Az 5. házassági évfordulónk alkalmából mindenképpen szerettünk volna elutazni valahova. Az előző évfordulók esetén is, de aztán sosem úgy jött össze.
Ezúttal a váratlan és sajnálatos magyarországi utazás miatt nem tudtunk időben elkezdeni foglalkozni az utazás megszervezésével, viszont nem mondtunk le róla.
Igaz, hogy nem az évfordulónkon, de legalább pár héttel későbbre sikerült “last minute” egy utazást intézni.
Többféle tervünk volt, de végül egy karibi hajóút mellett döntöttünk (még éppen a hurrikánszezon kezdete előtt). A nászutunkon voltunk először és most másodszor hajóúton.
Rengeteg hajóból és útvonalból lehet választani, nagyon nehéz döntést hozni, pláne, ha utolsó pillanatban kell cselekedned és már szűkösek a lehetőségek is.
Tudjuk, hogy a hajóút, mint olyan elég megosztó téma, az ezzel kapcsolatos gondolatainkat később, egy másik posztban szeretnénk megosztani.
Most viszont jöjjön az úti élménybeszámoló.
Tehát egy 6 éjszakás karibi hajóutat választottunk. Ez alkalommal a Celebrity Cruises Equinox nevű hajójával utaztunk. A Celebrity egyébként a Royal Caribbean Group 100%-os tulajdonában lévő leányvállalata.
Az utunk a floridai Fort Lauderdale-ből indult május 21-én, vasárnap délután. Mi viszont úgy döntöttünk, hogy “úgyis rég voltunk már Floridában” címszóval elutazunk már szombaton (amúgy sem jó kicentizni, hogy a hajó indulása előtt kicsivel érkezzél meg, mert a hajó elmegy nélküled is, ha bármi közbejön). Tehát szombat reggelre foglaltunk repülőjegyet. Ehhez most az American Airlines mellett döntöttünk. A repülőjegy ára 560 USD volt kettőnknek.
A repülő korán indult, fél-8-kor és Csibi 6:10-re kérte az Ubert. Azt már sokan tudjátok, hogy közel lakunk a reptérhez, de így bizony nem jött ki a "két órával előbb kint kell lenni" elmélet. De ez nekem fel sem tűnt. Csak amikor hajnalban felriadtam, hogy jézusom, hányra is van beállítva az ébresztő, akkor esett le, hogy ez így elég necces lesz. Ki is csaptam Csibit az ágyból, hogy ezt hogy gondolta, tuti nem fogjuk elérni a repülőt. Ráadásul mikor beléptünk az Uber alkalmazásba, akkor úgy nézett ki, hogy az autónk elég messziről jön és tutira késik is. Később frissült az alkalmazás és láttuk, hogy egy másik autó érkezik, ami egyébként pontosan meg is érkezett. Mi már lent vártuk, de tiszta para voltam, hogy elérjük a gépet. (Programunk volt szombatra…)
Na, elindultunk, egy csajszi volt a sofőr, aki nem tudom, hogy még félig aludt-e vagy mi volt vele, de kb. nem látta a fekvőrendőrt, még jó hogy lassan mentünk, mert simán átugrattunk rajta… Haláli nyugalommal ennyit mondott: "I’m sorry".
Aztán kiértünk a reptérre, ahol a szokásos őrület volt már korán reggel. Nagy nehezen befarolt a csaj egy helyre, hogy megálljon és hát szerintem pár centin múlt, hogy nem lett ütközés a vége, mert egy csávó meg akkor állt ki, ráadásul elég lendületesen. (Kb. 3 párhuzamos sávban teszik ki/veszik fel az utasokat ezek az autósok, elég kaotikus minden alkalommal…) Ismét "I’m sorry"… Nekem meg majd kiugrott a szívem már a helyéről… 😄
Na, így értünk ki a reptérre. Majd bementünk, ahol gyorsan megtaláltuk a biztonsági ellenőrzést és persze a kígyózó sort. Olyan sokan voltak, hogy ismét átfutott a fejemen, hogy ezt a gépet lehet nem érjük el… Mondtam a magamét Csibinek, aki persze szokás szerint a nyugalom megtestesült szobra volt. (Lehet, hogy magában ő is neccesnek találta azért a szitut… 😀)
A sor szerencsére viszonylag gyorsan haladt, de tényleg rohadt sokan voltak. Össze-vissza kígyóztunk. Néhány lustább utas már arra sem vette a fáradtságot, hogy a csomagját vigye magával, hanem letették, hogy majd amikor a kígyó másik oldalán állnak, akkor arrébb taszítják azt is. Hivatalosan ilyet ugye nem szabadna csinálni. Mi láttunk már olyat Zürichben, hogy valaki letette a táskáját és két perc múlva hermetikusan le volt zárva minden.
Na, az még nagyon hiányzott volna a kis lusták miatt. Szerencsére nem lett belőle gond.
Végre eljutottunk az útlevél ellenőrzésre, aztán a csomagokkal is gyorsan végeztünk. A kapunk pár percnyi sétára volt, szerencsére nem kellett a repülőtér másik csücskébe vándorolni. Odaértünk és már kezdődött is a boarding. Csibi azt mondja, hogy “pont jól időzítettünk”. Szerintem pedig legközelebb jobban figyelek, hánykor kelünk! 😀
Az út sima volt, kb. másfél-két órás út egyenesen déli irányban. Ez most nem kis “tubus” repülő volt, hanem 3x3 üléses gép, majdnem tele (mellőlünk elült a srác, így mi ketten ültünk odafele).
Egyszer volt egy kisebb turbulencia, mondta a pilóta, hogy “mindenki üljön vissza a helyére, ez most egy kicsit rázós lesz”. Tényleg az volt.
Aztán végre megérkeztünk. Hello, Sunshine State! 🌞 Jó újra látni!
A repülőtéren még elmentünk mosdóba, és eközben volt egy elgondolkodtató és tök szomorú dolog: be is szokták mondani, meg a WC-kben is van kint nagyon sok helyen tábla az emberrablásokról (Charlotte-ban is volt). Itt be is mondták, hogy évente 25 millió (!) embert rabolnak el világszerte és kényszerítenek munkára, prostitúcióra vagy éppen szervdonorként használnak fel. Állítólag Dél-Florida is eléggé érintett ez ügyben. Szerintem ez végtelenül szomorú. A 21. században élünk, aztán hol tartunk?!
Na, de ez csak eszembe jutott, mert ott is eléggé szíven ütött.
Irány az autóbérlés. Ehhez buszra kellett szállni. Megtaláltuk, honnan megy a busz, aztán itt is egy hosszú sor legvégén találtuk magunkat. Viszonylag gyorsan haladtunk és a busszal néhány perc múlva meg is érkeztünk.
Mivel Csibi a National autókölcsönzőnél regisztrált “törzsvásárló” (nevezzük így), ezért nekünk nem kell sorban állni (amúgy nem volt sor, egy ember állt a pultnál), hanem egyből lehet az autókhoz menni.
Ki is mentünk, de nem mondanám, hogy óriási választék volt az autókból. Csibi kinézett egy Fordot, azonkívül még néhány autó állt abban a sorban.
Mi olyat szerettünk volna, aminek olyan a csomagtartója, hogy nem lehet belátni, de ilyen természetesen nem volt, egy sem. Ez azért lett volna fontos, mert ahogy már említettem, programunk volt, viszont én nem szívesen hagyom ott a parkolóban az autót, ha teljesen egyértelműen látszik az összes csomagunk…
Általában itt nem szokott ebből gond lenni, de egyrészt mi Magyarországról jöttünk, másrészt pedig azért az ördög nem alszik..
Így történt, hogy először a szálloda felé vettük az irányt.
A szállodánk a szomszédos Boca Raton városkában volt, kb. fél órányira a repülőtértől. Érdekes módon egy Residence Inn-ben találtunk legjobb áron szobát, így ezt választottuk erre az éjszakára. (Ára: 118 USD) Boca Raton-ban már jártunk korábban, emlékezetes volt, mert itt ittuk a híres “4 dolláros kávét”, ami akkor drágának tűnt (azóta is emlegetjük a 8 dolláros kávét), azóta már tudjuk, hogy ez nem is drága. Szóval ezért is volt meglepő, hogy jó áron találtunk szállást.
Tudtuk, hogy korán van és valószínűleg még nem lesz szobánk, de ez nem is volt baj, egyszerűen a csomagjainkat szerettük volna lerakni, gondolva, hogy talán ott nagyobb biztonságban lesz, mint a csomagtartóban.
Mondta a recepciós kislány, hogy nincs még szoba, mondtuk, hogy oké, de a csomagokat itt hagyhatjuk?? Bevitték a csomagjainkat a recepciós pultba. Közben előkerült a manager - mint kiderült - és valamit nagyon intéztek.. Mi meg nem tudtuk, hogy most kész vagyunk és mehetünk, vagy mi van, mert máshol eddig mindig kaptunk valami bilétát, hogy otthagytuk a csomagunkat.
Aztán kiderült, hogy a manager úgy döntött, upgrade-l minket és hirtelen szobánk is lett. Ráadásul egy kétszintes apartmant kaptunk. Még soha nem voltunk kétszintes apartmanban. Mondtuk is, hogy na bezzeg ilyenkor vagyunk csak egy éjszakát… 😀
Legjobban annak örültünk, hogy fel tudtuk vinni a holmikat, így ez a kérdés megoldódott.
Kicsit rendbe szedtük magunkat, mert a hirtelen floridai napsütés kicsit odacsapott mindkettőnknek. Charlotte-ban is volt már néhány meleg nap, de idén valahogy hűvösebb volt a tavasz a megszokottnál, szóval ezért is éreztük kicsit (nagyon) erős váltásnak a hőfokot.
Amikor hajtottunk ki a repülőtérről, láttuk a gitár alakú Hard Rock Hotel plakátját. (Meg a távolban maga a hotel is látszódott.) Én nem tudom, miért hittem azt, hogy ez Miami-ban van, de ha már így adódott, akkor megbeszéltük, hogy ezt meg kéne nézni. Mivel most másik irányba mentünk (holott kb. 10 percre volt innen), ezért abban maradtunk, hogy másnap délelőtt, mielőtt leadnánk az autót, odamegyünk megnézni közelebbről.
És akkor a program: 2017-ben amikor floridai körutazáson voltunk, akkor jártunk a Coconut Creek-ben található Butterfly World nevű varázslatos helyen.
Ez most a szállásunktól kb. 20 percnyire volt autóval. Nagyon izgatott voltam, már alig vártam, hogy odaérjünk. Ez a hely 2017 óta emlegetve van, mert tényleg annyira szuper hely.
Leparkoltunk és már indultunk is. Ekkor már kb. 12 óra volt, a hely 17-ig van nyitva. Reggel otthon nem volt időnk reggelizni, Csibi szuper jól kiszámolt reptérre való érkezésünk miatt ott sem, szóval már így 12 óra körül azért tudtunk volna enni valamit. (A repülőn egy kis csomag perecet adtak, azt meg nem ettük meg.)
A Butterfly World egy parkban található és már azért is kell fizetni, hogy bemész ebbe a parkba (Tradewinds Park) (van itt játszótér, meg grillező, meg miegymás). Ez a díj fejenként 1,50 USD. A Butterfly World-be pedig természetesen külön belépődíj van: 32,50 USD/fő.
Iratkozzatok fel a Youtube csatornánkra és kövessetek minket az Instagramon is!
