Nem vesztünk ám el…
Az eredeti terv az volt, hogy menet közben írjuk majd a posztokat, mint Kaliforniában, de bevallom, hogy semmi esélyünk nem volt rá!
Annyi program és élmény ért minket, hogy egyszerűen képtelenek voltunk feldolgozni menet közben a rengeteg fotót, videót, bármit is. Összecsapni meg nem akartuk!
Legutóbb tehát ott hagytuk abba, hogy megérkeztünk és esett pár szó Michigan államról.
Most viszont akkor vágjunk is bele: ezúttal (végre valahára) előre felkészültünk, hogy nagyjából mi mindent szeretnénk majd megnézni.
Azt azonban így az élményteli hét után már elsőre is kijelenthetjük, hogy egy hét nem elég Michigan felfedezésére és legközelebb, ha visszamegyünk (jó esély van rá), akkor biztosan másképp fogjuk szervezni a dolgot és inkább a körutazás formáját fogjuk választani!
Michigan szerelem lett első látásra (aztán második és harmadik, stb. látásra is az maradt).
07/31/2022
Miután felvettük az autót (kb. reggel 10 órakor) a közeli Dearborn városa felé vettük az irányt, ami kb. 13-15 percnyire található a repülőtértől, Detroit-tól pedig pár mérföldnyire nyugati irányban. Gyakorlatilag Detroit külvárosa.
Innen még szerettünk volna Traverse City felé egy másik várost is felkeresni, de Dearborn-ban annyi látnivaló van, hogy már rögtön az elején megcsúsztunk az idővel. Hát persze, nem is mi lennénk, ha nem így történt volna!
Úgy gondolom, hogy Henry Ford neve és a híres T-modell sokak számára ismerősen csenghet.
Dearbornban található a Henry Ford Museum of American Innovation® nevű történelmi múzeumkomplexum. Ez a legnagyobb beltéri-kültéri múzeumkomplexum az Egyesült Államokban, évente több mint 1,7 millióan keresik fel.
Ahogy a parkolóból a bejárat felé haladtunk egy kedves bácsi odajött hozzánk, hogy szívesen bevisz minket a múzeumba ingyen, mert ő tag és bevihet két embert. Ez ismét egy olyan szituáció volt, amitől elsőre kb. tök zavarba jöttünk, hiszen otthon azért ilyen nem kifejezetten gyakran történt sehol… Szóval Csibi szépen vissza is utasította a bácsi ajánlatát. Én mondtam neki, hogy szerintem illett volna elfogadni, ha már ilyen kedves volt. Szóval legközelebb elfogadjuk!! 😄
Ezúttal viszont megvettük a belépőjegyet. Többféle kombináció van, mi a múzeum és village kombinált belépőt választottuk, ami 111 USD volt kettőnknek.
A múzeum maga tényleg egy óriási épület. 48.600 m² kiállítóterem.
A jegyet egyszerűen beszkennelik és már lehet is bemenni.
Egy akkora területen találja magát az ember, hogy azt se tudja eldönteni, hogy merre induljon. A bejáratnál van segítség, mi megkérdeztük az ott álldogáló bácsit, hogy mit javasol, szóval azt az irányt követtük, amit ő mondott.
Na és hogy mi minden van itt?? Inkább mi nincs? 😀
Elnöki limuzinok, vasutak, amerikai autózás, autóversenyzés, repülés, amerikai találmányok, bútorok, mezőgazdasági gépek, emberi jogok, matematika és még egy csomó más dolog és téma.
Ez egy olyan világ, ahol a múltbéli innovációk táplálják a következő generációk képzeletét. A kiállítások olyan dolgokat és történelmi eseményeket mutatnak be, melyek inspirálnak és elgondolkodtatnak. Olyan emberek sztoriját ismerhetjük meg, akik utat nyitottak ahhoz, ahol ma tartunk.
Hatalmas, nagyon igényesen kialakított múzeum. Több órán át mászkáltunk itt, a saját tempónkhoz képest viszonylag gyorsan, ugyanis ekkor még tartottuk magunkat az eredeti tervünkhöz, hogy további helyekre is megyünk még.
Mire körbeértünk, addigra nagyon el is fáradtunk, pedig még további órákat tudtunk volna itt eltölteni.
Nagyon sok érdekes dolgot lehet látni és megtudni. A rengeteg dolog közül is szeretnénk azért néhányat külön kiemelni, melyek nekünk különösen tetszettek vagy mert kiemelkedően fontosak.
Először az elnöki limuzinok felé vettük az irányt. Itt található többek között Reagan elnök limuzinja, továbbá az az autó is itt van kiállítva, melyben Kennedy elnököt lelőtték.
A limuzinok után jön a vasúti kiállítás. Van egy hatalmas terepasztal vasúti modellel és egy csomó vonat, egy elnöki vonat is többek között. Korábban jártunk már közlekedési múzeumban, itt Észak-Karolinában, ahol nagyon sokféle mozdonyt és szerelvényt láttunk, de kanadai hókotró mozdonyt még nem. A vonatok közül talán ez volt számunkra a legérdekesebb most itt.
A “Driving America” rész 1865-től 2002-ig mutatja be az autók fejlődését és az ehhez kapcsolódó innovációkat. Természetesen nemcsak az autókat, hanem minden mást is, ami az autózáshoz kapcsolódik: szállások (sátor, lakókocsi, motel), benzinkutak, éttermek, biztonsági megoldások (pl. gyerekülések).
Az első T-modell 1908-ban gördült le a futószalagról, ami akkor 850 dollárba került. Ford a dolgozói bérét megduplázta, azért, hogy ők is tudjanak venni.
Az autó természetesen hatalmas siker lett, a következő 19 évben ugyanis 15 millió amerikai vett kocsit és gyakorlatilag így született meg Amerika szerelme az autók iránt.
Az autó páratlan sikerének alapja az egyszerűségében és célszerűségében rejlik. 1914-ben Ford több autót gyártott, mint az összes többi autógyártó együttvéve.
A village-ben található az utolsó, 1927-ben legyártott T-Modell is, ami a 15 milliomodik volt.
Itt található továbbá az első sorozatgyártásban készült 1965-ös cabrio Mustang.
A második világháborús baby boom generáció nagykorúvá vált és többen jártak főiskolára, mint valaha. A Ford piackutatása egyértelműen kimutatta, hogy a főiskolai végzettségű fogyasztók sokkal magasabb arányban vásárolnak autót. 1962-ben az új autók közel felét főiskolai végzettséggel rendelkezők vették meg, annak ellenére, hogy a teljes népességnek kb. csak az ötödét tették ki. Ezenkívül több amerikai család szerette volna egy második autóval bővíteni a garázsát.
Hogy ennek a piaci igénynek eleget tegyenek, Ford elkezdett dolgozni egy új autón. Ebből lett a Mustang. 1962-ben készült el a Mustang I roadster koncepció autó:
Ezt tovább alakítva született meg a Mustang II 1963-ban. Az első sorozatgyártásból legördülő autót 1964 áprilisában mutatták be. Az első négy hónap alatt 100.000 db-ot, az első egy év alatt pedig közel 500.000 db-ot adtak el.
A Mustang a Ford ma is gyártott legrégebbi modellje.
Nekünk is Mustangunk van, szóval ez ezért IS érdekes számunkra! 🐎
A versenyautóknál is láttunk néhány olyat, hogy csak néztünk! A fejlődés, hogy honnan hová jutottunk, már az is óriási. Ahogy az is, hogy milyen rövid idő alatt, ha belegondol az ember. Az első cabrio Mustang megjelenésének évében, 1965-ben, a Goldenrod 25 évre beállította a sebességrekordot. Az autó végsebessége elérte a 409 mph-t (~658 km/h)!
A repülők iránti szenvedélyünkről is sokszor meséltünk már. Lenyűgöző járművek. Charlotte-ban a Carolina's Aviation Museum-ban jártunk már korábban (alig várjuk, hogy újra megnyisson jövőre), valamint Outer Banks-en is voltunk, ahol pedig a Wright fivérek a világon először hajtottak végre repülést.
Itt ebben a múzeumban további nagyon érdekes repülőgépeket lehet találni. Vannak olyanok, amelyeknek a belsejébe is bepillantást lehet nyerni. Az egyik korai utasszállító repülőgépen például igazi székek vannak. Nem olyan ülések, mint amilyenek ma vannak.
A modernebb verzióknál pedig sokkal több hely volt, kevesebb üléssel. Sokkal kényelmesebbnek tűnnek azok a korábbi verziók, mint a jelenlegiek.
De itt található egy Fokker F.VII Tri-motoros repülőgép is, mellyel Richard Byrd felfedező és Floyd Bennett pilóta 1926. május 9-én repült az Északi-sark felé.
Nem is tudom, mi a durvább ebből, hogy az Északi-sarkon is le tudott szállni egy repülő, vagy hogy már 1926-ban! Szinte felfoghatatlan!
És amúgy nemcsak férfi szemmel érdekes ez a hely, én is megbabonázva néztem ezeket a járműcsodákat, bár azért az is biztos, hogy Csibi még hosszú órákig tudta volna bámulni őket. Szerencsére akkor még úgy volt, hogy megyünk tovább, különben lehet még most is ott állnánk az autók között. 😄
Ezzel pedig még korántsincs vége a múzeumnak, hiszen további területek is felfedezésre várnak.
A következő kiállítás az emberi- és szabadságjogok fejlődését mutatja be. Nekem talán ez volt a legérdekesebb egyébként.
Ez a kiállítás az amerikai szabadság keresés négy nagy állomására fókuszál: a forradalmi időszak, a rabszolgaság ellenes mozgalom és polgárháború, női választójog és a polgárjogi mozgalom.
Innen is kiemelnénk néhány fontosabb látnivalót:
Az 1776-os függetlenségi nyilatkozat vésett másolata. Ez egyike annak a 200 példánynak, melyet John Adams rendelt 1820-ban. (John Adams az Egyesült Államok első alelnöke és második elnöke, az USA egyik alapító atyja.)
George Washington tábori ágya - 1775-1780
George Washington összecsukható ágyat, sátrakat és egyéb felszereléseket vitt magával, amikor a csapataival a függetlenségi háború idején a harctéren táborozott.
Valószínűleg ezt az ágyat használta, amikor 1783 júliusában a főhadiszállásáról elutazott, hogy bejárja New York állam felső részét és az ott található katonai létesítményeket.
Abraham Lincoln által használt hintaszék: Ebben a hintaszékben ült a washingtoni Ford Színházban, amikor 1865. április 14-én meggyilkolták. Henry Ford 1929-ben vásárolta meg a széket a Múzeum számára.
“Csak fehérek” ivókút - Számomra most is ez volt a legelgondolkodtatóbb és legszomorúbb dolog, amit láttam. A 19. század végétől a 20. század közepéig a déli államokban a szegregációs törvények elválasztották az afroamerikaiakat és a fehéreket a közélet szinte minden egyes területén: vasúti kocsiktól az iskolákon át a mellékhelyiségekig - vagy ahogy a cím is utal rá, még az ivókutakon is különbséget tettek! Volt a fehéreknek és színeseknek külön-külön ívókút. Igazából olyan létesítményeket kellett volna létrehozni, melyek különállóak, de egyenlőek. A valóságban azonban ezek soha nem voltak egyenlőek! Ez az ivókút 1954-ből származik!
Rosa Parks Bus
Ez az a busz, ahonnan tulajdonképpen elindult a polgárjogi mozgalom. Ez itt az eredeti busz felújított változata.
Az Alabama állambeli Montgomery városában történt. A szegregációs törvények értelmében a járműveken is külön kellett utazni a fehér és afroamerikai utasoknak. Voltak kizárólag fehéreknek fenntartott ülések, mely általában az első négy üléssor volt, a hátsó 26 ülésre pedig a feketék ülhettek. Ők egyébként a busz utasainak ¾-ét alkották. Egy mozgatható jellel azonban a buszsofőr módosítani tudta a határt és a feketék rovására bárhova átrakhatta a jelet. Ennek értelmében a feketéknek fel kellett állni, hátra kellett ülni, vagy adott esetben a buszról is le kellett szállniuk.
A feketék nem ülhettek fehérek mellé. Ha voltak fehérek a buszon, a feketék felszállhattak ugyan az első ajtón, hogy megvegyék a jegyüket, de hátra nem mehettek a fehérek között, hanem le kellett szállniuk és a hátsó ajtón felszállni. Gyakran előfordult, hogy a busz elindult, mielőtt fel tudtak volna újra szállni a hátsó ajtón a jegyvásárlás után.
Rosa Parks először 1943 került összetűzésbe egy buszvezetővel, James Blake-kel, aki ragaszkodott hozzá, hogy a jegyvétel után szálljon le és a hátsó ajtón szálljon fel. Amikor leszállt, a sofőr azonnal elhajtott. Parks akkor több mint 5 mérföldet gyalogolt az esőben, de nem akart újra buszra szállni.
1955 december elsején, munka után felszállt a Cleveland Avenue-i buszra Montgomery belvárosában. Fizetett, majd leült a feketéknek fenntartott rész első sorában. (Csak érdekességképpen a buszsofőr ugyanaz volt, aki 1943-ban otthagyta őt az esőben.)
Ahogy a busz haladt, lassan megteltek a fehéreknek fenntartott helyek. A harmadik megállónál újabb fehérek szálltak fel, ekkor Blake rászólt az ott ülő 4 feketére, hogy álljanak fel és adják át a helyüket. Először senki nem mozdult, majd hárman felálltak a helyükről, de Rosa Parks ülve maradt.
A sofőr ekkor rendőrt hívott és Rosa Parksot letartóztatták a törvény megsértése miatt, holott valójában nem a fehéreknek fenntartott részt foglalta el, hanem a színesek részlegében ült.
A tárgyalás mindössze 30 percig tartott és még aznap kiengedték őt, azonban az afroamerikaiak számára ez óriási lendületet adott és abban állapodtak meg, hogy az elkülönítés eltörlését a buszokon egy egynapos bojkottal lehetne elérni.
Másnap esett az eső de a fekete közösség tényleg nem szállt buszra. Egymást fuvarozták autóval, vagy feketék által üzemeltetett taxival utaztak, amely ugyanannyiba került, mint a buszjegy, vagyis 10 centbe. A közel 40.000 ingázó fekete gyalogolt, volt aki 20 mérföldet is!
A bojkott aztán összesen 381 napig (!) tartott! A busztársaság előbb 10 centről 15 centre emelte a jegyárakat, de ez nem segített, mert így is a csőd szélére került. Végül sikerült elérni, hogy eltöröljék a faji elkülönítésről szóló törvényt.
Rosa Parks felhívta a figyelmet az afroamerikaiak egyenlőségért való küzdelmére és a polgárjogi harcokra. Martin Luther King egyik könyvében azt írta:
Senki nem értheti meg Mrs. Parks tettét anélkül, hogy megértené: a türelem pohara végül betelik, és felkiált az emberi lélek: “Nem bírom tovább!”
Egyébként sajnálatos módon mindössze két amerikai elnök látogatott el erre a helyre (most nem úgy a múzeumra gondolunk, hanem konkrétan a buszra). Az egyik az idősebb George Bush, a másik elnök pedig Obama volt. Az utóbbi jelentőségét szerintem nem is nagyon kell taglalni!
Számunkra ez az egész történet nagyon elgondolkodtató és inspiráló egyben. Ha belegondolunk, nem is olyan nagyon régen történt mindez, ami szerintem végtelenül szomorú! Ugyanakkor reményteli is, hogy voltak, vannak és mindig lesznek olyan emberek, akik kiállnak egy-egy jó vagy fontos ügy mellett.
Szerintünk ezt a hozzáállást és összefogást ma is nagyon jó és fontos lenne használni!!! Gyakorlatilag jelenleg is annyi minden zajlik körülöttünk az élet sok területén, amihez nagyon kellene egy-egy ilyen bojkott! Egy igazi összefogás, amikor az emberek egy jó ügy mellé állnak és egyesült erővel elérnek dolgokat! Csak így juthatnánk előrébb!
Erről sajnos nem sokat tanulunk történelem órákon, pedig ez egy nagyon fontos téma.
Nemrég olvastam egy könyvet, Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót című művét. 1960-ban jelent meg és a modern amerikai irodalom klasszikusává vált. Alapvető témája a faji igazságtalanság és az ártatlanság halála. Angol nyelvterületen széles körben kötelező olvasmány, bár sokszor próbálkoztak, hogy eltávolítsák a tananyagból… Én mindenhol kötelező olvasmánnyá tenném.
Amerikai könyvtárosok a XX. század legjobb regényének választották.
A történet az 1930-as években játszódik egy déli kisvárosban.
Itt él Jean Louise Finch bátyjával, Jemmel és édesapjával, Atticus-szal. Először Jem, majd később Jean Louise veszít el egyre többet gyermeki ártatlanságából, hogy képes legyen szembenézni a világ igazi arcával.
A gyerekek ügyvéd apja, Atticus Finch elvállalja egy színes bőrű férfi védelmét a bíróságon, akit egy fehér nő megerőszakolásával vádolnak.
A sztorit nem mesélem el részletesebben, hátha valaki kedvet kap, hogy elolvassa. Nagyon jó könyv, én szívből ajánlom!
Na de visszatérve a múzeumba: nagyon érdekes még az amerikai nők választójogi mozgalma is!
Ebben a témában készült film: Vasakaratú angyalok címmel. Feltettük a megnézendő filmek listájára. Még nem tudtuk megnézni, mert itt az HBO-val lehet streamelni, ami nekünk jelenleg nincs.
De a múzeum további kiállításai bepillantást engednek például a mezőgazdasági gépek fejlődéstörténetébe, meg lehet nézni, hogy nézett ki egy konyha a korai 1930-as években, vagy még korábban. Számos különböző bútordarabot, csillárt és egyéb lakberendezési eszközt is lehet látni a korabeli Amerikából.
Vannak kiállított ruhadarabok, hogy mit viseltek anno, óriási babaházak, fűtő- és hűtőberendezések, de még tévé is.
A matematikának szentelt rész is megérdemli, hogy megemlítsük: én utálom a matekot, soha nem is volt az erősségem, inkább humán érdeklődésű vagyok, de a kiállítás olyan szemléltető, hogy azt mondtam, hogy ha így tanították volna a suliban, lehet, hogy még én is érdekesnek találtam volna!! 😀
Na miután mindent megnéztünk itt, addigra már tisztán látszott, hogy a második állomás biztosan ki fog esni.
Még csak a múzeummal végeztünk ekkor és még itt van a Village is, aztán az Automotive Hall of Fame, ami kb. szemben van a múzeummal, de ezt már akkor el kellett engednünk, ugyanis mindössze 4-ig van nyitva. Már akkor buktuk! Ford házáról még egy szót sem szóltunk. Szóval volt még program bőven.
De mivel már órák óta járkáltunk a múzeumban (és gyanítom, hogy még így sem láttunk mindent), ezért aztán úgy döntöttünk, hogy akkor most enni kéne valamit.
A reptéren reggeliztünk ugyebár egy bagelt, a repülőn kaptunk valami kis kekszet, amit meg sem ettünk, szóval ideje volt ebédelni.
Három étterem van a Múzeum területén: a Plum Market Kitchen, a Michigan Café és a Lamy’s Diner.
Mi a Michigan Cafét néztük ki magunknak, de az sajnos zárva volt. Ezért aztán a Lamy’s Diner-t választottuk, ami egyébként nagyon érdekes, mert egy nagyon autentikus és tipikus amerikai étterem.
Clovis Lamy a 2. világháború idején a fegyveres erőknél szolgált és arról álmodott, hogy vállalkozást indít. A háború után aztán úgy döntött, hogy megveszi ezt az éttermet.
A Lamy’s Diner eredeti helye Marlborough-ban, Massachusettsben volt. Többször költözött az étterem, míg végül 1984-ben került a Henry Ford Múzeumba. Az étlapon korabeli menük szerepelnek és ikonikusan néz ki a pult és a többi berendezés is. Az asztalokon kis zenegépek állnak (valószínűleg nem működnek amúgy), de nagyon bájos hangulatot kölcsönöz a helynek.
Szóval jól tettük, hogy végülis ide tértünk be enni!
Ebéd után kis erőre kaptunk, hogy kimenjünk a Greenfield Village-be. Talán emlékeztek, ilyen kombinált jegyet vettünk. A múzeum épületét elhagyva, át kell vágni egy kis téren, ahol ellenőrzik a jegyeket és kezdődhet az időutazás. De erről majd csak a következő posztban.
Tartsatok velünk, csodás utazás vár ránk!
További képek
Iratkozzatok fel a Youtube csatornánkra és kövessetek minket az Instagramon is!