Kolibris kaland

A kolibrik a legvarázslatosabb kismadarak a világon.

Csak az amerikai kontinensen őshonosak. Több mint 350 különböző fajuk létezik. A legtöbb Közép- és Dél-Amerikában él. AZ USA-ban 12-15 faj létezik, melyek rendszeresen itt fészkelnek, de alapvetően egy vándormadárról van szó. A telet általában Mexikóban vagy a karibi térségben töltik, hozzánk pedig tavasszal és nyáron jönnek, majd visszatérnek délre. De egyre több megfigyelés igazolja, hogy egyes fajok már egész évben itt vannak.
A hímek általában színesebb tollúak, mint a nőstények, így őket könnyebb beazonosítani.

Apró termetük ellenére hatalmas dolgokra képesek.
A lebegés képessége például a legegyedibb jellemzőjük. De hátrafelé is egyedül csak ők tudnak repülni. A szárnyaikat előre-hátra mozgatják, mellyel gyakorlatilag 8-ast írnak le, vagyis a végtelent ábrázolja a mozgásuk.
A szívük egy perc alatt 1200-at ver és 80-at csapnak a szárnyukkal egyetlen másodperc (!) alatt.
Testhőmérsékletük 40 fokos és melegen is kell maradniuk a túléléshez, így éjszakára “hibernálják” magukat.

A kolibrifajok közel 10%-a van jelenleg veszélyben. Ez elsősorban az élőhelyük elvesztését jelenti, de a másik fő ok, mely aggodalomra ad okot, az éghajlatváltozás.
Szerencsére az USA-ban nagyon sok ember számára a kert kedvenc ékességét jelentik ezek a kis csodalények, így az itatókkal és a kolibrik számára kedves növényekkel tudnak segíteni a fajok fennmaradásában.

Ez csupán néhány tény ezekről a különleges kis teremtményekről.

Amikor Amerikába költöztünk, halvány fogalmunk nem volt arról, hogy Észak-Karolinában is élhetnek kolibrik. Először 2020 januárjában, Kaliforniában láttunk kolibriket.
Tisztán emlékszem a pillanatra, mikor először megpillantottam egyet.
Csibi dolgozott, én pedig lementem egy kávéért a szálloda étkezőjébe, majd amikor indultam fel, az orrom előtt elrepült egy kolibri és a szintén csodálatos papagájvirágnál időzött egy nagyon rövid ideig.
Szó szerint földbe gyökerezett a lábam és csak álltam és bámultam.
Aztán pedig ott itt maradtam, mint egy hülye és vártam, hogy visszatérjen. :-)

Utána gyakorlatilag mindennapos programommá vált, hogy “kolibrivadászatra” indultam. A szálloda kertjében is sikerült többször látnom, illetve a közelben lévő étterem kertjében szinte minden nap részesültem a csodából! Nem lehet betelni velük.
A Fullerton Arborétum konkrétan kolibri-mennyország, ott annyi de annyi kolibri van, hogy az ember nem is hisz a szemének. Mikor a 6 hetes kaliforniai kaland véget ért, nagyon szomorú voltam, hogy most egy darabig nem lesz kolibri.

Viszont elkezdtem olvasni róluk és akkor szembesültem azzal a ténnyel, hogy elméletileg itt Észak-Karolinában is élnek kolibrik. Ezt eleinte alig akartuk elhinni, hiszen sosem láttunk egyet sem.
Viszont mivel nagyon sokat járunk sétálni, az utunk során jó néhány kertben láttunk kolibri itatókat kihelyezve. Aztán egy napon csoda történt.
Közvetlenül a házunk közelében - egy másik társasház 3. emeleti erkélyén kihelyezett itatónál megpillantottunk két kolibrit! Egyszerűen hihetetlen érzés volt.
Akkor mondtam Csibinek, hogy nekünk is kell itatót szereznünk, mert én bizony szeretnék “saját” kolibrit!

Onnan kezdve számtalanszor láttunk kolibriket, viszont valahogy mindig volt más dolog és nekünk csak nem lett itatónk. 😔 Ráadásul nehezítő körülmény, hogy mi a 3. emeleten lakunk és itt az erkélyre nem lehet mindent kirakni, illetve ha bármit fúrsz-faragsz, kiköltözéskor vissza kell állítanod eredeti állapotába.
Ezért nem akartunk semmit fúrni. Csibi akart valami állványt “építeni”, de az bonyolultnak tűnt. Így aztán nem lett kolibri itatónk.
Mire bármi történt volna, elmúlt a “szezon”, ugyanis tudomásunk szerint, késő ősszel visszaindulnak Mexikó irányába.

De engem nem hagyott nyugodni ez az egész. Mondtam, hogy idén tavasszal, mire visszatérnek (április közepe általában) addigra muszáj lesz megoldást találni.
Nézegettünk mindenféle itatókat, olyat is, amely erkélyen elhelyezhető. Van egy nagyon egyszerű megoldás, egy kampó, amit leszúrnak a földbe és arra könnyű felhelyezni az itatót. Igen, ha van kerted.
De az erkélyre ez nem alkalmazható megoldás.
De aztán végülis találtam egyet a neten, ami Csibi szerint is működőképes.
Így beszereztünk egy olyat és itatót is vettünk az egyik áruházban.
De persze mi még rutintalanok voltunk és az itatóból nagyon egyszerűen kifolyt a nektár. Így ez egy elkapkodott ötletnek bizonyult.
Csibi végül a neten rendelt másik fajta itatót (kétfélét is).

Ezekkel felszerelkezve vártuk az első kolibrit.
Megmondom őszintén, hogy nagyon tartottam tőle, hogy idáig nem fognak eljönni, vagy mi lesz, ha csalódás lesz a vége és egyáltalán nem lesz kolibrink…
Viszont olyan gyors sikerre sem számítottunk, hogy kb. egy hét sem telt el és megpillantottuk az első kolibrit.
A szívem majd kiugrott a helyéről annyira boldog voltam.

Utána viszont egy darabig nem jött senki (vagy legalábbis nem abban az időpontban, mikor éppen kinéztünk az ablakon).
Egyszer-egyszer, mikor éppen melyikünk volt szerencsésebb, elkaptunk egy-egy pillanatot, de ennyi.

Aztán az idő elteltével szereztünk olyan virágokat is, melyeket állítólag kedvel a kolibri. Csibi intézett valami madár fürdőt is, mert állítólag fürdőzni is nagyon szeretnek a kolibrik.
Sőt egy gyűrűs itatót is intéztünk, mellyel akár kézből is lehet őket itatni. (Na, ez még sajnos nem sikerült.)

Ezt követően volt egy nagyon-nagyon csodás időszak, amikor napjában kb. 50x jöttek a kolibrik. Addigra már különbséget is tudtunk tenni és egyértelmű volt, hogy nem egy kolibrink van.
Egyik-másik már bátrabb is lett és hosszasabban időzőtt nálunk.
Leült az itatóra, nézelődött, sőt volt olyan is, akit nem zavart, ha esetleg én is éppen az erkélyen üldögéltem.

De azért akad köztük szemérmesebb is, aki meglát minket, egyből távozik, vagy fontolgatja, hogy most mi legyen. Egyszer hétvégén egy teljes napot töltöttünk azzal, hogy figyeltük őket.
Sőt még azt is láthattuk, hogy egyszerre többen érkeztek. (Akkor volt ám harc…) Az egyikük még egy pár pillanatra megpihenő galambot is elűzött a területéről! 😀 Némelyik benéz a lakásba, van amelyik a jellegzetes kis hangjával jelzi, hogy “Helló, itt vagyok”.
De a kedvencünk az a kolibri volt, aki még a nappaliba is bejött egy tiszteletkörre! Valószínűleg véletlenül repült be, de mi imádtuk.
(Azóta egyébként két másik típusú madárhoz is volt szerencsénk a nappalinkban… 😄)

Aztán egyik-napról a másikra nem jöttek (vagy csak olyan időben, mikor nem láttuk őket, mert hát ugye persze mindketten dolgozunk, így csak időnként tudunk kinézni, hogy mi újság van.
Nem túlzás azt állítani, hogy nagyon hiányoztak!

De boldogan jelentem, jelenleg újra van kolibrink. Ritkán, de legalább rendszeresen jön. Ő félénkebbnek tűnik, de minden egyes alkalommal boldogság tölti el a szívünket, ha csak meglátjuk!

A minap óriási vihar volt, olyankor le szoktuk venni az itatót, mert a szél erősen rázza. De ezúttal be is hoztuk őket, mert ki akartuk cserélni bennük a nektárt.
A vihar után gondoltam, hogy szomjas a kis kolibri és tutira fog jönni… És hát persze sajnos éppen akkor jött, mikor egyik itató sem volt kint.
Nagyon cuki volt, ahogy megállt a levegőben és kereste az innivalót. Aztán persze csalódottan távozott.

Mi viszont minden pillanatban szeretettel várjuk és nagyon örülünk, hogy egy ilyen csodában lehet részünk! Mert a kolibri látogatása a 3. emeleti erkélyünkön számunkra valóban egy csoda!!!! ❤️