Williamsburg és Yorktown

08/29/2021

Tehát a Fairfield Inn szállodában töltöttük az éjszakát. Itt is benne volt a reggeli az árban, viszont amolyan hideg csomagként kapta meg az ember a kis reggelijét. Illetve volt omlett, ezt a személyzet egyik tagja adagolta. Túl sok hely nem volt leülni, így felvittük a szobába és ott reggeliztünk. Aztán ismét bepakoltunk a kocsiba mindent és elindultunk. Ezen a napon két történelmileg jelentős helyet szándékoztunk felkeresni.

Williamsburg, Jamestown és Yorktown alkotják az úgynevezett történelmi háromszöget. Jamestown volt az első állandó angol település Észak-Amerikában. 1607-ben alapították és Virginia gyarmat székhelye lett (1616-1699). (Ide mi most nem mentünk el.)

Williamsburg, VA

Williamsburg pedig 1699-1780-ig volt Virginia gyarmati fővárosa. A gyarmati Williamsburgban kezdődött az amerikai forradalom. Ez a legnagyobb élő történelmi múzeum az USA-ban. Ezenkívül a modern Williamsburg egyetemi város is. Egyetemét 1693-ban alapították, ez a 2. legrégebbi egyetem az USA-ban.
Annak ellenére, hogy vasárnap jártunk itt, elég nagy volt a nyüzsgés.

William & Mary - Williamsburg, VA

A yorktowni csata pedig az amerikai függetlenségi háború legfontosabb és leghíresebb csatája. A csata az amerikai felkelők és az őket támogató francia királyi csapatok, illetve a brit gyarmati hadsereg között zajlott. A csata eredményeképpen a britek megadták magukat. Ez magát a háborút is eldöntötte és ennek következtében bocsátották ki végül az amerikai függetlenségi nyilatkozatot.

Szóval ilyen történelmi helyeken jártunk. Először Williamsburgba mentünk, ahol egy parkolóházban hagytuk az autót. Itt mindössze 1 USD / óra volt a parkolás díja - összesen 3 dollárért parkoltunk.
Helyes kisváros ez is, az egyetemi városrészben sétáltunk, ahol nagy élet zajlott. Aztán egy pékségben vettünk valami harapnivalót és kávét, amit kényelmesen elfogyasztottunk egy kinti asztalnál. Mosdót kerestünk, de az sajnos a pékségben nem volt. Megkérdeztük, hol találunk, azt javasolták, hogy a sarkon lévő könyvtárban próbálkozzunk, ott van mosdó.
A könyvtár 13 órakor nyitott, ekkor 12:40 körül járt az idő. Ezért még üldögéltünk egy kicsit, aztán pedig odasétáltunk a könyvtárhoz.
Egyszer Los Angelesben voltunk már ilyen közkönyvtárban. Az egy hatalmas könyvtár volt, ez sokkal kisebb, viszont itt is nagyon sok érdekességet láttunk.
Kezdve azzal, hogy a visszahozott könyveket egész egyszerűen be kell dobni egy kint elhelyezett “postaládába”.

Williamsburg Regional Library - Williamsburg, VA

Bent pedig kb. olyan az egész, mint a filmekben. Rengeteg sorban sorakoznak a könyvek, de lehet kölcsönözni cd-ket és dvd-ket is. A könyvek oldalára kis matricák vannak ragasztva: kis szívecskékkel jelzik például a romantikus könyveket. Ez is nagyon mókás volt. Vannak asztalok számítógépekkel, pont mint a filmekben. Lehet netezni, olvasni, keresgélni.
Nagyon érdekes hangulata van.
Persze a mosdót is lerendeztük azért.

Williamsburg Regional Library - Williamsburg, VA

Utána az autóhoz haladtunk vissza, de még korábban olvastam, hogy mit érdemes megnézni a városban és a felsorolásban szerepelt a pont a parkolóval szemben található Peanut Shop. Eredetileg nem akartunk semmit vásárolni, csak gondoltunk, benézünk. Rengeteg különböző dolgot lehet itt kapni, mi sem távoztunk végül üres kézzel… 😄

Ezt követően a 37 km-es Colonial Parkway festői útján át jutottunk el Yorktown-ba. (Ez az út a 3 történelmi várost köti össze egyébként.)

Colonial Parkway - Williamsburg, VA

Itt ingyenes parkolót találtunk.
Yorktown nekünk olyan volt, mint egy (gazdag történelemmel rendelkező) üdülőváros. Az egész város tele van információs táblákkal, kb. minden ház mesélni tudna. Érdekes időutazás volt.
Itt sétáltunk a folyó mentén egy jó darabon - itt fürödni is lehet amúgy, nagyon sokan strandoltak akkor is!
Minden ház valamiféle műemlék épület. Ahová beültünk egy szendvicsre, többek között az is, a templom és a temető szomszédságában.

Mobjack Bay Coffee Roasters and Petite Cafe - Williamsburg, VA

Itt a híres csata helyszínét is meg lehet tekinteni, vannak múzeumok és egy győzelmi emlékmű is, de nyilván sejtitek, hogy abszolút elfáradtunk délutánra, így rövidre fogtuk a programot és ezek most kimaradtak sajnos.

Kb. egy órányi autózás után jutottunk vissza Norfolk-ba a másik szállodába. Ezúttal a Sheraton szállodát választottuk, mely közvetlenül az Erzsébet folyó (Elizabeth River) partján áll.
De erről bővebben majd a következő posztban.

További képek

Williamsburg
Williamsburg
Williamsburg
Williamsburg - William & Mary Egyetem
Williamsburg - William & Mary Egyetem
Williamsburg - William & Mary Egyetem
Williamsburg - William & Mary Egyetem
Williamsburg - William & Mary Egyetem
Williamsburg - William & Mary Egyetem
Williamsburg
Williamsburg - közkönyvtár
Williamsburg - közkönyvtár
Williamsburg - közkönyvtár
Williamsburg - közkönyvtár
Williamsburg
Williamsburg - Colonial Parkway
Yorktown
Yorktown
Yorktown
Yorktown
Yorktown
Yorktown - Coleman Memorial Bridge
Yorktown
Yorktown
Yorktown - Coleman Memorial Bridge
Yorktown
Yorktown
Yorktown
Yorktown
Yorktown - Mobjack Bay Coffee Roasters and Petite Cafe
Yorktown - Mobjack Bay Coffee Roasters and Petite Cafe
Yorktown - Mobjack Bay Coffee Roasters and Petite Cafe
Yorktown - az 1706-os építésű ház ma múzeum
Yorktown
Yorktown - Episzkopális egyház temetője

Felkeresett helyek: goo.gl/maps

Iratkozzatok fel a YouTube csatornánkra és kövessetek minket az Instagramon is!

előző következő