Mint tudjátok, szeretünk utazni. Vonattal is szeretnénk utazni, sőt utaztunk is már. Viszont számtalanszor tök jó lenne, ha több opció lenne. A repülő szinte “alap” és mindenhova is el lehet jutni repülővel, de lassan irreálisan drága mulatság lesz repülni. Az autó is tök jó, de akkorák a távolságok, hogy néha jó lenne csak simán vonatra ülni és úgy felfedezni helyeket. Természetesen van vonatközlekedés, csak éppen nem olyan, mint gondolnánk. Azt hinné az ember, hogy egy olyan országban, ahol rengetegen lettek milliomosok a vasútnak köszönhetően, ez tök evidens.
Viszont a valóság az, hogy kevés járat van, nagyon hosszú menetidővel és nagyon drága jegyekkel. Ráadásul sok helyen nem is igazán opció a vonat.

Hol van már, amikor a vasút volt Amerika szíve?

A 19. században a vasút nem egyszerűen közlekedési eszköz volt, hanem maga a civilizáció. A sínek kötötték össze a keleti partot a vadnyugattal, városokat hoztak létre a semmiből, és lehetővé tették, hogy egy kontinensnyi ország gazdaságilag is egyetlen egységgé váljon.
1869-ben elkészült az első transzkontinentális vasútvonal és ezzel Amerika szó szerint összeért.
Az emberek vonattal utaztak, árut szállítottak, üzleteltek. A nagy vasúttársaságok tulajdonosai (Vanderbilt, Stanford és társaik) nemcsak mesésen gazdagok lettek, hanem politikai befolyásra is szert tettek. A vasút volt a modernitás.

A 20. század közepén azonban történt valami, ami mindent megváltoztatott. Olcsóbb lett az autó, és megjelentek az elővárosok.
1956-ban Eisenhower elindította az autópálya-programot, és megszületett a világ egyik legnagyobb autópálya-hálózata. Egy új életforma épült rá; a kocsival munkába járás, a hétvégi road trip, a drive-in mozi, a végtelen szabadság érzése és ezzel együtt a vonat elvesztette a legnagyobb előnyét. Ugyanis az autó nincs menetrendhez kötve.

Egy kontinensnyi országban a távolságok brutálisak. Ami Európában egy hosszú vonatút, az itt gyakran több ezer kilométer. Amikor a repülés megfizethetővé vált, a választás egyértelmű lett, hat-nyolc óra vonaton vagy két óra a levegőben. Érthető módon a vasút lassan kiszorult a személyszállításból.

Európában a vasút stratégiai, államilag támogatott infrastruktúra.
Az Egyesült Államokban viszont a személyszállító vasút magáncégek kezében volt, és az állam nem ezt fejlesztette, hanem az autópályákat és a repülést. A magánvasutak pedig rájöttek, hogy az áru szállítása sokkal jobban megéri, mint az utas.

Ma az amerikai vasút a világ egyik leghatékonyabb teherszállító rendszere: konténerek, szén, olaj, gabona… Hatalmas szerelvények szelik át az országot éjjel-nappal. Csak nem emberekkel.

Az országos személyszállító vasút, az Amtrak. De sajnos az ország nagy részén lassú, ritka, drága és gyakran késik, így nem versenyképes sem az autóval, sem a repülővel.
Az egyetlen kivétel az északkeleti folyosó (Boston, New York, Washington) ahol a sűrű városhálózat és a rövidebb távolságok miatt a vonat tényleg működő alternatíva. A nagysebességű Acela Express például elég népszerű.
Igazából nem is az a baj, hogy nincsen vonat, mert van, sőt marha jó útvonalak vannak, hanem inkább az, hogy nem mindenhonnan elérhető. El kell jutnod bizonyos csomópontokra, és onnan tudsz vonatozni.
Például, ha mi szeretnénk vonatra ülni, akkor először 3 órát (!!) kellene busszal utaznunk és csak ott van vasútállomás. Szóval ez így annyira nyilván nem kényelmes és nem is gyors.
Pedig most megnéztük az Amtrak oldalát és nagyjából az összes ikonikus útvonalat szívesen végigutaznánk.

Na de visszatérve, a történelmi és gazdasági okot végülis már tisztáztuk, de van itt még egy “kulturális” aspektus is.
Amerikában a szabadság képe nem a vasút, hanem az autó. A saját kocsi, az üres highway (ami szerintem sosem üres), a road trip, itt ez az identitás szerves része.
A vonat kötött, hiszen menetrendhez igazodik és idővel kikopott a „menő” közlekedési formák közül. Ha gyorsan akarsz valahova odaérni, akkor repülsz. Ha szabad akarsz lenni, akkor pedig vezetsz.

Tehát röviden összefoglalva az amerikai vasút nem tűnt el, csak más szerepet kapott. A teherszállításban ma is kulcsfontosságú, a személyszállításban viszont háttérbe szorult, történelmi döntések, gazdasági logika és kulturális változások miatt. Egyszerűen nem számít menőnek. (Pedig szerintünk az lehetne!)

Viszont van egy érdekes ellentmondás. Bár a klasszikus értelemben vett vonatozás sokak szemében nem igazán menő, a turisztikai jellegű vonatos programok kifejezetten népszerűek. Például a Great Smoky Mountains Railroad járatai rendszeresen megtelnek, mert itt nem az a lényeg, hogy eljuss A-ból B-be, hanem maga az élmény. Ugyanez igaz az Amtrak utazós csomagjaira is, ahol a vonatozás már inkább egyfajta „lassú utazás”, kilátással, hangulattal, történettel. (Egy ilyet nagyon szeretnénk kipróbálni.)
Mintha igény lenne rá, csak nem a mindennapi közlekedés részeként. A bővülés viszont nehézkes, hiszen a sínhálózat nagy része ma is teherszállításra van optimalizálva, így a személyszállítás egyszerűen nem kap elég teret.