Na, ez a téma most baromi nehéz, megpróbálom viszonylag rövidre fogni.
Eredeti terv szerint nyáron szerettünk volna hazautazni, végre nem úgy mint tavaly, hogy kényszerből, kb. 23 órás út során végig maszkban, senkivel se találkozva. Tök sok tervünk volt.
Aztán az élet, aki ugyebár kegyetlen rendező tud lenni, másképp intézte.
Csibi Apukája március 5-én váratlanul meghalt, óriási űrt hagyva maga után. Azóta minden napunkra rányomta a bélyegét ez a tény. Így alakult, hogy a tervezettnél hamarabb, "most", március végén kellett hazajönnünk.
Ismét nem a boldog viszontlátás örömével.
Ez az előzmény, remélem, megértitek, hogy erről most nem szeretnék, de nem is tudok bővebben írni, nagyon fájdalmas esemény.
De persze az utunkról mesélünk.
Kezdjük a szervezéssel.
Az eredeti tervek szerint én már júniusra beállítottam a repülőjegy keresést. Már akkor is elájultam az áraktól, hogy fejenként 1600-1700 USD-ről indulnak az árak.
Akkor még áprilisra volt 970 USD-ért is, de mire a vásárlásra került a sor, már mi is csak kb. 1300 USD-ért találtunk jegyet. Hozzáteszem, hogy ez volt a legolcsóbb jegy. Ezúttal a Lufthansa kínálta a legjobb árat.
Az American Airlines-nál 3000 USD / fő volt a repülőjegy ára, turista osztályra!!!!!!!!!!
Pofám leszakad. Az utazásunk egybeesik az amerikai tavaszi szünet idejével, emiatt egyébként is drágábbak a jegyek, ráadásul Charlotte szerintünk drága repülőtér, minden jegy alapból drágább innen indulva.
A repülőn a “vicc” kedvéért kiszámoltuk,hogy ha minden utas átlagosan 1500 USD-ért utazik, aki most a gépen van, akkor is 400 000 000 USD bevételük van, csak ebből a gépből. Nevetséges. Ha csak 8-900 USD lenne az ára, akkor is vidáman kaszálnának. Szóval szerintem ez undorító. Főleg, hogy előtte láttam egy videót, hogy a következő időszakban a charlotte-i reptér napi (!) 2 millió utast szolgál ki! Napi!!!!
Na mindegy, hát ez van, ez most nyilván semennyire sem volt kérdés, meg a jelek szerint júniusban sem lett volna másképp, csak az érdekesség kedvéért meséljük el.
03/27/2023
Szóval szépen összepakoltunk, és mivel nemzetközi járat, így 3 órával előbb kint kell lenni, figyelembe véve, hogy addigra már a dugó is beindul, meg hát a reptéri építkezések miatt ki tudja mi vár ránk. Ezért aztán kb. 15 órára hívtunk ubert. Erika érkezett egy Dodge Chargerrel. A csajszi cipőit először átpakoltuk a csomagtartóban, aztán indulhattunk. 😄 Ilyen sportos verzióban se utaztunk még a repülőtérre. Úgy nyomta neki, hogy csak na…
A reptéren kiderült, hogy a németek precizitása nem mindig annyira előnyös.
Kezdjük azzal, hogy volt nálunk egy nagy feladós bőrönd (kettőt adhattunk volna fel, de csak egyet vittünk), két fedélzetre felvihető kis bőrönd, Csibinél egy hátizsák és nálam egy kis táska.
Tök nagy gázban voltunk, hogy milyen ruhákat pakoljunk, mert láttuk, hogy itthon hideg van. (Charlotte-ban 28 fok volt, mikor elindultunk.) Szóval nem igazán volt opció, hogy magunkra vesszük a télikabátot.
Kellett meleg ruha, a temetésre külön ruha, ahhoz persze külön cipő. Volt néhány dolog, amit el akartunk hozni Hugiéknak. Szóval elég necces volt mire mindennek helyet találtunk.
Erre persze a csomagfeladásnál mi történt?? Túl nehéz a bőrönd. Nem a feladós, hanem amit fedélzetre viszünk.
Még soha sehol nem mérték le a külön kis kézicsomagunkat, hozzátenném. Itt a túlbuzgó néni mindent IS lemért, és nem ám egyben nézte a számokat, ahogy máshol szokták, meg hogy nincs is két feladott bőrönd. Átpakoltatott velünk mindent. Ott kellett szétrámolni 3 bőröndöt. Mondták, hogy “csak ma ingyen feladhatjuk a kézipoggyászt”. De nyilván abba tettünk olyan dolgokat, amiket tilos a nagy bőröndbe, meg hát olyasmit is, ami akkor is kell, ha a feladós bőrönd elvész, netalántán kilopnak belőle bármit, stb.
Szóval átrendeztünk mindent, de addig a néni egy másik srácot ugyanígy szivatott az átpakolással. Mi pedig a mellette lévő ügyintézőhöz kerültünk, aki kezdte elölről. “Ez így még mindig sok”...
Nagy nehezen, aztán valahogy sikerült megállapodni és hagyott végre minket menni.
A biztonsági ellenőrzésen is fennakadtunk.
A bőröndömet kiszedték a sorból. Kérdezi a néni, van-e benne valami éles, szúrós tárgy. Mondtam, hogy nyilván nincsen.
Na akkor ő újra feltúrta a bőröndömet, keresve az éles tárgyat. Végül kiderült, hogy egy nyaklánc medálja volt, amit a gép éles tárgynak érzékelt.
Oké, ezen is túlvagyunk. Ezt követően ettünk valamit, mert arra otthon már nem volt időnk.
Ja, mi otthon becsekkoltunk, de itt kaptunk új beszállókártyát. A néni a München-Budapest vonalon, simán átrakott minket egy másik helyre. No comment.
A boarding passon az állt, hogy D12-es kapu. Evés közben jött az üzenet, hogy A12.
De a táblákon továbbra is D12 volt. Ez csak azért érdekes, mert az A és a D kapu a repülőtér két teljesen ellentétes részén található.
Végül az A12 volt a befutó. Bár a néni egész végig D12-nek mondta be.
Na és akkor figyeljetek: egyszer csak bemondják, hogy a gép késve fog indulni, ugyanis a személyzet (!) késni fog. 18:30-ról 19:00-re csúszott az indulás ideje.
Ebből lett 19:30. Hozzáteszem,hogy Münchenben nem volt azért (szerencsére) 5-6 órás várakozási idő, de itt már nem volt egyértelmű, hogy elérjük-e majd a müncheni gépet.
Nagy nehezen megérkezett a személyzet. A pilóta elnézést kért, de szerintünk valami totál kamu szöveget adott elő, hogy a fuvarozó cég nem vette figyelembe az időeltolódást. Ezt önmagában sem értem, mert Charlotte-ban nyilván helyi a fuvarozó cég, szóval nincs mit figyelembe vennie. Na mindegy. A lényeg, hogy mondta, hogy valamennyi időt majd sikerül behozni és nem lesz olyan nagy a késés.
Eredeti terv szerint 9-kor landolunk és 11-kor indul a másik gép Budapestre.
Én elmondom Nektek, hogy általában nem félek a repülőn, de szerintem ez volt eddig a legrémálomszerűbb repülős utazásunk.
Nagyon sok légörvény volt, de a legdurvább valahol Boston környékén volt, ahol akkorát dobott a repülőn, hogy szinte süllyedni kezdtünk. Ez nekem nagyon szarul esett. Nagyon rossz érzés volt, tökre féltem.
Persze aludni nem tudtunk, viszont egyetlen jó hír volt az egészben, hogy nem ült mellettünk senki (3 szék van egy sorban egymás mellett). De ettől még nem volt sokkal kényelmesebb az út. Le kellett húzni a kis rolót is, nem láttam ki, mondjuk az óceán fölött túl sok látványosság nincs is az éjszaka közepén. De így a hajnali derengést se láttam.
Na valahogy eltelt ez is.
03/28/2023
Ahogy kiszálltunk, a budapesti gép ki se volt írva sehova. 😄
Később megtaláltuk egy másik kijelzőn és ezúttal mondhatni szerencsére, de az is késve indult, azt hiszem, 11:30-ra tolódott.
Itt meg az volt, hogy 10:30-kor fogják csak kiírni, hogy honnan megy. Csak annyi volt, hogy K.
De a K 4 különböző irányba ágazott.
Végül meglett ez is, odamentünk, vártunk. Beszálltunk a gépbe, ahol a kapitány elmondta, hogy még nem tudunk elindulni, mert a reptéren nincs elegendő személyzet, ezért várni kell, hogy jöjjön valaki, aki a csomagokat és egyéb cargo-dolgokat bepakolja a gépbe.
És hát így a még nálunk is nagyobb késéssel érkező Miami gép átszálló utasait is megvárjuk.
Ebből lett tehát kb. egy újabb órás csúszás.
Na aztán pedig a rémálom folytatódott, mert a kb. másfél órás út során egyrészt az én ízlésemnek túl sportosan vezette a gépet a pilóta ráadásul a németeknél is és ugyebár Magyarországon is óriási szél volt, ezért ismét baromira dobálta a gépet a szél.
Komolyan imádkoztam, hogy épségben le tudjunk szállni. Pedig tényleg imádom a repülőket és alapvetően nem szoktam félni.
De ez most - mondjuk mindennel együtt kicsit sok volt már nekem.
Budapesten végül a csomagunk is előkerült, szerencsére volt fuvarunk is, Csibi egyik barátja intézett nekünk egy transzfert, aki elhozott minket az Airbnb-be, amit hivatalosan 15-től lehetett átvenni. Direkt megkérdeztük, hogy van-e mód már 14-kor átvenni. Lett volna, de végül a késés miatt maradt a 15 óra. 😄 Aztán még átvitt minket Budaörsre, az autókölcsönzőbe, ahol találtunk egy szem automata váltós autót.
Ezt követően túl sok mindenre már nem volt erőnk. Vásároltunk néhány dolgot, hogy legyen mit enni. A Lidl-be mentünk be.
Ez egy külön posztot is megér. Szóval innen folytatom majd.
Iratkozzatok fel a Youtube csatornánkra és kövessetek minket az Instagramon is!
