Orvosi szösszenet

Még így az év vége előtt egy nem túl régi sztorit szeretnék elmesélni.

Májusban voltunk a szokásos évi “wellness vizsgálaton”, amikor is a doktornő kitalálta, hogy engem félév múlva szeretne újra látni, Csibinek elég lesz csak jövő májusban újra jönni.
Az évi egyszeri vizsgálat ingyenes. A kontrollt nem tudtuk, hogy mennyi lesz.
Na, most már tudjuk!
A magyarországi egészségügy is szar, csak más miatt. Az itteni is az abszolút valóságtól elrugaszkodott, irreális árak miatt.

De kezdjük ott, hogy pontosan nem is értettem, hogy miért kell visszamenni kontrollra, hiszen a pajzsmirigy gyógyszerem be van állítva, (ehhez elég lett volna egy sima vérvétel is), egyedül azt találtam elfogadható indoknak, hogy májusban magas volt a vérnyomásom, de ezt meg ha akarom itthon is meg tudom mérni.
Szóval mostanra oda jutottam, hogy kizárólag anyagi haszonszerzés céljából hívják vissza kontrollra a hozzám hasonló “gyengébb láncszemeket”…

Májusban kaptunk új időpontot november 16-ra. Csibi emlékezett arra, hogy az volt a megállapodás és a doktornő kérése, hogy egy héttel az időpont előtt menjünk el vérvételre, hogy mire menni kell, addigra meglegyen az eredmény.
Nem voltam ettől elragadtatva persze, mert utálom a vérvételt, de elmentünk, pontosan egy héttel a vizsgálat előtt, egy csütörtöki reggelen.
A recepción való becsekkoláskor mondta a néni, hogy nincsen beutalóm, ezért várjunk egy picit.
Néhány perc elteltével kijött egy asszisztensnő, aki elmondta, hogy mivel nincs beutaló és a doktornő ma nem fog bejönni dolgozni, ezért nem tudják levenni a vért, mert ők nem adhatnak beutalót.
Hiába mondtuk, hogy ez volt májusban megbeszélve, be is volt írva az időpont… Mondta az asszisztensnő, hogy majd amikor megyek a vizsgálatra, akkor leveszik a vért. Az időpontom 10:30-ra volt, direkt megkérdeztük, hogy éhgyomorra kell-e menni (tudtuk, hogy csak a pajzsmirigyet akarja megnézetni a doktornő, ahhoz meg nem szükséges éhgyomorra menni). De megkérdeztük, megerősítették, hogy semmi gond, nyugodtan reggelizzek majd.
Lényeg a lényeg, hazaküldtek minket.

Néhány óra elteltével felhívták Csibit, hogy van beutaló és menjek el a vizsgálat előtt egy héttel a vérvételre. (Ne legyen magas a vérnyomásom, ugye? 😄)
Hát az egy hétről éppenséggel lecsúsztunk, arról nem szólva, hogy mi ugyebár ott voltunk reggel. Mint valami kandi kamera. Csibi amúgy nem tudta felvenni, mert éppen meetingen volt, mikor visszahívta a számot, senki sem vette fel a telefont. (Ezt tehát üzenetben hagyták.)
Pénteken sem sikerült elérni a telefonszámon senkit, akkor a belső rendszeren keresztül küldtünk egy e-mailt, arra jött a válasz, hogy menjek el akkor hétfőn vérvételre és ott is le volt írva, hogy nem kell éhgyomorra menni.

Én akkor már csakazértsem akartam még egy külön időpontra visszamenni. Nekem ilyenkor órákat kell lemondanom, Csibi is csúszik a munkájával és mivel mi ott voltunk csütörtökön, ezért mondtam, hogy még egyszer nem fogunk szórakozni. Elég lesz a következő csütörtök a vizsgálat miatt.
Szóval nem mentünk vissza.

Csütörtökön megérkeztünk időben, be is hívtak nagyon gyorsan. Az asszisztensnő feltette a szokásos kérdéseket: a korábban bediktált vitaminokat végigkérdezi, hogy szeded-e még, megkérdezi a rendszerben lévő gyógyszereket, hogy melyik kell (egyrészt a nevüket se lehet megjegyezni, másrészt meg mond neveket, és kb. azt sem tudjuk beazonosítani, hogy melyik mire van egyáltalán), mindegy. Ezt követően megmérte a vérnyomásomat (szerencsére nagyon minimális mértékben volt magas, így nem volt gond ezzel sem).
Jött a doktornő, aki megkérdezte, hogy “minden rendben”? Mondtuk, hogy igen. Rendben van az asztmám? Igen. Mondjuk, ha a 400 dolláros inhalálóra gondolok, akkor nincs rendben… 😂

Megnézte a szemem, a fülem, meghallgatta a tüdőmet és a szívemet, majd mondta, hogy szuper, mehetek a vérvételre. (Ezért minek kellett jönnöm???)
Mondott dolgokat, amik gyanúsak voltak, ezért megkérdeztük, hogy nem gond, hogy reggeliztünk?
Persze, gond volt. Még jó, hogy 3x mondták el, hogy nyugodtan, mert nem kell éhgyomorra vért venni. Mondja a csaj, hogy akkor jöjjek vissza egy másik nap vérvételre…
Ott már majdnem hangosan röhögtem, hogy ezek teljesen megőrültek! Mondtuk, hogy nem jövünk vissza, messze is lakunk és most már negyedszer játsszuk el ezt. Megkértük, hogy a doktornő húzza le azokat a vizsgálatokat, amelyek miatt kéne az éhgyomor.
Így is lett. Vérvétel után végre húztunk haza.

Aztán megjött a számla.
November 30-án érkezett (online számláról beszélgetünk) rögtön úgy, hogy november 29-én lejárt. (No comment.)
És az összege volt a legszebb: 141,69 USD.
Egy kontroll vizsgálat ára. A fülészeten, mikor jártunk ott úgy volt, hogy az első vizsgálat 195 USD volt, minden további 35 USD. Itt is azt gondoltuk, hogy maximum ennyi lehet. De nem, basszus!

Az eredeti számla alapján a teljes költség 358 USD (ismétlem, ez egy kontroll vizsgálat, amire visszahívtak, nem én akartam menni, nem vagyok beteg, semmi bajom, és annyi történt, amennyit fentebb olvashattatok.) 358 USD
Mostani árfolyamon számolva ez 123 510 Ft!! (Ki sokallta a 300 Ft-os vizitdíjat?!?)

Na, szóval így indult, ebből lejött 137,47 USD, amit a biztosító állt és állítólag volt korábban valami plusz befizetésünk, amit nem értünk, mert mi egyszer visszakértük a bent lévő plusz pénzünket…
A vérvétel ebből 34,38 USD - ez az egy dolog, ami biztos.
A számla többi részét nem értjük. Végeredménynek az volt rajta, hogy 141,69 a fizetendő összeg.

Mi írtunk egy levelet, hogy ez mégis hogy jött ki és hogy komolyan gondolják, hogy ennyi egy kontroll vizsgálat ára?
Mire választ kaptunk addigra 107,31 lett a számla végösszege. Ne kérdezzétek, hogyan vagy miért, mert őszintén szólva egy kukkot sem értünk az egészből.

Ezért amúgy először a vérvételt befizettük, de a másik összeget addig nem, amíg nem kaptunk választ…

Mondom mi a problémám. (Bár szerintem azért nagyjából már sejtitek - de a végösszegen túl mi a problémám…)

Legelőször is az, hogy amikor odamegyek a vizsgálatra, miért nem mondják meg ELŐRE, hogy ez ennyibe fog kerülni! Miért nincs SEHOL kiírva egy fél darab ár sem??
Miért kapunk egy olyan számlát, ami kiküldéskor már le van járva és miért szerepel rajta “változó” összeg.

Komolyan az a benyomásom, hogy erre azt írnak, amit éppen kedvük tart. Teljességgel követhetetlen és ellenőrizhetetlen. Minden más esetben teljesen világosan szerepelnek a számlákon (legyen az bolti, fogorvosi, vagy éppen éttermi számla…) az árak és összegek.
Itt még soha (!!!) nem volt olyan, hogy bármi érthető lett volna vagy stimmelt volna.
Tényleg úgy érzem, hogy totális pénzlehúzás, amit sehol nem tudsz ellenőrizni.
Ez a fajta egészségügyi szolgáltatás igazi szabadrablás szerintem.

Kulturált meg minden, de ez se sokkal jobb, mint ami otthon van őszintén szólva.
Ha valami igazán rosszul működik, akkor ez a rendszer szerintünk mindenképpen baromi rosszul működik.
És ez után váltsam ki 400 dollárért az asztmás fújót is, ugye?

Nem tudom, hogy ez ki szerint van így rendben? Nekem nincs bajom azzal, hogy öngondoskodás, de ebben nincs realitás.

Szerintem ez teljesen undorító!!

Most majd azt kell kideríteni, hogy minden szolgáltatónál ugyanennyi-e, mert ha nem, akkor lecseréljük a dokit. Más ötletünk nincs…

Egy biztos, ha előre tudtam volna, hogy ez ennyi, akkor én ezt a kontrollt tuti biztosan kihagyom! Ebből is tanultunk!


Iratkozzatok fel a YouTube csatornánkra és kövessetek minket az Instagramon is!

előző következő