Carowinds WinterFest

A Karácsonyi szezont ezennel megnyitom! 🎄
Közel s távol rengeteg karácsonyi program lesz, sőt jó néhány már el is kezdődött.
A bőség zavara miatt írtunk magunknak egy listát és abból válogatunk, hova menjünk el november és december folyamán.

Idén valahogy úgy érezzük, hogy kicsit korábban kezdődött minden. Lehet, hogy azért, hogy egyszerre ne legyen sok ember egy helyen, (bár szerintünk így is sokan lesznek mindenhol).
Bár mondjuk tavalyelőtt is ilyentájt mentünk Atlantába a karácsonyi botanikus kert programra.
Tavaly pedig a Dominikai Köztársaságba. Durva, hogy már annak is egy éve.

Lényeg a lényeg, hogy az első karácsonyi programon már mi is túlvagyunk. November 19-én ellátogattunk a közeli vidámparkba.

Na, hol is kezdjük?!
A Carowinds egy 165 hektáros vidámpark, mely az Észak-Karolina és Dél-Karolina állam vonal mentén található. Hivatalosan észak-karolinai címe van, de a park nagy része Fort Mill városához tartozik, ami már Dél-Karolina.
Ez tőlünk kb. 15 percnyire van.
Mióta itt lakunk, mi még nem voltunk ebben a vidámparkban.
A park egyébként 1973-ban nyitotta meg kapuit, számtalan attrakció várja a vidámparkok szerelmeseit: minimum 13 hullámvasút, klasszikus körhinta, de van itt egy 27 hektáros vízipark is, a Carolina Harbour, melynek árát tartalmazza a belépőjegy. 🎢

Ezenkívül megrendezésre kerül egy Halloween esemény, a SCarowinds és egy téli esemény, a WinterFest.

A Covid miatt 2020-ban a Carowinds is bezárt és bár a karácsonyi szezonban már volt egy ünnepi rendezvény, a park csak 2021 májusában nyitotta meg újra kapuit a látogatók előtt normális működéssel.

A WinterFest november 13-án nyitott, egy héttel a szokásosnál korábban. Novemberben még csak pénteken és hétvégén látogatható, így mi a november 19-ét választottuk, mert gondoltuk, hogy hétvégén valószínűleg sokkal többen lesznek.
Nem nagyon tudtuk, hogy mire számítsunk. Annyit tudtunk, hogy több ezer csillogó fény, karácsonyi édességek és zene tuti lesz.

A jegyet otthonról vettük meg, mert úgy valamennyivel olcsóbb. (Valójában szerintem nem sokkal…) Először drágálltuk is a belépőjegyet.
32 USD/fő, de ezen felül 16 USD a parkolás és felszámolnak 9 USD szolgáltatási díjat is (ezt nem tudjuk mire) + erre jön az áfa.
Szóval kettőnknek közel 100 USD-be került ez a móka.

Viszont utólag úgy gondoljuk, hogy ezek az amerikaiak tényleg tudják, hogy miről szól a szórakoztatás.
Egyszerűen fantasztikus az egész.
Mi kb. este 7 óra körül értünk oda és a park 11-ig van nyitva. Majdnem záráskor távoztunk és éppen hogy végig tudtuk járni az egész parkot. Már ahol most lehet menni, mert vannak lezárt részek, melyek a téli időszakban nincsenek nyitva.
Nekünk nagyon hideg volt, 4 fokra hűlt az idő péntek estére, szóval mi rendesen kabátban voltunk, de ahogy néztük, nagyon sokan rövid ujjúban, papucsban (mezítláb), karácsonyi kezeslábasban jöttek… Nem értjük, hogy nem fáznak. Hacsak nem tényleg a jégkocka és a légkondi a megfejtés. 😀

A bejárat olyan, mint az autópályákon a fizetőkapuk. Ott beszkennelik a vonalkódot és utána tudsz behajtani a parkolóba. A parkoló óriási és péntek este lévén szerencsére sok hely volt még.

Carowinds, NC

Már a bejáratnál is áll egy óriási feldíszített és fényekben úszó fenyőfa.
A bejáratnál is jelölik, hogy a vidámpark egyik fele Észak-Karolina, másik fele Dél-Karolina. Sőt a fenyő mögött pontosan ott is van az államhatárt jelző vonal. De most oda nem tudtunk közel menni a fenyő miatt.
A vidámpark neve egyébként a két Karolina államra utal, a wind pedig a két államban fújó szelekre. Ebből áll össze a Carowinds elnevezés.

Carowinds, NC

A bejáratnál őrök álltak, ezért azt hittük lesz táskaellenőrzés, de egyszerűen beinvitáltak minket és mehettünk is eggyel beljebb, ahol a jegyeket ellenőrzik. Aztán már bent is voltunk.
Ezernyi fény, dekoráció, egy újabb hatalmas fenyő, karácsonyi dallamok. Nem volt nehéz karácsonyi hangulatba kerülni.
Kb. mint a gyerekek, olyan lelkesek lettünk két pillanat alatt.

Carowinds, NC

A fenyőnél éppen tánc volt a színpadon, a végén pedig “havazni kezdett”. Szuper hangulatos volt. Aztán meg csak kapkodtuk a fejünket. Tényleg karácsonyi illatok terjengtek a levegőben, gyönyörű szép, hogy a még őszi színekben pompázó fák tele vannak karácsonyi fényekkel. Díszek mindenhol: itt egy gömb, ott pingvinek, bármerre nézel a karácsony körülvesz. Christmas is all around, ahogy a filmben is éneklik! Tényleg, pont úgy! 😀

Ezt követően ahogy haladtunk, elérkeztünk a klasszikus körhintához. Aki még emlékszik a budapesti Vidámpark bejáratánál volt hasonló, illetve persze a filmekből mindenki tudja, miről is van szó. 😀
Na, hát gondoltuk, akkor erre most felülünk mi is!

Carowinds, NC

A belépő árában gyakorlatilag benne vannak ezek az attrakciók. Vannak olyan játékok, mint a céllövölde vagy célbadobás és hasonlók, ahol külön kell fizetni, meg persze az ételekért, italokért, de a felülős dolgokra nem.

Még a körhintán voltunk, mikor karácsonyi énekesek / dobosok jöttek, ezért ahogy leszálltunk, kicsit hallgattuk őket is, mielőtt tovább sétáltunk volna az ezernyi fényfüzér között.
Aztán eljutottunk az északi sark postahivatalához. Itt a gyerekek levelet írnak Santa-nak és fel is adhatják azt. Mi is írtunk neki. Csuda jópofa kis birodalom ez a postahivatal…

Carowinds, NC

Közben maga Santa is éppen arra jött a szánján egy körre a gyerekek legnagyobb örömére.

Miután mi is megírtuk és bedobtuk a levelünket, indultunk tovább.
Egy újabb színpadhoz értünk, ahol a zenéből ítélve éppen kezdődött valami.
Kicsit vártunk, hogy mi lesz és tényleg kezdődött valami: SnowXtreme a show neve. 4 snowboardos srác (3 fiú és egy lány) olyan show-t nyomott, amilyet még soha nem láttunk.
Elképesztő volt! Extrém külsővel, akrobatikus elemekkel tarkított szuper show. Még soha nem láttunk ilyet.

Carowinds, NC

Ezt követően eljutottunk Mrs. Claus konyhájához: itt kézműveskedni lehet, csomó ilyen alkotó program is zajlott.
Ráadásul rengeteg jelmezes is járkált közöttünk: többek között a Jégkirálynő a herceggel, Snoopy és a gazdája, elfek, a Mikulás, karácsonyi énekesek, mézeskalács, stb.

Itt vettünk mi is egy churrost, ami nagyon finom volt. Nem volt olcsó, 10 USD, amit elvileg hiperszuper fagyis díszítéssel adnak, mi azonban a hidegre való tekintettel a fagyiról lemondtunk, így csak a churrost kértük. Azonban így sem volt olcsóbb, de cserébe legalább finom volt.

A következő állomás a Coca-Cola birodalom: óriási Mikulással, jegesmedvékkel, táncosokkal.

Carowinds, NC

Utána pedig elértünk a láncos körhintához, biztos tudjátok melyikre gondolok. Csak persze egy kicsit turbó verzióban. Nagyon jól néz ki. Erre fel akartunk ülni, de amikor láttuk, hogy nem csak úgy megy körbe-körbe, mint amit mi ismerünk, akkor inkább elengedtük. 😀 (Vagyis én. Csibi mindenre felült volna amúgy… 😄)

Annyi minden van még, hogy szinte elmesélni is lehetetlen.
Már önmagában a fények is lenyűgözőek és kombinálva ezzel a rengeteg programmal és látvánnyal, igazán elképesztő élmény.

Carowinds, NC

A karácsonyi énekeseket is meghallgattuk, aztán találtunk egy Betlehemet is, sőt élő állatok is vannak: kiskecskék, boci, bárányok és két csacsi is. 😀
Nem tudom, ők mennyire élvezik. Bár lehet őket etetni, az biztos bejön nekik! 😀

A szellemvasutat is kipróbáltuk, mentünk egy kört.
Nem nagyon rémisztő, viszont nagyon színvonalas és szuper képi világgal és animációval van megoldva.
Sőt, képzeljétek, az ülésekhez van egy-egy “pisztoly” is, amivel céltáblákra lehet lőni és ha valamit eltalálsz, akkor onnan még valami extra ijesztő dolog bújik elő.
Csibi lövöldözött… 😄

Ezt követően jött egy mesevilág, mindenféle manókkal és szarvasokkal, mígnem eljutottunk egy újabb témaparkba: Snoopy világába.

Természetesen kajáldák és tematikus boltok is vannak a parkban. Mi ezekbe nem mentünk be.

Van jégpálya is és ami nekem a legszebb volt az a jégbirodalom. Csodásan néz ki.

Carowinds, NC

Ekkor már amúgy eléggé fáztunk és már késő is kezdett lenni, de nagyjából azt sem tudtuk, hogy merre van a kijárat… 😀 Így jutottunk el a Candy Cane Lane-hez, ahol minden a cukorkáról szól.

Carowinds, NC

Innen viszont már visszafordultunk, hogy arccal a kijárat felé haladjunk, amikor is Csibinek támadt egy újabb ötlete…
Van egy nagyon magas torony, amit már menet közben is többször is néztünk, hogy mi lehet az…
Na, hát erre akart felülni az én Drága Férjem… 😀
Ez a Carolina Sky Tower, mely egy közel 80 méteres torony. Ez a Carowinds egyik eredeti látványossága, mely a park megnyitása óta megvan.
Itt egy kör alakú kabinban kell leülni, amely ahogy halad felfelé mozog körbe-körbe, így gyakorlatilag teljes pompájában lehet látni a kivilágított vidámparkot, de még Charlotte belvárosát is a felhőkarcolókkal.
Állítólag a hegyeket is látni a távolban, de mivel most sötét volt, ez nekünk kimaradt.
Egyébként ezúttal mindössze ketten voltunk a kabinban, tök izgi volt.
Ahogy elindult felfelé a kabin, elsőre azt kérdeztem, hogy mit is keresek én itt (elméletileg nincs tériszonyom, de amikor magasból kell kinézni, mindig fura érzésem támad…), de aztán szerencsére elmúlt és próbáltam a látványra koncentrálni, mert tényleg elég varázslatos minden.

Carowinds, NC

A “szerencsés landolás” után aztán már tényleg a kijárat felé igyekeztünk, mert addigra már tényleg nagyon átfáztunk és ideje volt hazaindulni.

Még lőttünk pár fotót kifelé menet és ismét csodás élményekkel gazdagodva indultunk el, majd 15 perc múlva haza is értünk.
Nem bánjuk, hogy elmentünk, csodás nyitánya volt a karácsonyi programoknak!

Tartsatok velünk legközelebb is! Come with us…

További képek


Iratkozzatok fel a YouTube csatornánkra és kövessetek minket az Instagramon is!

előző következő