Ezt a posztot még április 7-én kezdtem el írni, de egész egyszerűen nem volt időm sajnos befejezni. Így most, 16-án folytatom, bocsi, ha kicsit ugrálós lesz esetleg.

Akik régóta olvasnak minket, tudják, hogy a blogon mindig nagyon igyekszünk elkerülni mindenféle politizálást (legyen szó Magyarországról vagy akár Amerikáról). Ami persze korántsem jelenti azt, hogy nincs is véleményünk vagy nem gondolkodunk a világ dolgain. Szerintem órákig, de lehet napokig tudnék/tudnánk erről a témáról beszélni és nagyon is határozott véleményünk és álláspontunk van.
De természetesen most sem ezt fogom fejtegetni.
Magyar állampolgárként mi is fontosnak tartjuk, hogy részt vegyünk a választásokon. Azt szeretném most elmesélni, hogy tudjuk ezt innen megvalósítani, és az ide kapcsolódó felmerülő gondolataimat és kétségeimet is megosztom Veletek.

Az Egyesült Államokban hét különböző városban van lehetőség szavazni: Chicago, Houston, Los Angeles, Miami, New York, San Francisco és Washington D.C.
Mi korábban azt hittük, hogy csak Washingtonban lehet, de persze ennek így több értelme van, hiszen hatalmas országról beszélünk és nyilván sok helyen élnek vagy éppen tartózkodnak honfitársaink.

A mi esetünkben úgy néz ki a dolog, hogy mivel Csibinek nincsen magyarországi lakcíme, ezért ő levélben tud szavazni. Február közepe-vége felé adta be a kérvényt, és március végén jött meg a levele. (Magyarországon adták fel.)
Viszonylag későn.

Nekem viszont van otthoni lakcímem, ezért én csak személyesen tudok szavazni. Először arra gondoltunk, hogy oké, akkor irány New York.
Felmentem a szálláskereső oldalra (mi mostanában szinte mindig az Expedia-t használjuk és a szállodák saját honlapját) és úgy gondoltuk, hogy nyilván akkor összekötjük a szavazást egy pár napos kiruccanással is. Viszont valamiért egész egyszerűen nem találtam egyetlen szállást sem. Az összes olyat megnéztem, ahol korábban megszálltunk, de semmit nem adott ki a rendszer. Utólag úgy gondolom egyébként, hogy a weboldalnak lehetett valami baja.
Mindegy, oké, akkor menjünk Washingtonba. A megdöbbentő az volt, hogy ott sem volt egyetlen szabad szállás sem. Bármit néztem, minden “sold out” volt.
Jó, semmi gond, Miami se rossz hely, nézzünk repjegyet akkor Miami-ba, amit aztán viszonylag gyorsan le is vettünk a listáról, mert rájöttem, hogy a tavaszi szünet miatt mindenki is Floridába utazik, ezért már a repülőjegy árakat elnézve láttam, hogy túlságosan drága szavazás lenne ez így…
Több város nem jött szóba (még akkor sem, ha több helyre is szívesen mennénk persze).
Mindez nagyjából február közepén történt. Ezután picit jegeltük a sztorit. Az csak egyszer futott át halványan a fejemen, hogy akkor max csak Csibi szavaz, de nem tűnt elfogadható opciónak.

Február végén gondoltam, megpróbálok újra szállást találni. Washingtont is megnéztem, és akkor találtam már szállásokat (nagyon keveset), de ekkor már megfejtettem az okokat is. A cseresznyevirágzás fesztivál pont ezen a hétvégén ér véget, ráadásul egy parádé és egy nemzetközi futóverseny is zajlik pont ekkor.
Ezért aztán kizártam a játékból. Pedig a követség közelében néztem szállást és programot is találtam volna, ami érdekelt volna minket.

Hátha akkor New York. Először is megnéztem a nagykövetség / konzulátus címét és annak a közelében próbáltam elfogadható árú szállodát találni. Emellett pedig megnéztem azt, ahol karácsonykor voltunk… A szállások nem voltak sajnos túlságosan olcsók. Végül ez a két befutó maradt. Mindkettő Residence Inn. (Nekünk ez az egyik kedvenc szállodánk úgy általánosságban is. Majd ezt egy másik posztban kifejtem, hátha segít másoknak is, ha szállást keresnek.)
Praktikus okokból nem a karácsonyi hotelt, hanem a másikat választottuk, mert kb. 5 percre van a konzulátustól és az volt a tervünk, hogy mi bizony kora reggel megyünk szavazni, hogy utána legyen időnk egyéb programokra.
A szállást így lefoglaltuk 4 napra (április 9-12-ig). Az amerikai kontinensen április 11-én, szombaton zajlott a szavazás!
Lemondható szállást választottunk és repjegyünk még nem volt.

Majd február utolsó napján Amerika (pontosabban a nem túl beszámítható elnöke) megtámadta Iránt…
Ahogy teltek a napok és nem akart a helyzet megoldódni, úgy nőtt annak az esélye, hogy támadások lehetnek Amerikában is bárhol. És amikor naponta több repülőtéren is bombariadó volt (erről a No Kings című posztban is írtunk), sőt volt repülő, amelynek az egyik utas útközbeni hangos bombafenyegetése miatt kényszerleszállást kellett végrehajtania, akkor egyre inkább azt éreztem, hogy nem is akarok utazni.
Naponta változtak a gondolataim és az érzéseim, járt az agyam, hogy oké, ez most nem a charlotte-i reptér, csak egy kicsi reptér, itt tuti nem lenne baj… De New York nagyváros, ott simán lehet (voltak is zavaros események). Aztán még azt is gondoltam, hogy még egyszer tuti nem ott történne valami nagy dolog. Így teltek a napok, amikor olvastam a hírekben, hogy a wilmingtoni repteret is evakuálták bombariadó miatt…
Vészesen közeledett az a nap is, ameddig még le lehet mondani a szállást. Végül el is jött a nap és úgy alakult, hogy nem mondtuk le. Na akkor viszont muszáj lesz repjegyet venni. Megvettük, és a “legolcsóbb” jegyet választottuk. Ami persze egyáltalán nem olcsó, pusztán csak azt jelenti, hogy semennyire sem módosítható… De arra is kötöttünk valami extra biztosítást, hogy ha úgy alakul, hogy mégsem megyünk, akkor le tudjuk mondani. Csibi persze nem izgult, csak én paráztam (szokás szerint).

Közben úgy tűnt, hogy kicsit lecsendesedtek a kedélyek is, már én is kezdtem lenyugodni. Aztán persze a helyi őrültre az utazásunk előtt két nappal jött rá az újabb hoppáré, amikor biztosan Ti is olvastátok, hallottátok, hogy azzal fenyegetőzött, hogy a föld színéről is eltörli Iránt. Mondtam, hogy én ezt a sok baromságot már nem is akarom elhinni…
De addigra már úgy voltam vele, hogy lesz ahogy lesz, ezt már nem mondjuk le. Nem mondom, hogy nem voltam feszült, de végérvényesen eldőlt, hogy április 9-én elutazunk New Yorkba és csakazértis JÓ lesz!

Ezen előzmények tudatában jöjjön az utazás!