Itt van az ősz, itt van újra…

Kétségtelenül a nyarat szeretem a legjobban, de jó pár éve már, hogy minden évszakra abszolút nyitott vagyok.
Mióta itt élünk, azóta pedig különösen élvezem az évszakok váltakozását. A tél nem vészes, nincsen túl hideg, kibírható.
A többi évszak pedig egész egyszerűen gyönyörű. És mivel itt nagyon sokáig jó idő van, ezért nem esik nehezünkre elfogadni, hogy itt is eljött az ősz.
Mióta visszajöttünk Bostonból nem voltunk hétvégén sehol a szokásos napi sétákat leszámítva. Egyrészt fáradtak is voltunk, meg mindig van mit tenni is. Aztán jött a hurrikán is, ami esős időt hozott. Volt már néhány hűvösebb nap, de az sem számottevő. Néhány hete nagyon lassan elkezdtek színesedni a fák, aztán mostanra már nagyon szép minden. Most október közepe van, szombat és 26 fok, ezért most úgy döntöttünk, hogy kimozdulunk kicsit.

Reggel nem sikerült olyan korán felkelni, ahogy terveztük… Megreggeliztünk, aztán 10-11 óra körül elindultunk itthonról. Először a botanikus kertbe mentünk, ahová bérletünk van. Ez nagyjából 25 percre található tőlünk. Az odavezető út is nagyon színes már, ugyanakkor még nagyon sok minden abszolút zöld.

Daniel Stowe Botanical Garden - Belmont, NC

A botanikus kertbe a bérletünk felmutatásával gyorsan és egyszerűen jutunk be. Ősszel rendszeresen van madárijesztő kiállítás és szavazni is lehet, melyik tetszik a legjobban.
Van néhány nagyon jópofa közöttük.

Daniel Stowe Botanical Garden - Belmont, NC

Ilyenkor körbejárjuk az egész kertet és bár vannak különböző kiránduló ösvények, azokra nem szoktunk elmenni. Mindig csak a kert területén barangolunk.
Pár évvel ezelőtt nagyon szép őszi dekoráció volt a kertben, szinte minden ki volt díszítve szalmabábukkal és tökökkel. Aztán a COVID ezt is kinyírta sajnos. Tavaly meg idén már újra van díszítés, de szolidabb verzióban.
Viszont a fákra már felkerültek a karácsonyi égősorok, látjuk az előkészületeket. November 21-én kezdődik majd a karácsonyi móka, itt a botanikus kertben. Akiknek van bérlete, azok külön vip-meghívót kapnak a megnyitó napjára. Mi is kaptunk már.

Daniel Stowe Botanical Garden - Belmont, NC

Ma egy esküvő előkészületeit (és a menyasszonyt is) láttuk. Sok rendezvénynek ad otthont a botanikus kert.

Természetesen az orchidea-házban is teszünk egy kört minden alkalommal, nagyon örülünk ugyanis, hogy újra megnyitott.

Miután itt végeztünk, indultunk a következő helyszínre, mert mára több programtervünk is volt. A parkoló bejáratánál van egy már most csodálatos színekben pompázó fa, azt még lefotóztuk, aztán indultunk.

Daniel Stowe Botanical Garden - Belmont, NC

Kb. 20 percnyire innen van McAdenville városka. Erről is olvashattok már a blogon, ugyanis most már ez is egy állandó program az életünkben.
McAdenville más néven Christmastown USA minden év december elsejétől karácsonyi mesevárossá alakul és fantasztikus hangulattal várja a látogatókat.
Pár hete, hónapja eszembe jutott, hogy mi lenne, ha megnéznénk, milyen amikor csak “civil” város és nincs karácsony! 😄 Most jól jött ki, hogy ősz van és közeledik a Halloween. Itt Amerikában szerencsére van átmenet és ősszel őszi cuccok vannak, az emberek pedig szeretik a házaikat kidekorálni szimplán őszi dekorációval is, meg hát ilyenkor már azért lehet látni nagyon jópofa Halloween-es dekorációkat is.

Halloween - McAdenville, NC

Amikor megérkeztünk, szerettünk volna kávét inni, meg enni valamit. Minden korábbi karácsonyi séta alkalmával kinéztünk egy éttermet, ami sajnos minden alkalommal zárva volt eddig. Most viszont végre nyitva volt, ezért oda tértünk be enni.
Engedjétek meg, hogy pár szót szóljak erről az étteremről, mert nagyon inspiráló története van. Az étterem neve Spruced Goose Station, 2018-ban nyílt meg. Tulajdonosa és üzemeltetője a Holy Angels nevű non-profit szervezet, melynek célja, az értelmi, fejlődési fogyatékossággal és egészségügyi problémával küzdő gyermekek és felnőttek gondozása. Ennek értelmében az étterem dolgozói mind valamilyen fogyatékkal élnek. Nagyon kedves, lelkes és odaadó emberkék!
Jó volt az étel és a kávé is nagyon finom volt. Kint ettünk, mert az idő csodás volt. Viszont egy pók is pont a mi asztalunkat nézte ki, szóval emiatt nem időztünk azért nagyon sokat… (Ki nem állhatom a pókokat!) 🕷️ 😨
Pedig még egy desszertet is kinéztünk, de az most elmaradt.
Viszont nagyon jó, hogy ide tértünk be, mert így legalább ezt a történetet is megismerhettük. A mottójuk: "Mindannyiunkban megvan a lehetőség!"

There Is Possibility Inside Each Of Us

Spruced Goose Station - McAdenville, NC

Ebéd után mentünk egy közepes méretű kört itt a városkában is, nagyon hangulatos volt így ősszel is.
Itt is láttuk a karácsonyi fényeket a fákon, azt nem tudjuk, hogy vajon egész évben fent van-e vagy itt is már elkezdődött a munkálat és felrakták őket. (Szerintem egész évben kint van.)

McAdenville, NC

Láttunk néhány újdonságot a városban. Az egyik legfontosabb, hogy van egy csomó új épület, új házak (500 000 USD-ről indulnak az árak… OMG! 😱) És nagyon sok kis utca van, amerre lehet csatangolni, viszont a tó mellett eddig nem lehetett elmenni, ezért ha az ember bekavarodott a házak közé, kizárólag úgy lehetett kijutni onnan, hogy visszafordultál és egy iszonyú nagy kerülőt kellett tenned. Most hogy új házak és valami új irodaház (?) is épült parkolókkal, ez megoldódni látszik! Ma kipróbáltuk és még ugyan nincs kész az út, de ki tudtunk jutni arra is!
Ez szuper lesz majd a karácsonyi kiránduláskor!

Az emberek mindenütt nagyon kedvesen köszönnek itt is, jó volt itt sétálni!

Innen már visszamentünk a parkolóba és indultunk tovább. Következő állomás Charlotte belvárosa. Egyrészt nagyon régen voltunk már a belvárosban, másrészt pedig idén is volt pumpkin patch, ami tavaly is tetszett nekünk!

A belvárosban alapvetően három helyen szoktunk parkolni. Az egyik a Fourth Ward Park, ami egy kertvárosi övezet közvetlenül a felhőkarcolók közelében. Itt a házak előtt ingyen lehet parkolni. Ide akartunk menni, de ez most teljesen tele volt. (Eddig mindig le tudtunk itt állni.)
A másik hely a Romare Bearden Park, ahol fizetős a parkolás, de közvetlenül a park mellett lehet leállni (és a célállomásunk is itt volt).
De a 3. helyre mentünk, ami a Marshall Park. Itt tudunk egy fizetős parkolót és van egy másik hely, ahol viszont ingyen le lehet állni az út mellett (hétvégenként ingyenes).
Tavaly itt fotóztunk csodálatosan gyönyörű színekben pompázó őszi fákat és mivel úgy láttuk, hogy már színesedik a természet, ezért választottuk ezt. De itt még alig színes valami amúgy. Majd talán pár hét múlva.

Na, szóval leparkoltunk és elindultunk vissza a Romare Bearden Park irányába. Gyakorlatilag ha tök egyenesen mész, akkor 15 perc alatt oda lehet érni.
Alig volt forgalom az utcán, embereket se sokat láttunk. Azonban az egyik keresztutcánál (ahol a Hálaadás napi parádé szokott lenni), tök nagy tömeg volt. Az utca le volt zárva valamilyen rendezvény miatt. Óriási forgatag, eszem-iszom, dínom-dánom. A belvárosban egyszerűen mindig történik valami.
Ma az “Hola Charlotte” nevű latin fesztivál zajlott.

Erre nemsokára visszatérek.

Mi mentünk tovább. A Truist Field egy baseball stadion a belvárosban, a Romare Bearden Park túloldalán. Itt került megrendezésre a Pumpkin Patch Charlotte NC 2022 nevű rendezvény, idén 3. alkalommal.
Azt mi sajnos nem tudtuk - figyelmetlenül néztük meg a programot - hogy délután 16-ig tart és csak egynapos.
Mi 15:45-kor értünk oda, ahol egy gyors ellenőrzést követően beengedtek még minket, de mondták, hogy 16-kor záróra. 😔 Emiatt sajnos már tök is alig volt a pályán. Tavaly valahogy 🎃 jól időzítettünk és szuper látványban volt részünk. Idén azonban mindössze néhány tök árválkodott már csak a fűben. Volt egy “fotópont”, ott viszont sorban állás volt! Mi nem álltunk be.

Truist Field - Pumpkinpatch - Charlotte, NC

Megnéztük, amit még lehetett, aztán fent még próbáltunk venni valami innivalót, de sajnos pont az orrunk előtt bezártak. Sebaj, kicsit arrébb van egy bolt, oda beugrottunk innivalóért, aztán pedig még gondoltuk, hogy teszünk egy kanyart a latin-fesztiválra is, ha már pont itt van.

A Nemzeti Hispán Örökség Hónapját (National Hispanic Heritage Month / Mes nacional de la herencia hispana) minden évben szeptember 15. és október 15. között ünneplik az Egyesült Államokban, hogy elismerjék a spanyolajkú amerikaiak hozzájárulását az USA történelméhez és kultúrájához.
1968-ban született erről törvény, akkor még csak egyhetes volt. 1988-ban az emlékhetet egy hónapossá bővítették.

Hola Charlotte - Charlotte, NC

Az Hola Charlotte Fesztivál gyakorlatilag a hónap záróünnepe volt. Október 15-én 12 órától 18 óráig tartott és ingyenes volt a részvétel.
A Charlotte területén élő latin népek (Kolumbia, El Salvador, Panama, Honduras, Guatemala, Mexikó, Brazília, Venezuela, Ecuador, Dominikai Köztársaság, Puerto Rico és Peru) osztják meg örökségüket, kultúrájukat.
Volt itt minden: latin zene, népviseletben felvonuló emberek és táncosok, csomó ember és csomó kaja (mindenki eszik mindig… 😄), meg voltak még játékok is.
Mi egy kicsit elvegyültünk a tömegben, meg a nagyszínpadnál hallgattuk a zenét, jó nézni ezeket a latin embereket amúgy. Arra jutottunk, hogy kicsit olyan kaotikusak, viszont olyan életszeretet és életöröm árad belőlük, amit jó nézni!

Hola Charlotte - Charlotte, NC

De nekünk most ennyi elég volt, így aztán elindultunk vissza az autóhoz, majd onnan 20 perc alatt kényelmesen hazaértünk. Ezúttal - szerencsére - nem vitt fel minket az autópályára a waze, hanem egy tök nyugis úton jöttünk, ráadásul a reptér mellett, amit mindig nagyon szeretünk.

Erről jut eszembe, sokszor meséltünk már Nektek az egyik kedvenc helyünkről, ami tőlünk 10 percre van (volt): a reptéri kilátó… Charlotte és a repülőtér olyan ütemben fejlődik, hogy a reptér terjeszkedése miatt sajnos átmenetileg bezárták. Vagyis itt véglegesen, de azt ígérik, hogy lesz helyette másik kilátó, ugyanis az emberek imádtak ide kijárni és a repülőket nézni!

Na szóval kb. 18 órára itthon is voltunk és csuda sok mindent csináltunk ma! Szuper nap volt!

További képek

Daniel Stowe Botanical Garden - Belmont, NC
Daniel Stowe Botanical Garden - Belmont, NC
Daniel Stowe Botanical Garden - Belmont, NC
Daniel Stowe Botanical Garden - Belmont, NC
Daniel Stowe Botanical Garden - Belmont, NC
Daniel Stowe Botanical Garden - Belmont, NC
Daniel Stowe Botanical Garden - Belmont, NC
Daniel Stowe Botanical Garden - Belmont, NC
Daniel Stowe Botanical Garden - Belmont, NC
Daniel Stowe Botanical Garden - Belmont, NC
Daniel Stowe Botanical Garden - Belmont, NC
Daniel Stowe Botanical Garden - Belmont, NC
Daniel Stowe Botanical Garden - Belmont, NC
Daniel Stowe Botanical Garden - Belmont, NC
McAdenville, NC
McAdenville, NC
McAdenville, NC
Charlotte, NC
Charlotte, NC
Charlotte, NC
Charlotte, NC
Charlotte, NC
Charlotte, NC
Charlotte, NC
Charlotte, NC
Charlotte, NC
Charlotte, NC
Charlotte, NC

Iratkozzatok fel a YouTube csatornánkra és kövessetek minket az Instagramon is!

előző következő