Viszlát, nyár!

Az utóbbi időben inkább “egyéb” kategóriájú posztokat írtunk, mert egyrészt azt ígértük, hogy több ilyet is fogunk csinálni, másrészt a Niagarás út óta csak kisebb kirándulásokat tettünk és persze közben az őszi programokat is előkészítettük.
Szeptember 15-17-ig elutaztunk az óceánhoz.
De már önmagában ez is kalandos lett, mert az utazás előtt két héttel kitalálták, hogy Csibinek el kell utazni két hétre Atlantába munkaügyben. Szerencsére ebből az lett, hogy összesen egy hétre, de pont a mi utazásunk hetében.
Úgy sikerült megállapodni, hogy hétfőtől-csütörtökig dolgozik és péntek reggel hazajön, hogy utána tudjunk indulni.

Mivel én most nem mentem Vele, ezért nem is autóval ment, hanem repülővel. Repülővel mindössze egy órás az utazás, de a reptérre való kijutás, az ott eltöltött két óra, maga a repülés összeadva már nem sokkal rövidebb, mintha autóval mennénk.
Na, tehát péntek reggel jött haza, reggel a 7:20-as géppel. Ehhez 4:30-kor kellett elindulnia a szállásról.
Lényeg a lényeg, hogy 9:30-ra viszont már itthon is volt.
Utána dolgoztunk még egy kicsit, és délután 14:30 körül elindultunk.
Az eredeti tervünk az volt, hogy Carolina Beach-re megyünk vissza, ahol márciusban voltunk. De nyilvánvalóan addig szórakoztunk a foglalással, hogy az az Airbnb már nem volt elérhető. A B terv a dél-karolinai Myrtle Beach, ahol most már harmadszor jártunk (minimum) és még mindig nagyon szeretjük.
Nyáron totális őrület jellemzi, de mi már voltunk itt közvetlenül karácsony előtt is, akkor is jó volt a hangulat.

Ezúttal - már másodszor - egy Airbnb-t foglaltunk, de eddig ez volt a top!! Nem volt közel a város központjához, ahol a nagy élet van: óriáskerék, vidámparkok, éttermek, stb. De ezt most mi nem is bántuk, mert alapvetően nyugit akartunk.
A szállásunk egy épület 22. emeletén volt, óceánra néző hatalmas üvegablakokkal.

Myrtle Beach, SC

Az út maga 3 óra 42 perc volt most és nem autópályán mentünk. Autópályán mindössze 6 perccel lett volna rövidebb az út, szóval ebben is inkább a nyugisabb verziót választottuk.
Egyszer megálltunk tankolni valahol 2,5 óra környékén, egy vadiúj benzinkúton, ami nagyon szép és rendezett volt, vettünk néhány kaparós sorsjegyet (de persze sajnos nem nyertünk…), aztán még egy kis autókázás után meg is érkeztünk.

gas station

Amikor először jártunk itt, akkor egy néhány épülettel arrébb található szállodában laktunk.
Ha muszáj lenne negatívumot mondani, akkor a parkolást nevezném annak. Ez egy összesen 23 emeletes lakóház, sokan ott laknak a saját lakásukban, sokan pedig kiadják Airbnb-be. Parkolni kizárólag az épületen belül lehet, de annyira szűkösek a feljárók, hogy nagyon kell koncentrálni, hogy ne vidd el a falat. Ahogy láttuk a fal állapotán ez sokaknak nem is sikerült…
Egyirányúsítva van a haladási irány, de tényleg nagyon ki kell centizni, hogy hogy kanyarodsz az autóddal.
Na de mivel Csibi nagyon ügyes, ugyebár, ezért nem volt ez sem probléma, csak ez nem volt olyan top dolog.
De ha meg azt nézzük, zárt helyen van az autó. Azt írta a tulaj, hogy ne parkoljunk az utcán, mert onnan elvontatják az autót. Ez nem derült ki (szerencsére), de nem is kockáztattuk meg. Itt is a lakásban találtunk egy parkoláshoz szükséges papírt, amit le kellett vinni a kocsiba.
A lakásba belépve meg csak ámultunk. Nagyon helyes kis lakás, van egy nagy nappali, viszonylag nagy erkéllyel (a kilátás a Top 10-ből Top 20!), van egy kis fürdőszoba, meg egy hálószoba. Kiváló az egész.
Ahogy megérkeztünk, már mentünk is le a partra, mert most már sajnos korábban sötétedik és ahogy számoltuk, kb. 30-40 perc volt már csak addig.

Myrtle Beach, SC

Sétáltunk egyet a parton, aztán pedig elmentünk a közeli boltba reggelinek valót nézni, meg valami vacsorát is kellett találni. A boltba is autóval kellett menni, mert hát semmi sem sétatávolságra van. 🙂
Találtunk szendvicset reggelire, de vacsorának valót nem, úgyhogy éttermet kellett keresni. Arra gondoltunk, hogy egy pizza jó lesz, hogy ne kelljen sehova beülni.
Amit kinéztünk, az sajnos már zárva volt. Mire a másikhoz értünk, már az is határeset volt. De még tudtunk elvitelre kérni egy pizzát. Otthon ettünk belőle egy kicsit, de azért még maradt is bőven.

Vicini's Pizzeria Restaurant - Myrtle Beach, SC

Mivel mindketten korán keltünk, ezért elég fáradtak voltunk, így 10 óra felé már akartunk volna aludni menni. Amikor is az egyik sarokban felfedeztem egy rohadt nagy állatot. De tényleg, akkora volt mint a tenyerem, minimum. Szerintünk sáska volt, de azóta “szöcskeként” emlegetjük.

Myrtle Beach, SC

Egyikünk sem az a kifejezett állatbarát, ha ilyen lényekről van szó, pláne a lakásban…
Így kezdődött egy 2,5 órás hajtóvadászat. Menet közben gondoltunk rá, hogy otthagyjuk a sarokban, de ha másnap reggelre eltűnik, akkor ugyebár még a lakásban van, de ki tudja hol? Szóval ezt nem hagyhattuk, ezért mindenképpen el akartuk távolítani.
De egyikünk sem mert hozzányúlni, meg el sem értük. Ráadásul ugye helyismeretünk se nagyon volt, és bár feltúrtuk a lakást, de sehol nem találtunk se egy légycsapót, se egy vödröt, hogy esetleg rátegyük, ha földet ér…
Találtunk egy kosarat, odatettük alá, hogy ha sikerül lepiszkálni valahogy, hátha beleesik abba, de nem volt szerencsénk. Ráadásul nem elég, hogy rohadt nagyot ugrik, de ez ugyebár repül is.
A sarokból kiimádkoztuk, de szó szerint körberepülte a lakást, mindig máshol landolva, mi pedig sehogy sem tudtuk elcsípni…
Amikor a függönyre repült, akkor abban bíztunk, hogy onnan kihajítjuk az erkélyre, de komolyan nem akart távozni. Annyira kapaszkodott mindenbe, hogy az őrület! Mikor mi már azt hittük, hogy legyengült és nincs ereje a további harchoz, akkor azért még átrepült a szoba másik csücskébe, ahol viszont szerencsére belekapaszkodott egy mozdítható szék lábába, és azzal együtt kiraktuk az erkélyre, hátha abból tanul… 😄

Így végre hulla fáradtan, fél 1-kor végre mehettünk aludni. A napfelkelte miatt 6:20-kor már szólt is az ébresztő.
Nem mondom, hogy nem voltunk nagyon álmosak, mert de!
A sáska továbbra is kapaszkodott a szék lábába, szóval Csibi repülésre biztatta, így szabad volt az utunk az erkélyre is, ahol megnéztük a csodálatosan szép napfelkeltét. Felhőtlen volt az ég, nagyon szép volt a reggel. Ezért a reggelit is az erkélyen fogyasztottuk el, majd sétáltunk egy hatalmasat először az óceán partján, aztán pedig a házak között vissza a szállásig.

Myrtle Beach, SC

Amikor egyszer karácsony előtt itt töltöttünk pár napot, akkor találtam egy programot, amire akkor nem tudtunk elmenni, mert az összes jegyet eladták már. Ez a Brookgreen Gardens nevű hely, ami egyébként 40-45 percre található Myrtle Beach-től!
Most ugyan még nem karácsonyi pompában látható a kert, de gondoltuk, hogy akkor most, ha már itt vagyunk, megnézhetnénk.
Így aztán autóba pattantunk és elmentünk. A belépőjegy ára 22 USD / fő (a karácsonyi programra azt hiszem, 30 USD /fő). Találtam a neten is, meg ott egy kuponfüzetben is kuponokat, amivel egy dollár lejön az árból, ha online veszed meg a jegyet.
Sokszor szoktuk úgy csinálni, hogy megérkezünk és a parkolóban online megvesszük a jegyet. De itt sajnos az történt, hogy már a jeggyel tudsz bejutni a parkolóig… 😄 Hatalmas területen található ez a kert és a bejáratnál van jegyárusító bódé, szóval ott már fel kellett volna mutatnunk az online vett jegyet. Így buktuk el a kedvezményt! Na sebaj, végülis nem egy óriási összeget buktunk el szerencsére.
Viszont, ami tök jó, hogy a jegy 7 napig (!!) érvényes, szóval bármikor vissza lehet jönni egy héten át, akár minden nap!
Ha több napot töltöttünk volna ott, vissza is mentünk volna, mert akkora a hely, hogy nem sikerült bejárnunk. Fél 1 után érkeztünk, a kert 17-ig van nyitva, de Csibivel abban állapodtunk meg, hogy 5/fél 6 között szeretnénk visszaérni a szállásra, mert ki kell használnunk az időt, hogy “ülünk az erkélyen és nézzük a vizet”… 😄

De jöjjön pár szó a kertről: A Brookgreen Gardens egy szoborkert és vadaspark, mely 37 km²-en terül el.
Több tematikus kert tartozik hozzá.
1932-ben nyitották meg, négy egykori rizsültetvény birtokán alakult ki.
Az ültetvény Joshua John Ward ("a rizsültetők királya") tulajdonában volt, akit az Egyesült Államok legnagyobb rabszolgatartójaként tartanak számon. 1853-ban bekövetkezett halála előtt több mint 1000 rabszolgasorsú afroamerikait tartott fogva. A ház és az ültetvény ma a kert része.

Brookgreen Gardens - Murrels Inlet, SC

A kertet Archer Milton Huntington és felesége, Anna Hyatt Huntington alapította. Archer Milton Huntington Amerika egyik leggazdagabb embere volt. Korának egyik legkiválóbb spanyol tudósa, költő, iparos és a kerten kívül számos más kulturális közintézmény alapítója.
Anna díjnyertes szobrász volt, aki a 20. század elején New York város legkiemelkedőbb szobrászai közé tartozott. Az volt a terv, hogy a saját (és nővére) szobrait állítják ki. De gyorsan kibővült a gyűjtemény, így a Brookgreen Gardens az ország első nyilvános szoborkertje lett. 400 művész több mint 2000 alkotását tartalmazza a gyűjtemény. A beltéri galériákban kisebb szobrokat, és nemzetközi művészek festményeit, rézkarcait és egyéb műalkotásait mutatják be.

Brookgreen Gardens - Murrels Inlet, SC

A szobrokon kívül van itt egy több részből álló botanikus kert is. Azt mondják, hogy a Brookgreen Gardens Dél-Karolina tengerpartjának ékköve. Valóban csodaszép.
Többek között a tölgyfasor, mely 250 éves élő tölgyfákból áll, melyeket az 1700-as évek elején ültettek. De van Pillangókert és rózsakert is. Az én kedvencem a Palmetto Garden nevű pálmakert. A nevét onnan kapta, hogy a közönséges szabalpálma (Sabal palmetto) vagy legyezőpálma Dél-Karolina állami szimbóluma. Az állam zászlaján is ez látható egy félhold társaságában. Az egész kert nagyon szép, de ez a legszebb (nekem).

Brookgreen Gardens - Murrels Inlet, SC

Mindezeken felül még van két rész a Lowcountry History és a Lowcountry Zoo.
A Lowcountry kifejezést a déli keleti part bizonyos területeinek leírására használják. Olyan földrajzi régió, mely mindössze 82 méter tengerszint feletti magasságban található. Nem csak a régió van az állam alsó részén, hanem a föld is lejjebb süllyed a vízbe. Ezért nevezik Lowcountry-nak ezt a területet.
Na, szóval az itt őshonos növényeket és állatokat lehet megtekinteni, valamint a rizsültetvény és a rabszolgaság történetét lehet megismerni.
Az állatkertben olyan állatok élnek, akik korábbi sérülés miatt a vadonban nem tudnának túlélni. Illetve olyanok is, akik alapvetően itt élnek: aligátorok, mérgeskígyók, rovarok, madarak. Ők a természetes lakók. De vannak itt lovak, kecskék, teknősök, róka, farkas és vidra is például. Mi ezekből nagyon sokat most nem láttunk. (Farkast, lovat és kecskéket igen). Mondjuk azt nem bánom, hogy az aligátorral és a kígyókkal nem találkoztunk!

Ez az állatkert amúgy messzebb van kicsit a kertektől, előtte megebédeltünk. Ha jól emlékszem, három étkezésre alkalmas hely van a kert területén. Igen, most meg is néztem: A Harvest nevű étterem, az Old Kitchen nevű hely, ahol kisebb saláták, wrap és frissítő kapható. És van a Courtyard Café.
Mi a Harvest nevű éttermet választottuk. Még éppen időben értünk oda, mert mint kiderült 3-kor zár és a kávét meg a desszertet már éppen időn túl kértük ki (szerintünk), de senki nem vágott emiatt pofákat és ugyanolyan kedvesen szolgáltak ki minket.
Az étel nagyon (nagyon!) finom volt. Nem kértünk nagy dolgokat: egy salátát, egy cézár salátás wrap-et és sült krumplit kértünk. Nagyon finom volt minden!
Desszertnek pedig egy olasz fagyidesszertet kértünk, sajnos a nevét nem sikerült megjegyezni. Ez is szuper finom volt.

Brookgreen Gardens - Murrels Inlet, SC

Na innen mentünk az állatkertbe és onnan már a shuttle busszal jöttünk vissza, hogy hamarabb visszaérjünk.
Itt a bejáratnál még csináltunk pár fotót, láttunk néhány hatalmas jószágot, elsőre azt hittük, hogy pávák, de aztán kiderült, hogy vadpulykák. Ijesztően nagyok (és nem túl szépek.. :-)
Egy kolibrit is sikerült megpillantani!

Még azért megemlítem a karácsonyi programot: Nights of Thousand Candles a neve, és minden évben 2700 gyertyával és számtalan lámpával világítják meg a kert növényeit, fáit és szobrait. Szóval kár, hogy nem sikerült anno megnéznünk! De talán majd egyszer! Most már el tudjuk képzelni, hogy milyen lehet. Ha erre járunk, lehet egyszer megnézzük.

Brookgreen Gardens képek

Na, szóval ennyit láttunk és viszonylag időben sikerült visszaindulnunk a szállásra. Negyed 6 és fél 6 között értünk vissza. Gyorsan letusoltunk és onnan kezdve sötétedésig tényleg csak az erkélyen ültünk és bámultuk a vizet!

Myrtle Beach, SC

Vasárnap reggel 10-ig kellett elhagyni a szállást. Több ötletünk is volt erre a napra, de végül azt választottuk, hogy hazaindulunk.
Csibi mondta, hogy menjünk vissza a kertbe. Illetve van egy akvárium is Myrtle Beach-en, ahol elvileg élnek lajhárok is. A lajhárok miatt szívesen elmentünk volna, de aztán átgondoltuk, hogy csak emiatt ne menjünk.
Reggel ismét korán keltünk, megnéztük a napfelkeltét, ami ezúttal kicsit “drámaibb” volt, mert voltak felhők is az égen és ettől nagyon jól nézett ki.

Myrtle Beach, SC

Röviddel ezután viszont szinte minden felhős lett. Erre a napra esőt is mondtak, és a felhők alapján is úgy gondoltuk, hogy akkor a kertbe sem megyünk vissza. Sétáltunk még egyet a parton, aztán összecuccoltunk és 10 óra körül elindultunk haza. 3,5 órás volt az út és útközben az eső is eleredt, elég intenzíven esett az eső.
Örültem, hogy nem autópályán mentünk, mert így is tragédia, hogy vezetnek. Az esőben meg végképp, csúszik is az út, meg minden.
Ment előttünk egy piros Mustang, ami aztán sokkal előrébb került, mert előzgetett mindenkit. Egyszercsak azt láttuk, hogy ott áll az árokban… No comment.

Egyből a Lidl felé vettük az irányt, hogy vegyünk itthonra néhány dolgot, és végül 14 órára már itthon is voltunk.

Szuper hétvége volt, csak rövid!
De sebaj, mert hamarosan újra útra kelünk!
A nyarat ezennel lezárjuk és ünnepélyesen megnyitjuk az őszi szezont!

Happy Fall Y'all! 🍂 🥧 🌰

Myrtle Beach képek


Map - Myrtle Beach, SC

Iratkozzatok fel a Youtube csatornánkra és kövessetek minket az Instagramon is!

előző következő