Asheville Észak-Karolina nyugati felének legnagyobb városa, amely folyamatosan növekszik.
A Smoky Mountain a keleti partvidék legmagasabb hegye, Asheville pedig a Great Smoky Mountains Nemzeti Park „főkapuja”.
Az Asheville városát körülölelő hegyek rendkívül népszerűek ősszel, különösen októberben.
A Blue Ridge Parkway egy 469 mérföld (755 km) hosszú panorámaút Észak-Karolina és Virginia területén. Még az amerikaiak körében is az egyik legkedveltebb, bakancslistás útvonal. Nemzeti parkokon halad keresztül, rengeteg túraútvonal, kempingezős hely és számtalan kilátó található útközben.
A várost a pazar Biltmore Estate, Amerika legnagyobb magánkézben lévő kastélya tette ismertté. A kastély minden évben több millió turistát vonz.
Szóval ősszel, mikor minden csodás színekben pompázik, olyankor (is) érdemes ide utazni.
Bár elég nehéz eltalálni az időpontot, mivel a jó idő elég sokáig eltart, így későn kezdenek színesedni a fák, ha pedig már későn mész, akkor lemaradsz a csodáról…
Mi is vártunk, arrébb toltuk, aztán megbeszéltük, hogy most már nem lehet tovább várni, lesz, ami lesz, odamegyünk.
Úgy találtuk ki a dolgot, hogy pénteken, november 1-én, munka után elutazunk Asheville-be, ami tőlünk jó két órányira van, ott alszunk, hogy másnap reggel egyből útra kelhessünk.
A Blue Ridge Parkway kiindulópontja egyébként még egy kicsit visszább van, de most mindenképp Asheville-ből akartunk indulni, mert Csibi kollégái sok szépet meséltek erről a városról, így meg akartuk nézni.
Foglaltunk egy éjszakára szállást és az volt a terv, hogy az egész utat végigjárjuk a hétvégén és majd másnap ott keresünk szállást, ahol az este ér minket.
Mivel még sosem jártunk erre, nem tudtuk, hogy ez mennyire naiv elképzelés, bár a honlapot fürkészve azért láttuk, hogy érdemes előre szállást intézni, mert ilyenkor mindenhol telt ház van.
Na de ne rohanjunk ennyire előre.
Kicsit később tudtunk elindulni otthonról, mint terveztük, így később is érkeztünk, Becsekkoltunk a szállodába, de gondoltuk, még azért megpróbálunk kicsit körülnézni a városban. Már korábban sötétedik, így hamar elindultunk, letettük az autót egy parkolóházban és elindultunk.
Az 1929-33-as nagy gazdasági világválság különösen keményen érintette Asheville városát, csak 50 év alatt sikerült kifizetniük a város adósságát. A 80-as években elindult ugyan egy fejlődés, de nagyon lassú volt, ezért az épületeken sem történt semmiféle változás, így megőrizte régies hangulatát a város.
A hegyek miatt itt alapból hűvösebb van és kicsit szinte sajnáltam, hogy nem havazott, mert olyan igazi amerikai kisvárosi hangulat volt, ami még hangulatosabb lehetett volna, ha esik a hó is. Na de nem esett és egy kicsit sikerült felfedezni a belvárost is. Meglepően sokan voltak a városban, sőt annyira, hogy szerettünk volna betérni valahova vacsorázni, de konkrétan több mint egy órát kellett volna várni, hogy legyen hely az étteremben.
Volt valami Halloween-es utcai jelmezbál is, jó hangulatban gyülekeztek és táncoltak az emberek az utcán.
Itt már sokadszor tapasztaltam azt, ami nekem valahogy otthon hiányzott, vagy legalábbis nem éreztem az embereken, hogy önfeledten szórakoznak. Az önfeledtség azt hiszem a legjobb szó erre.
Amiatt, hogy már sötét volt, meg hideg is, nem tudtunk nagyon sokáig bóklászni, így lassan elindultunk vissza a szállodába. A hotelhez nagyon közel van egy olyan étterem, amit már korábbról ismertünk, így végül oda tértünk be vacsorázni.
Ez az étterem az Olive Garden.
Innen már csak a szállodába mentünk, ahol aludtunk egy jót és korán akartunk kelni, hogy mielőbb elindulhassunk.
Viszont reggel azzal szembesültünk, hogy a Blue Ridge Parkway-ben is viharos idő volt a megelőző napokban, ugyanis egy csomó szakasza le volt zárva.
Többek között az a feljáró is, ami miatt Asheville-be jöttünk.
Szóval újratervezés…
Óriási ködben indultunk el, azon az úton, ahonnan jöttünk. 30-40 mérföldet mentünk vissza az autópályán és ott tudtuk felkanyarodni a Blue Ridge-re.