnos át sem ment az üzenetünk a rendszeren, illetve volt ház is, de azt meg hétvégén nem lehet megnézni.
Ez a hely tőlünk 3,5 órára van, szóval oda meg nem tudunk csak úgy “elugrani”. De ettől még úgy döntöttünk, hogy elmegyünk ezen a hétvégén és legalább a környéket megnézzük.
Ez volt a hétvégi utazás mozgatórugója.

11/01/2024

Pénteken korábban befejeztük a munkát és 2 óra után valamikor elindultunk. A szállásunk Wrightsville Beach-en volt egy óceánparti apartman-jellegű szállodában. Valami resort-féleségben.

Charlotte-ból kijutni a legstresszesebb, de utána egészen nyugis út vezet végig Wilmingtonig. Sajnos már nagyjából sötétben érkeztünk. A szálloda egyébként a földnyúlvány legeslegutolsó épülete, utána már nincs semmi, csak az óceán.
Az épület ötödik emeletén, a jobb szárnynak a legvégén volt a szobánk. Ez tök jó volt, mert így még jobb volt a kilátás onnan. A lakás is tök cuki: egy hálószoba, fürdőszoba és két vécé volt hozzá (ilyen helyen még nem voltunk). A nappaliban volt a kis konyha, egy étkezőasztal, kanapé és még egy kis erkélyünk is volt. Szuper kis apartman volt.

Shell Island Resort - Leland, NC

Szerencsére a szállodában volt egy étterem, ahol lehetett vacsorázni és reggelizni is (pénzért persze, nem volt benne az árban). Viszont tök jó volt, mert így nem kellett sehova külön elmenni még. Úgyhogy gyorsan le is mentünk, mert már nem sok idő volt zárásig. De még kaptunk enni! 🙂

11/02/2024

Másnap 11:15-re és 13 órára volt időpontunk Leland-ban. Reggelit is a szállodában vettünk, érdekes módon a reggeli drágább volt, mint a vacsora. Utána kicsit elvoltunk, aztán pedig már indulni kellett. Leland 25-30 percre volt a szállástól.
Az első benyomásom nekem nem volt annyira meggyőző, ugyanis ezen a környéken is építkezés zajlik és látszik, hogy rohamosan épül be ez a rész is.
A környék se nyűgözött le túlságosan. A csajszi nagyon kedves volt, habár nem tudtunk olyan apartmant megnézni, amilyenbe költözni szeretnénk. (Lehetőség szerint 3 szobásat keresünk, hogy Csibinek is legyen külön irodája, meg nekem is. - Ott “vidéken” olcsóbb a 3 szobás, mint itt Charlotte-ban a kétszobás, amiben mi lakunk a külvárosban. Charlottban most kb. 2 000 USD, amit fizetünk a két hálószobás lakásért. Itt kb. ugyanannyi - szinte dollárra pontosan -, de 1 hálószobával több van.)
Egy kétszobás apartmant láttunk és persze tudom, hogy nem abba költöznénk, de nekem sajnos a lakás sem tetszett. Se az elrendezése, se semmi… Nem lett szerelem első látásra.
Rossznak nem rossz, de a mostani lakásunk mérete és elrendezése magasra tette a mércét. 2019-ben mikor beköltöztünk, akkor még nem is tudtuk, hogy mennyire.

Exchange at Westgate Apartments - Leland, NC

Itt a közösségi teret is csak a csajszi laptopján keresztül tudtuk megnézni. A 3 szobás apartmanok amúgy “leghátul” vannak, abban az egy épületben van lift és a medencére néznek. Ami nyáron nem biztos, hogy annyira nagyon jó dolog, mert ott tud azért hangzavar lenni. És a mosógép / szárítógép is hiányzik a lakásból. Csak ha külön fizetsz érte, akkor van.
Az építkezésről azt mondta, hogy mire mi odaköltöznénk, addigra azok már készen lesznek, amelyek pont szemben épülnek. Ez valószínűleg igaz is, viszont addig vidáman elkezdhetnek egy-egy újabb építkezést is. Látjuk, hogy megy ez…
Elmentünk 5 napra és mire hazajöttünk, itt Charlottban két helyen is eltűnt az összes fa és máris építési terület mindkettő (itt a közvetlen közelünkben)… 🙁 Viszonylag közel van egy csomó bolt, de gyalogosan mondjuk nincs olyan közel semmi, mint ahol most lakunk.

Exchange at Westgate Apartments - Leland, NC

Na itt maradt még egy kis időnk a másik időpont előtt, így azt találtuk ki, hogy iszunk egy kávét és aztán elmegyünk arra a részre, ahol az eladó lakás és ház van. Egyébként eladó lakást alig lehet találni. Inkább házak vannak és ez a rendszerszintű apartmanozás megy itt Amerikában (erről majd lesz egy külön poszt, azt beszéltük meg Csibivel).

Port City Java - Leland, NC

A kávézó után mentünk a Waterford nevű városnegyedbe (nevezzük így, nem tudom jól megfogalmazni). Na, ez már inkább olyan hely, amit el tudnánk képzelni. Ebbe szerintem mindketten beleszerettünk. Rekreációs és vízi utak kötik össze a negyedet, amolyan csatornarendszer, mint mondjuk Velencében. Nagyon nyugis, egy hatalmas golfpálya mellett fekszik, szuper környezetben.

Waterford - Leland, NC

Leparkoltunk a közösségi ház előtt és tettünk egy sétát. A lakások pont itt vannak, egyébként tök jó helyen, meg biztos jók is lehetnek, habár Csibi szerint azok kicsik lennének a mi céljainkhoz.
Én egyelőre nem állok a házvásárlás oldalán, de persze az apartman és a ház mellett és ellen is vannak érveim/érveink.

Waterford - Leland, NC

Sétáltunk a házak között, itt gondoltam úgy egy pillanatig, hogy ha itt lenne házunk, azt el tudnám fogadni. Viszont ezen a környéken nyilván elég drágák a házak. És sajnos a jelenleg szabadon állót se tudtuk megnézni, hiszen itt hétvégén nincs túra.

Waterford - Leland, NC

Innen aztán lassan indulnunk kellett vissza a másik apartmanba. Ennél nagyon fura volt, hogy a Leasing Office egy légtérben van a közösségi térrel. Nem tudom, ez mennyire lehet kellemes, ha éppen valamelyik lakó rendezvényt tart.
Na mindegy. Itt egy fickó vezetett minket körbe, de sajnos háromszobás lakást itt sem tudtunk megnézni, mert azokban mind laknak most. Egy kétszobás minta apartmant néztünk meg, de nekem ez sem tetszett sajnos… Semennyire konkrétan!

Waterleigh at Leland Apartments - Leland, NC

Utána megnéztük a medencét, a közösségi tereket, a pickleball pályát, és ahogy itt haladtunk, mutatta a srác, hogy hol vannak a 3 szobás apartmanok és az erkély elég menő, szóval ez egy kicsit mentett a helyzeten… 😄

Waterleigh at Leland Apartments - Leland, NC

Az előző helyen még kérdéseket is elfelejtettünk feltenni, de itt azért megkérdeztünk néhány dolgot: van-e közelben sétaútvonal (van), mennyire biztonságos a város (sokkal biztonságosabb mint Wilmington). Ami nagyon érdekes, hogy itt nincsen szelektív szemétgyűjtés. Ezen azért elcsodálkoztunk.
Na oké, hát akkor egyelőre ennyit sikerült megnézni.

Megkerestük ezt a sétaútvonalat, sétáltunk rajta egy pár percet. Meg idefelé jövet láttunk egy színes házakból álló village-t is, ott mentünk egy kört autóval. Az jópofa volt.
Itt is rengeteg építkezés zajlik.

Cape Cottages - Leland, NC

Ezt követően elraktároztuk, amit láttunk, a benyomásainkat. Végülis azt egy elképzelhető forgatókönyvnek tartjuk, hogy ebbe a 2. apartmanházba beköltöznénk egy évre (a szupi erkéllyel rendelkező 3 szobásba) és akkor az egy év alatt könnyebb lenne házat nézni a Waterford városrészben.
De egyelőre minden képlékeny, mert amúgy nehéz itthagyni Charlotte-ot is, meg mégiscsak olyan “messze van”… Persze nézőpont kérdése, hogy mitől van messze?! Hiszen ott is van minden igazából, de valahogy mégis olyan érzésem volt, mintha “lemennénk a térképről”. Kezdettől fogva itt élünk Charlotte-ban, egy viszonylag nagy városban, közel a reptérhez meg mindenhez, arról nem is szólva, hogy a lakásunkat nagyon szeretjük.
Ugyanakkor meg olyan sokminden kezd ellene szólni.

Más környéket/várost még nem néztünk költözős céllal, de hamarosan muszáj lesz ezzel is foglalkozni. Majd elmeséljük a fejleményeket. Ez most ennyiben megállt.


Map - Leland, NC

Iratkozzatok fel a Youtube csatornánkra és kövessetek minket az Instagramon is!

előző következő