Bálnales

01/23/2024

Valahogy az összes eddigi napon hajnalok hajnalán keltünk, egyszerűen nem tudtunk még átállni az időeltolódás miatt.
Így történt ezen a napon is. Délelőtt otthon voltunk, az erkélyen üldögéltünk és a bálnákat bámultuk!

A bálnales 14:30-kor kezdődik és kb. 15-20 percnyire kell menni. Ez a kikötő Lahaina városánál van, de a tűz miatt átmenetileg egy másik helyen kell jelentkezni és a csónak is máshonnan indul. Ugyanis a rendes kikötő a lezárt területen található, ahova most nem szabad sajnos belépni.

A Hawaii Ocean Rafting nevű céget választottuk. Ez a cég abszolút hawaii tulajdonban van. A tűz során sajnos a hajóik is leégtek, így ebben a szezonban ideiglenes hajókkal mennek a túrák. Felfújható raftinghajókról van szó, amelyeket a parti őrség mentőtutajairól mintáztak és gyakorlatilag szemmagasságból lehet látni a bálnákat.

Amitől még különlegesek, hogy kizárólag (a tutaj méretéből is adódóan) kiscsoportos túrákat tartanak. (Max 20 fő). Van 1,5 és 2 órás túra.
Mi egy másfél órás túrára fizettünk be, ennek ára 131,64 USD volt kettőnknek mindenféle adókkal és illetékekkel!

Egy bevásárlóközpont parkolójában lehet parkolni, onnan pár perc séta az iroda. Én ekkor már éreztem, hogy elég nehezen kapok levegőt, ami nem volt annyira kellemes érzés. Viszonylag korán érkeztünk, hogy megtaláljuk a helyet (mert amúgy indulás előtt fél órával kell megjelenni). Odamentünk becsekkolni, illetve megkérdeztük, hogy kell-e kabát, mert az eddigi bálnázós tapasztalatunk az, hogy a vízen általában megfagyunk. Mondta a srác, hogy elég egy pulcsi (tényleg elég volt egyébként. Most először nem volt nagyon hideg!)

Mivel utána még volt időnk, visszamentünk a kocsihoz, hogy magunkhoz vegyük a pulcsit, meg ami szükséges, illetve bementünk a sarkon található gyógyszertárba is, ahol ezúttal már valami recept nélkül kapható gyógyszert kértünk nekem.

A gyülekező helyen lehetett kapni kis esőkabátot kölcsönbe, amit a végén le kell adni. Szinte mindenki kért, de egyébként senki sem használta végül. 🙂

Az irodás fickó kísérte ki a kiscsoportot ebbe az ideiglenes “kikötőbe”, ahol még a cipőnket is le kellett venni, amit bezártak egy dobozba a túra idejére.

Ezt a foglalást amúgy Csibi intézte, ahogy általában. De azt elmondhatom, hogy ha előre tudom, hogy egy ilyen kis lélekvesztő "tutajjal" megyünk ki az óceánra, akkor lehet inkább csak az erkélyről nézem ezeket a csodás lényeket.
Na de késő bánat, miután ez a csónaknak csúfolt tutaj elindult, már nem volt kiszállás. Mondjuk én többször éreztem, hogy még az is jobb lenne, ha kiszállnék. Kicsit szeles nap volt, ezért valahogy túl sok hullám volt.

Nem maradt más, mint hogy a hullámok tetején imádkoztam az életünkért. De amikor megpillantottuk a bálnákat, akkor megfeledkeztünk minden másról.

És a bálnák csak jöttek és jöttek. Némelyik kifejezetten közel a csónakhoz.

Sokkal jobban láttuk őket, mint eddig bárhol, bármikor. Az egyetlen szépséghiba az volt, hogy nem voltak túlságosan játékosak, így a nagy ugrálások - ismét - elmaradtak. Illetve a távolban láttunk kettőt, de azokat nem tudtuk lefotózni. Az összes eddigi bálnalesen láttunk bálnát, de még sosem ugrott ki pont akkor egyik sem. Hiába, minden nem sikerülhet egyből! (Mondjuk utólag visszanézve a kamera felvételeit, pont sikerült elkapni egy kis bálna ugrását!)
Amikor a hullámok tetején repült a tutaj, akkor alig vártam, hogy véget érjen a túra, csak akkor volt jó, amikor a bálnákat láttuk.
Végül egy kicsit (nagyon) vizesen, de azért megúsztuk ezt a kalandot.

Miután leszálltunk, akkor már még kevésbé kaptam levegőt, kezdett nagyon erős légszomjam lenni. Az asztmás fújóm se segített, nagyon rosszul lettem. Csak arra tudtam koncentrálni, hogy valahogy levegőt kéne kapni.
Hazafelé a sarkon lévő Maui Brewing Co. - Kahana nevű étteremből rendeltünk ételt, elvitelre. Utólag elég lett volna egy adag, mert én egy falatot sem tudtam enni.
Nagyon ijesztő volt, hogy nem kapok levegőt. Egy pillanatig komolyan azt hittem, hogy ott fogok meghalni, Hawaii-on. Éjjel vagy reggel mondtam is Csibinek, hogy lehet, hogy muszáj lesz orvoshoz mennünk, ha ez így marad.
De szerencsére azért az a nagyon súlyos légszomj megszűnt, már csak a köhögés maradt, de attól legalább nem estem pánikba.

Szóval másnap már kicsit jobban voltam, de azért még csak megfontoltan tudtam dolgokat csinálni, hogy levegőm is maradjon.

A bálnales mindenesetre szuper program volt, még úgy is, hogy nem akartak ugrándozni ezek a hatalmas teremtmények. Nagyszerű lett volna, de igazából már az is óriási dolog volt, hogy a hajóhoz annyira közelről tudtunk bennük gyönyörködni!