Viszlát, cseresznyefák!

3/31/2025

Hétfőre (szerencsére csak délutántól) viharokat, tornádókat meg mindent is jósoltak ide Washingtonba, de Charlotte-ba is. Ezért megbeszéltük, hogy amilyen korán csak tudunk kelünk és indulunk is haza.
Mi már 6-kor szerettünk volna lemenni reggelizni, de kiderült, hogy csak 6:30-tól van reggeli. Rögtön fél óra csúszás… 😄
A korai óra ellenére már tök sokan reggeliztek rajtunk kívül is, de még nem volt tömeg. Aztán összeszedtük magunkat és elindultunk.

Residence Inn Rosslyn - Arlington, VA

Elsőre egy benzinkutat kellett találni, mert már nem volt túl sok benzin az autóban. Egy fura helyen találtunk, össze-vissza kellett kanyarogni, aztán még a kijáratot is elvétettük, úgyhogy tettünk még egy kört, de utána már benzinünk is volt és irányba is tettük magunkat.

Virginia

Hazafelé egész jól bírtuk. Egyszer Richmond után álltunk meg egy pihenőhelyen mosdó szünetet tartani. Utána pedig már csak Észak-Karolinában, ahol odafelé is megálltunk.
Még arra gondoltunk, hogy valami boltba is be kéne ugrani egy-két dologért, ezért kerestünk útközben egy Lidl-t. Kb. fél 3-kor értünk haza.

Virginia

És rövid időn belül megérkezett az eső is. Szerencsére nem lett semmilyen vihar, csak esett az eső. Először nagyon, aztán pedig csak csendesen. De mindenképpen jó, hogy hazaértünk még előtte.

Lidl, Concord, NC

Az utazás része nagyon hosszú volt, de a Washingtonban töltött idő miatt mindenképpen megérte elutazni a hétvégére!


Iratkozzatok fel a Youtube csatornánkra és kövessetek minket az Instagramon is!

előző következő