A nemzeti kolibri nap szeptember első szombatján van. Ez idén szeptember 7-én volt. Ennek alkalmából az idei szezonról mesélek most. Ami egyébként sajnos lassan a végéhez is ér. Na de kezdjük az elején!
Idén nagyon korán, április 1-jén láttuk meg az első kis kolibrit.
A május-június viszonylag "csöndes" szokott lenni, aztán július-augusztusban eldurvul a helyzet! Ilyenkor már a kicsik is kirepülnek a fészekből és akkor van itt minden!
Kb. 5-6 különböző kis madarunk van idén. Vannak visszatérő vendégek is. Idén is van/volt két "házőrzőnk": az egyik Pepe, a másik pedig egy régi barát, Ricardo, az első kolibris évből. Ő most olyan, mintha "öreg" lenne és tiszta kócos is! 🤗
Valaki (főleg Ricardo) reggeltől estig itt üldögél és őrzi a területet! Nagyon viccesek!
Szereztünk nekik hintát is, amit végre fel is fedeztek, habár amint a képen láthatjátok, nem feltétlenül rendeltetésszerűen használják még… 😄
Időnként nagyon szégyenlősek, máskor meg nem érdekli őket, hogy mi is kint vagyunk az erkélyen és simán odajönnek inni akkor is. Van, aki még az erkélyajtóhoz is odarepül, hogy közelről megnézzen magának. De olyan is van, amikor csak benéznek az ablakon! Amikor pedig egész közel repülnek az arcodhoz, az meg szavakkal el sem mondható!
Csodás pici kis teremtmények!
Egymást kergetik, édesen csipogva vitatkoznak, néha szó szerint vicsorognak egymásra! (Először Csibi mondta, de nem hittem el, amíg nem láttam a saját szememmel.) Nagyon viccesek!
Lett egy csomó új kis barátunk és az idei nyár fénypontja az volt, amikor a kezünkből ittak. Ahogy indult a nyár a sok kis visszafogott kolibrivel, nem hittük, hogy ez meg fog történni!
Eleinte még trükközni kellett: amíg a többi itató bent volt, addig próbálkoztunk. És egyszer csak megtörtént. Nem mindegyik egyformán bátor, de volt/van 3 kolibri, akiket meg is tudtunk különböztetni (és persze el is neveztük őket): Esteban, Julio és Carlos. Ők ittak a kezünkből. De úgy, hogy le is ültek az ujjunkra. Hát, elmondhatatlan élmény!
Először azt hittem, hogy egyszeri alkalom, de mióta megtörtént, azóta minden nap ivott valamelyikük a kezünkből, amíg el nem mentek. Ráadásul már akkor is odajöttek, ha az összes itató kint volt.
Már az az egy is varázslatos volt, de hogy azóta minden nap…
Azt mondják, hogy ahogy először a fiúk érkeznek, úgy ők is indulnak haza előbb. Ricardo már kb. egy hónapja nincs itt, ő nagyon hamar elindult haza.
Esteban és Julio sincsenek már itt.
Most szerintünk már a vándorló kolibrik vannak itt, és közülük is Carlos a bátor, aki simán leül a kezünkre. Néha szinte az az érzésem, hogy élvezi is a helyzetet.
Egyik nap az ülőkén ült (azt nagyon szeretik) és amikor odamentem az erkélyajtóhoz, akkor gyorsan odarepült a pici itatókhoz (amiből szoktuk itatni), szinte hogy megmutassa, hogy “tudom ám, hogy ebből adod az itókát”… Majd miután ivott belőle, egészen az erkélyajtóig jött. Rendesen kommunikált velem.
Hát nem hiszem, hogy ezt meg tudnám unni.
Idén nyáron is a kolibrikkel töltött idő volt számomra az “énidő” = kolibri time. Volt úgy, hogy 1-2 órát simán kint ültem velük és imádtam, mikor jöttek, hát még amikor a kezemből ittak. Mindig megnézi az arcodat (és figyel egyfolytában), hogy bízhat-e benned, időnként felröppen, aztán újra visszaül.
Volt olyan, hogy Csibivel mindketten kint ültünk és mindketten fogtunk egy ilyen pici itatót. Carlos pedig jött és nehogy valamelyikünk rosszul érezze magát, mindkettőnk kezéből ivott. Annyira jó a kezeden érezni a szárnycsapásait, vagy a meleg kis testét, meg az icipici cuki kis bakancsos lábaikat. Némelyiknek olyan, mintha csizma lenne a lábán. Iszonyú cukik!
Benne vagyok több kolibris csoportban és ahogy olvasom, mindenki nagyon bánatos, hogy végetér a szezon és itthagynak minket ezek a kedves kis madarak.
Meg amit még nagyon szeretek: sokan vagyunk olyan szerencsések, hogy a kezünkből isznak a kolibrik. Nagyon sokan töltenek fel videókat és annyira szeretem nézni, hogy senki, de tényleg senki nincs olyan, aki ne mosolyogna, amikor ez megtörténik. Tényleg, színtiszta boldogság a kolibrik jelenléte. És ha még a bizalmával is megtisztel… Elmúlhatatlan kolibri-szerelem!
Mi is szomorúak vagyunk, hogy egyre kevesebben vannak már itt, de nagyon örülünk azoknak, akik még itt iszogatnak a nagy út előtt! Most (szeptember közepén) például 4-5 különböző kis átutazónk van. Még nagyjából két hét, aztán mindenki elindul haza!
Ezek a kismadarak a legcukibbak a világon! Még el se mentek, de már most hiányoznak! ❤️
És alig várjuk, hogy jövő áprilisban újra itt legyenek!
Happy National Hummingbird Day!
További képek
Iratkozzatok fel a Youtube csatornánkra és kövessetek minket az Instagramon is!
