A lezárással nem számoltunk, így módosult az útitervünk, de igyekeztünk a helyzetből így is kihozni a legjobbat.

Csibi kollégája említett egy helyet, amit mindenképpen érdemes megnézni, ez a Little Switzerland.
A mi terveink között ugyan nem szerepelt, de így hogy ennek a közelében tudtunk felkanyarodni az útra, gondoltuk, mégis megnézzük.
Ez az egész panorámaút mindenhol nagyon szép, Little Switzerland például egy igazi alpesi hangulatú kisváros, de mi itt csak egy kis sétát tettünk.
Mosdót itt nem találtunk, ezért gondoltuk, bemegyünk egy kávézóba, egy kávé és mosdó erejéig. A kávézó még nem volt nyitva, viszont mellette volt egy icipici könyvesbolt (kívülről legalábbis), ami nagyon kis hangulatos volt, ott találtunk mosdót is, ittunk egy kávét és még egy sütit is ettünk.
A könyvesbolt tele van mindenféle kincsekkel, kis ajándéktárgyakkal, rengeteg mindenféle nyelvű könyvvel.
Le is lehet ülni picit, sőt van egy kandalló is, előtte egy kanapéval, akkor is olvasgatott éppen egy házaspár. Szóval ez nagyon jópofa volt.

Ezután gyönyörűen kialakított és karbantartott utakon haladtunk. (Ezek rendes aszfaltozott utak). Pár percenként kilátó pontok vannak kialakítva. Mi eleinte úgy gondoltuk, hogy nem állunk meg mindenhol, mert úgyis mind “egyforma”… De annyira magával ragadó, annyira szép helyek vannak, hogy egyszerűen muszáj megállni.
Van ahol van külön parkolóhely, de mindenhol le lehet állni ezeknél a pontoknál. Ezek amúgy ki vannak táblázva, szóval mindig látod, hogy hány perc/mérföld múlva kell majd leállni. A kilátó pontoknak külön neve van és egy csomó helyen információs táblák is vannak, ahol érdekességeket lehet olvasni az adott helyről.

Sőt nagyon sok ilyen kilátó pontról túraútvonalak is indulnak, ha úgy gondolod, leteszed az autót és túrázol egy kicsit a hegyekben.
Minden nagyon szép színes volt, szóval jól időzítettük a kirándulást.

Ahogy olvastuk, ez a 755 km hosszú panorámaút még az amerikaiak által is az egyik legkedveltebb kirándulóhely, sokak bakancslistáján szerepel. Ez nem csoda, mert tényleg gyönyörű szép. Mi inkább tengerimádók vagyunk, de azért ez a hely is rabul ejtette a szívünket elég hamar.
Az úton nincs dugó, de az egyes kilátóknál vagy az információs központoknál azért látszik, hogy mennyi kiránduló is van ott egyszerre.
Sőt volt egy rész, amit korábban csak képeken láttunk, na, ott nem is lehetett megállni az autóval, mert annyian parkoltak még az út szélén is.

Itt az út mentén amúgy nincsenek kajáldák (néhány helyen le lehet kanyarodni az útról, vagy ki is lehet menni a kijáratoknál), de ahogy láttuk a többiek abszolút felkészülten érkeztek, mert mindenki a kocsiból vette elő az előkészített szendvicseket, sokan leültek a fűbe piknikezni, holott szerintünk azért annyira nagyon nem volt meleg hozzá… De máshoz vagyunk szokva, az is biztos. 😀

Az autóból egy csomó helyen láttunk őzikéket, de persze elég hamar megriadtak, így sajnos nem sikerült őket lencsevégre kapni. De egész úton mondogattuk, hogy bárcsak jönne egy fotogén kis őzike…
A lezárások miatt egyébként napközben azt már megbeszéltük, hogy este haza fogunk menni.
Úgy döntöttünk, hogy még átmegyünk Virginia államba és onnan fogunk hazamenni. Szerencsére irányban voltunk, nagyjából pont északra voltunk Charlotte-tól, úgy 2 órányira.

Ja, és emlékeztek? Az előbb említettem, hogy egész úton vártunk egy őzikére… A túra legutolsó szakaszánál, mielőtt felkanyarodtunk volna az autópályára, ott állt közvetlenül mellettünk két őzike! 😀 Szerencsére senki nem jött mögöttünk, így le tudtunk állni egy picit. Az őzikék megriadtak, az egyik el is szaladt, a másik viszont valószínűleg kíváncsi volt, mert szó szerint modellt állt nekünk. Nagyon szerencsés és különleges pillanat volt ez.

Mi 210 km-t tettünk meg hét óra alatt. Ez normál esetben egy kb. 3 órás út lenne, de már megfigyeltük magunkon, hogy mi szeretünk egy-egy helyen sokat elidőzni és mindent tényleg megnézni, felfedezni…

Szóval most nem sikerült a 755 km-es távot teljesíteni a lezárások miatt sem, de majd még visszatérünk és végigmegyünk rajta! 😀 És ha erre sodor Titeket az élet, Ti se hagyjátok ki!
Ja, amúgy a parknak saját applikációja is van…