Ananászles

01/24/2024

Erre a napra is befizetett programunk volt. Természetesen nem csak a bálnákról szólt az itt töltött idő.
Minden utazás előtt igyekszünk kicsit felkészülni az adott helyből. Nemrég láttunk egy műsort Hawaii-ról, amiben szó esett az ananászról. Ezért aztán elmentünk egy ananász ültetvényre is, a Hali'imaile farmra.

Maui Gold - Haliimaile, HI

Ez a túra 150 USD volt kettőnknek. Közel egy órás utazás volt odáig, ugyanis a sziget nagyjából középső részén található az ültetvény. Ami érdekes volt, hogy előtte online ki kellett tölteni egy formanyomtatványt, hogy ha bármi történik veled, akkor az a Te felelősséged.
11:45-kor indult a túra, mi kicsivel 11:30 előtt érkeztünk meg. Ez is egy másfél órás program. Volt idő elmenni mosdóba és egy kicsit körülnézni a boltban. Mindenféle ananász-témájú dolgot lehetett kapni, szerintünk picit túlzó árakon.

Maui Gold - Haliimaile, HI

A túra maga nagyon jó volt, bár az idő szörnyen szeles volt. Két kis busznyi ember gyűlt össze, azzal mentünk át az ültetvényre, ahol megnéztük magát az ültetvényt, a palántákat, a kicsi ananászokat, majd a már fejlett, éretteket is. Amerre a szem ellát, csupa ananász. A sofőr volt egyben az idegenvezető is és egy csomó érdekes dolgot mesélt.
Többek között megtudtuk, hogy itt nem is őshonos gyümölcs, ahol viszont az (Dél-Amerika), ott a kolibrik porozzák be! (a kis cukikák) Itt nincs kolibri, ezért jobb híján a denevérek végzik el ezt a feladatot!
Eddig mi még sosem láttunk virágzó ananászt és az is újdonság volt (legalábbis számunkra), hogy az ananász bogyós gyümölcs. Kézzel ültetik és körülbelül 18 hónapot kell várni, hogy egy bokorból egy ananász beérjen.
A nagyon erős szél miatt csak kétszer szálltunk ki, az egyik helyszínen kaptunk kóstolót is egy pár napja leszedett gyümölcsből: ilyen finom, zamatos ananászt soha nem ettünk még.

Maui Gold - Haliimaile, HI

Körbevittek minket az ültetvényen, ahol tehát rengeteg ananász van, de ahogy láttuk és hallottuk elég kemény meló ez, ráadásul nem is fizet túl jól (15 USD/óra), ami az itteni viszonyokhoz képest nagyon-nagyon-nagyon kevés pénz. Az itt termesztett ananásznak mindössze 10%-át exportálják és élelmiszerboltokba nem szállítanak. Online viszont lehet rendelni. Mi a Maui Gold ültetvényen jártunk, erre legalábbis ez vonatkozik.
Végül pedig a feldolgozó üzembe is elmentünk, ahova benéztünk, illetve kaptunk ajándékba fejenként egy-egy ananászt szépen becsomagolva.

Maui Gold - Haliimaile, HI

És bár gyümölcsöt tilos kivinni a szigetről, ezt - kizárólag ebben a csomagolásban - el lehet vinni, ha szeretnéd. Mi nem hoztuk haza, hanem a szálláson megettük.

Maui Gold - Haliimaile, HI

A Maui Gold nem akármilyen ananász. Több mint 40 éve kézzel szüretelik azért, hogy biztosítsák a legmagasabb érettségét. Különlegessége: magas C-vitamin tartalom, alacsony savasság és különösen édes. Tényleg nagyon-nagyon finom!
Végül pedig volt ott egy kedves kis mondat, amit most angolul hagynék itt:

Be a pineapple, stand tall, wear a crown and be sweet on the inside.

Szóval Ti is legyetek ananászok! 🍍🍍🍍

Miután visszaérkeztünk, úgy döntöttünk, hogy a pont szemben lévő étteremben fogunk megebédelni. Ez a Hali’imaile General Store - igazi hawaii étterem. Az étterem pontosan szemben található az ananászos hellyel, illetve Makawao városának közelében, a Haleakalā Nemzeti Parkba vezető úton.

Hali’imaile General Store - Haliimaile, HI

Az étteremben helyi eredetű termékeket, halakat, tenger gyümölcseit, húsokat lehet kapni. Friss hawaii ételek, helyi ázsiai hatások keverékével - valahogy így lehetne jellemezni az éttermet.
Nem feltétlen olcsó hely, de egyszer ki lehet bírni. Én egy curry szószos friss halat választottam, Csibi pedig enchiladat. Nagyon finom volt mindkettő. Desszertet szerettünk volna kérni, mert a Google térképen láttunk valami piña coladas sajttortát, de mint kiderült az már régóta nem kapható. Ami az étlapon tetszett volna az a hali’imaile pineapple upside-down cake nevezetű desszert, de ez meg sajnos pont aznap nem volt. Így aztán önként lemondtunk a desszertről.

Hali’imaile General Store - Haliimaile, HI

Azt hiszem, kb. 70 dollárt fizettünk. Mi ennyit nem szoktunk általában sosem, szóval azért mondom, hogy ez kicsit drágább volt.
Ebéd közben egyszercsak jött egy tűzoltóautó szirénázva. Mint kiderült, valaki rosszul lett az étterem hátsó részében, neki volt szüksége segítségre. Azt csak érdekességképpen mondom, hogy itt sárga színe van a tűzoltóautónak.

Hali’imaile General Store - Haliimaile, HI

Tudtuk, hogy a közelben található Paia városa a kiindulópont a Road to Hana vagyis a Hana felé vezető úthoz. Azt is olvastuk, hogy ennek közelében van egy “teknősleső” strand, ahol rengeteg teknős tanyázik. Gondolom, nem nehéz kitalálni, hogy hova vezet az utunk innen. Gyertek velünk oda is!

További képek


Map - Maui Gold Pineapple Tour and Plantation - Haliimaile, HI

Iratkozzatok fel a Youtube csatornánkra és kövessetek minket az Instagramon is!

előző következő